Jézus Krisztus hátán futkározik a hideg

Posted by

Béndek Péter
A díszes (fő)papi sereglet az üres betonkaréjban a groteszken túl az abszurditás határát súrolja egy olyan rezsimben, amely az egyházakat célzott támogatásokkal tartja mézesmedzagon (és egyúttal gyeplőn, ezek mind klisék ebben az országban, már leírni őket is hányinger-közeli állapotot ér), az egyházak meg sporadikus megnyikkanásaik mellett széles vigyorral kántálják, amit megrendel tőlük a világi Felsőség.
Abban a rezsimben, amely nevezett szurkolókat (és nem szurkolókat) kiforgatja a vagyonukból és a választott méltóságok naponta szegnek meg minden létező pietást és vallási előírást — miközben úton-útfélen, minden kanyarban (sic!) ezekre hivatkoznak. Ilyen körülmények között a műsoraival életét a tömegszórakoztatásra berendező szerző (GTG) csak egy újabb regiszterét kezdi használni az amorális népbutításnak:
a “családjaikhoz hazatérő építőmunkások”, a “magasba kúszó nemzeti lobogó”, a “nemzeti imádság együtt éneklése”, a “magyar labdarúgó válogatottnak új otthont adó” (ti. korrupciós) központ nyálas-negédes, szervilis-hazug, néhol nagyon rossz történelmi időket idéző kontextusában a papok bevonulása elnyeri épp azt az értelmet, amitől — biztos mondhatom, bár nem vagyok felkent papja — Jézus Krisztus hátán ebben a pillanatban is futkározik a hideg: az Út helyett a helyben topogásét, az Igazság helyett az álszent hazudozásét és az Élet helyett az Ember halálát jelentő örök kudarcét, a lélek haláláét.

Mi a stadion nekem ma? Maga a keresztfa, amelyet megáld az egyház.