Posted by Gaál Péter
Volt nekem tegnap egy disputám egy korábbi írásommal kapcsolatban, egy prominens szocialistával. Mintha kicsit túl sötét szemüvegen keresztül nézném a politika és morál viszonyát, írta. A taktika megválasztása, tette hozzá, bizonyos normarendszer szabta kereteken belül történik. “Jó esetben.” Rossz esetben is, kérdés, mi a norma, ki állítja föl, és mire. Mert pont itt van a kutya elásva. Én egyetlen szóval se mondtam, hogy nincs norma. VALAMIFÉLE norma mindig van, csak éppen ez a norma jelen esetben NEM ERKÖLCSI NORMA. De ő arra célzott!
Hát kérem, célozni bármire lehet.
Bár tulajdonképpen lehet, hogy komolyan gondolta. Az is lehet, hogy mások is komolyan gondolják. Más politikusok. Ha a kivétel erősíti a szabályt, akár ez lehet a legerősebb szabály. Régebben úgy vélekedtem, hogy egy politikus mondókáját egy az egyben nem kell figyelembe venni. Majdnem azt írtam, hogy “tartalmilag”, de tartalmilag nagyon is figyelembe kell venni, csakhogy ezt a tartalmat BELŐLE célszerű magyarázni, nem abból, hogy A HALLGATÓSÁGNAK mit jelent. Nem idézem Shakespeare-t (Ahogy tetszik). Abban tévedtem, hogy a kábítás MINDIG két irányú, egyszerre zajlik a kábító és a kábított felé. Ha egy képet olyan helyen látnak, ahová abszolúte nem való, akkor – eltekintve az ízlés hiányától – jó eséllyel kereshetnek mögötte egy foltot, lyukat, vagy valami mást, ami a falat elcsúfítja. Az embert, őszerinte.
Mi viszont most nem az embereket szeretnénk analizálni, hanem a politikát.
Felülről nem emberben gondolkodnak. Felülről STATISZTIKÁBAN gondolkodnak, ha gondolkodnak. Milliószor leírtam. Viszont messze nem mindegy, KI VAN FENT. Vagy MI van fent. Egy személy, vagy egy csoport. A kettő közt az a különbség, hogy a személy elméletben szabadon választhat támogatói körök között, a támogatói körök (csoportok) ellenben nem választhatnak szabadon egymás között. Szövetségeket ugyan köthetnek, de abban a biztos tudatban, hogy ezek pillanatokra szóló alkalmi szövetségek, hiszen ők egyszersmind egymás riválisai is. (Az államok dettó, csak nagyobb léptékben.)
A személynek a személy a védjegye, a csoportnak a személytelenség. Olyat, ami MINDENKINEK jó, se a személy, se a csoport nem tud csinálni. A személy ugyanakkor priorálhatja a nagyobb hányadot, míg a csoport CSAK a kisebb hányadot priorálhatja, mindenekelőtt SAJÁT MAGÁT. Egy csoportnak (pártnak) MINDIG a párt az elsődleges. Mindig. Más nem is lehet.
A többi csak utána következik. De hogy? De hogy! Ez itt a lényeg.
Ha az egész hatalmi struktúrát csoportokra kalibrálják, melyben egy matematikai modell alapján kihozott legnagyobb csoportot tesznek döntőbíróvá, akkor egy olyan versengés alakul ki, ahol a primer megfelelési kényszer még csak nem is e legnagyobb csoportnak, hanem A MATEMATIKAI MODELLNEK való megfelelés. Az összes többi utána következik. Lefordítva közérthető nyelvre: az első annak eldöntése, hogy minimálisan hány szavazót kell a győzelemhez megnyerni, a második, hogy melyik az az emberhalmaz, amelyik biztosan megfelel ennek a követelménynek, a harmadik, hogy mi az, ami ezeket az embereket a legnagyobb számban támogatásra bírhatja, azaz amit közülük a legtöbben – legalább annyian, hogy benne legyenek a választási győzelmi matematika meghatározta keretben – kívánatosnak tartanak, és az egész hadjáratot ENNEK MEGFELELŐEN kell lebonyolítani.
Tiszta statisztika. NEM norma. Végképp nem (hiteles) erkölcsi norma. Egy erkölcsi norma attól lesz hiteles, hogy SAJÁT. Nem attól, hogy valaki másét szajkózzuk, legyen az bármilyen, hanem attól, hogy A MAGUNKÉHOZ TARTJUK MAGUNKAT. Ezt hívják jellemnek. Hogy aztán kinek mi a normarendszere, már másik kérdés. A normák ugyanis nem az egyénektől normák, hanem a fenntartható társadalomtól, tágabb értelemben az emberre vonatkozó természeti törvényektől. A normákat FELISMERNI kell, nem legyártani. Ha rosszul ismerjük fel őket, akkor vagy előbb-utóbb korrigálunk, vagy kipusztulunk. Már verzió nincs.
Eléggé magányos lehet a szocialista pártban az erkölcsi normáival, írtam a politikusnak. “Eltérőek a világnézeteink”, válaszolta, ami persze nem volt válasz, de hagytam kibújni. Hiszen kifejezetten kedvelem. Ezzel kapcsolatban engedjenek meg egy kis intermezzót az elfogultságról. Ha már hiteltelenítjük a színlelt erkölcsöt, akkor a színlelt rokon- ellenszenvet is hiteltelenítsük. Ezek nem “úgy valamiről” szólnak, hanem RÓLUNK. Nem “úgy valamit” kell kiindulópontként elfogadni, hanem saját magunkat. És a továbbiakat se úgy kell intéznünk – már, ha valamire jutni szeretnénk -, hogy azokat egy magunk ellen folytatott offenzívaként éljük meg, hanem saját személyiségünkre szabva. Ha pedig nem megy, akkor…
…akkor nem megy. Akkor így jártunk. Majd a következő életben másként lesz. Egyébként idő kérdése. Ha nem futunk ki az időből, és megvan a szándék is, VALAHOGYAN sikerülni fog.
Ha a politikai pártok képviselői saját erkölcsi normáikhoz tartják magukat, EBBEN A (PÁRT)RENDSZERBEN el fognak bukni. Így vagy úgy, de el fognak bukni. Már Adolf Hitler leírta a Mein Kampf (nem csak bolondságok vannak abban) harmadik fejezetében. Ne finnyogjanak: ami igaz, annak a szempontjából édes mindegy, ki mondja, hol és milyen apropóból.
A személyes hiteltelenséget ne keverjék a mondanivaló hiteltelenségével.
Persze a pártember megmagyarázhatja magának, mint beszélgetőtársam is megmagyarázta. Csak ne NEKEM akarja megmagyarázni. Tudják, mit? Idézek a fentebb említett műből.
“Így aztán, ha egy alapvetően becsületes képviselő kerül a parlamentbe, idővel kénytelen maga is együtt ordítani a farkasokkal. Már az az egy meggondolás, hogy egyetlen embernek az ellenzése az egészen mit sem változtat, megöl minden jóindulatú elhatározást. Lassanként bebeszéli magának, hogy ő személy szerint távolról sem a legrosszabb és, hogy az ő együttműködése talán sok rossz megakadályozását jelentheti.”
Ismerős?
Az összes történet, amiről többé-kevésbé a valóságnak megfelelően olvasgathatnak (ne bonyolítsuk azzal, hogy sosem a valóságnak megfelelően, mert itt a tudósító, itt a főnöke, itt a szponzor), tehát amiről tételezzük fel, hogy nagyjából az igazat olvassák, ÉRDEKCSOPORTOK TAKTIKÁJA, nem moralizálás. Akkor is érdekcsoportok taktikája, ha morállal öntik nyakon. “Nono. Néha azért passzolhat.” Néha azért passzolhat, örüljenek is neki, de ne legyenek vakok. Nem azért passzol, mert felszínre tört a mély humánum, hanem mert arra terelődött. Ettől persze lehet üdvös, de mégsem azért passzol. Abraham Lincoln nem a feketéket akarta felszabadítani, hanem az Uniót akarta egyben tartani. Ha az volna az ára, hogy egyetlen feketét se szabadítanak fel, megfizetné, mondta ő maga. És ez a színesek emancipációjától a nők emancipációjáig, a “zöld” energiától az állatvédelemig mindennel így van. A végül csak felszabadított feketékkel is (a szabad munkaerő olcsóbb).
Hol a margarin az egészségesebb, hol a vaj. Régen a vaj volt, aztán elkezdték gyártani a margarint, emlékeznek a reklámokra, most a vajlobbin a sor. Gondolják, hogy bárkit is érdekel az Önök egészsége, ha nincs benne üzlet? Gondolják, hogy van olyan, pro vagy kontra, amiből nem lehet üzletet csinálni? Legfeljebb akkumulátorokat fognak gyártani (miután kidobták őket, azok éppolyan veszélyesek a környezetre), nem belső égésű motorokat. Na bumm.
Nem azért. Véssék a fejükbe: NEM AZÉRT.
Utána pedig írhatnak bármit.
Bojcsuk Iván rajza – Önéletrajz