Hazudni pedig nem szabad

Posted by

Szele Tamás
„Barátom, Platón, de még jobb barátom az igazság” – mondta volt bizonyos alkalomból Arisztotelész. Hát a görög filozófusokkal én is jóban vagyok, de Platón barátom, az igazsággal sem ajánlatos összeveszni, mert inkább ezer vita, mint egy hazugság, amondó volnék. Most is, lám mi lesz: törvénybe idézik az Origo és a Ripost főszerkesztőjét, mert hazudtak. Éspedig nem amolyan pistikéset, miszerint nem ők törték el a vázát, meg nem is olyan családiasat, hogy „gyönyörű vagy ma, Drágám”, ezekért nem jár sem bíróság, sem ügyészség. Sajtóban hazudtak, Donáth Annáról, és ez már bizony más kategória. Nem is pont Donáth Anna személye miatt, hiszen mindenkiről tilos hazudni a sajtóban, hanem a nyilvánosság, a média természete miatt.
Itt szeretném jelezni, hogy bár Donáth Anna személye most két másik ügy miatt is a közviták kereszttüzében áll, én jelen írásomban azzal a másik két kérdéssel nem kívánok és nem is fogok foglalkozni – most csakis és kizárólag a sajtó útján elkövetett rágalom ügyéről lesz szó. Punktum.
Akkor lássuk, miről is volt szó? Részletesen ismertettem én ezt az ügyet egy korábbi írásomban, most nem ismételném meg, az a lényeg, hogy a legutóbbi kampány során előbb Donáth László lelkészt, majd lányát, Donáth Annát illették tökéletesen abszurd, hazug és bizonyíthatatlan vádakkal a kormánylapok hasábjain. Rendszerint szignálatlan írásokban, például a most tárgyaltak egyikének sincs szerzője. Ezek szexuális zaklatásokról szóltak, melyeket a Donáth család tagjai névtelen, illetve nevüket titkoló személyek ellen követtek volna el. A Donáth Lászlót rágalmazó takarítónő már le is buktatta részben a hazugságot, hiszen a HVG-nek bevallotta, hogy kétszázezer forintot ígértek neki (esetleg többet is), ha ilyen értelemben nyilatkozik, csak éppen nem kapott egy vasat sem, úgyhogy még szeptember elején elkezdte keresni a független sajtóban „az igazát”, mármint a pénzét, mert beárazott, megfizetett hazugság esetén igazságkeresésről mégis elég abszurd volna beszélni. Szóval, ez az ügy megbukott, Donáth László helyében perelném is, de ő tudja, mit művel: amilyen jó lélek, még azt sem tartom kizártnak, hogy Jézus Krisztus szellemében megbocsát.
Hanem Donáth Anna ügye más.
Annyiban más, hogy az őt vádoló „diáklány” máig nem került elő, fellelhetetlen és névtelen – a kormánymédia visszaél az informátorok védelmére biztosított elméleti törvényes lehetőséggel. Nem mindig ilyen következetesek: bezzeg a Pesti Srácok riporternője egy szóra kiadta az informátorait és a jogi eljárás részévé tette őket, mint tanúkat, mikor úgy kívánta az érdeke. Szóval van védett informátor és van védtelen, persze, a legvédettebb az, aki egyáltalán nem is létezik,mert azt ugyan nehéz lesz törvény elé citálni.
És ez a diáklány – véleményem szerint – mint diáklány nem létezik, maximum mint tapasztalt és vénülő sajtóróka egzisztálhat, aki az ötvenes évek munkáslevelezőinek hagyományait folytatja, légből kapott személyek nevében ír feljelentő leveleket, csak most nem a Szabad Népnek, hanem az Origónak meg a Ripostnak. Olyan öreg ez a diáklány, hogy szerintem komoly, ősz szakálla is van. No, de szakállam nekem is van, az is ősz, sőt, még Platón barátomnak is akad. Nem is a szakáll a bűne, hanem a hazugság.

Látjuk tehát az esetet. Akkor most tekintsük a fejleményeket.  „Kihallgatják a Ripost és az Origo főszerkesztőjét a Donáth Annát lejárató cikkek ügyében Ómolnár Miklóst és Gábor Lászlót tanúként hallgatják meg. A két kormányközeli lapban korábban azt írták a Momentum EP-képviselőjéről, hogy szexuálisan zaklatott egy nőt. (…) Donáth szeptemberben feljelentést tett, ugyanis szerinte a cikkekben foglaltak becsületének csorbítására alkalmas. A bíróság pedig ismeretlen tettes ellen, folyamatban lévő büntetőügyben rágalmazás vétsége miatt nyomozást rendelt el – áll a Momentum közleményében. A bíróság végzése szerint a rendőrségnek többek között meg kell állapítania, kik készítették elő és hozták nyilvánosságra a fenti írásokat, valamint kitől származik a cikkekben említett olvasói levél. A bíróság azt is megállapította, hogy az elkövetők kiléte, személyes adatai, illetve elérhetősége megállapításának céljából szükséges Ómolnár Miklós, a ripost.hu és a Ripost főszerkesztőjének, továbbá Gábor László, az origo.hu főszerkesztőjének tanúkénti kihallgatása is. A bíróság a nyomozás határidejét két hónapban határozta meg.” (HVG)
Hát igen, a jog már csak így működik: egyrészt ebben az esetben a főszerkesztők a felelősök (főleg, mert vannak: utánuk jönnének a rangsorban a tulajdonosok és a szerző, de szerző nincs, előttük állnának a felelős szerkesztők, de azok sincsenek), és mivel a sajtójog szerint a kérdés komplex, nem gyanúsítottak, hanem tanúk. Mármost ne tessék még tapsikolni, hízott tulkokat levágni, pezsgőket bontani, mert „végre bíróság elé áll a hazug propagandasajtó”, ugyanis ez még csak az eljárás eleje.Most akkor leírom, mi várható.
Mivel az Origo forrásként jelölte meg a Ripostot, az ő felelősségük annyiban áll, hogy nem ellenőrizték az információ hitelességét kellőképpen – nyugalom, láttam én már magyar sajtóperben maximális büntetést kiszabni ezért is, úgy, hogy a forrás maga büntetlen maradt! – szóval most a labda Ómolnár Miklósnál pattog. Ő egy módon adhatja vissza a szervát: ha a sajtótörvény informátorok védelméről szóló 6. paragrafusára hivatkozik. Ez a 2010. évi CIV. törvényben található, éspedig szó szerint azt mondja, hogy:„6. § (1) A médiatartalom-szolgáltató, valamint a vele munkaviszonyban vagy más, munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy jogosult a számára információt átadó személy (a továbbiakban: információforrás) kilétét titokban tartani. A titoktartás joga nem terjed ki a minősített adatot illetéktelenül átadó információforrás védelmére.
(2) A médiatartalom-szolgáltató, valamint a vele munkaviszonyban vagy más, munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy jogosult információforrásai titokban tartására a bírósági és hatósági eljárások során is, feltéve, hogy a számára átadott információ közzétételéhez közérdek fűződött.
(3) Bíróság vagy hatóság – a nemzetbiztonság és a közrend védelme vagy bűncselekmények elkövetésének felderítése vagy megelőzése érdekében – kivételesen indokolt esetben az információforrás felfedésére kötelezheti a médiatartalom-szolgáltatót, valamint a vele munkaviszonyban vagy más, munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személyt.”
Hát, az első két bekezdés látszólag tökéletes védelmet nyújt emberünknek, ámde a harmadik már nem. Nagyon nem, ugyanis bűncselekmény történt, éspedig rágalmazás, épp ezért a forrás felfedésére kötelezhető a médiatartalom-szolgáltató, ha tetszik neki, ha nem. Ezért is rázós dolog különben név nélkül hazudozni a sajtóban, ugyanis ha van bűncselekmény és van elérhető szerkesztőség is, a harmadik bekezdés alkalmazható.
Nos, itt adódik pár lehetőség: a főszerkesztő vagymegnevezi a névtelen írás szerzőjét, aki elvilegtartotta a kapcsolatot a névtelen forrással (illetve, aki elfogadta forrásként a névtelen levelet), ezáltal látszólag áthárítja rá a felelősséget, vagy bevallja, hogy a forrás sosem létezett és a levelet a szerkesztőségben írták, Johnny Walker úr hatására, Walker az asztalon foglalt helyet, poharakban és jéggel.
A harmadik lehetőség az, hogy előránt valahonnét egy természetes személyt, aki vállalja, hogy ő a forrás, akkor a vizsgálat őt célozza a továbbiakban – ám a főszerkesztő felelőssége még mindig fontos szempont marad. Amennyiben kiderül a magát forrásként megjelölő természetes személyről, hogy mégsem az, csak pénzért vállalta ezt a szerepet, akkor a továbbiakban mindenfelelősséget Ómolnár mester visel. Ha azonban az derül ki, hogy ténylegaz illető írta a levelet, ez a felelősség megoszlik: részint a rágalmazó személye büntetendő, részint pedig a főszerkesztő, akinek a lapja nem a kellő gondossággal járt el az ügyben.
Szóval, a tanúkihallgatás után mindkét főszerkesztőből gyanúsított lesz, és ebből a helyzetből már sem jól, sem büntetlenül kijönni nem lehet. Legalábbis a jog és a törvény szerint nem. Ebből következően komoly kormánypárti sajtókampányra számíthatunk a sajtószabadság védelmében, szóval csak le fog szakadni pár szerkesztőség plafonja, és még sokkal komolyabb fogalmi zavarok bukkannak majd fel a közbeszédben.
Ugyanis a sajtószabadságnak ehhez az ügyhöz semmi köze.
A sajtószabadság röviden annyi, hogy „A hír szent, a vélemény szabad!”
Ugyanis hírt hamisítani, hazugságot hírként közölni visszaélés a sajtó hitelével. Véleményszabadság van, hogyne lenne, csak akkor jól láthatóan fel kell tüntetni az írásban, hogy véleményrőlvan szó egy hírkapcsán, sőt, ha az a hír meg nem erősített, azt is.
Tehát elvi alapon nem lehet annak örülni, hogy perbe fogják majd a kormánypropaganda lapjainak két főszerkesztőjét, ugyanis a pernek semmi köze a lapok politikai pártállásához: a pernek a hazugsághoz és a rágalomhoz van köze.
Balról hazudni épp annyira tilos, mint jobbról vagy középről – jelen politikai pillanatban épp a jobbról érkező hazugságok vannak hatalmas többségben, de ez nem jelenti azt, hogy maga az ilyen pártállás vagy vélemény volna büntetendő. Legfeljebb gyanúra ad okot.
És nem jelenti azt sem ez a per, hogy valamely politikai irányzat lapjai a jövőben „nem írhatnak, amit akarnak”. Dehogynem írhatnak, miként eddig is. Csak hogyha hazudnak, annak meglesznek a következményei – és mostanáig is megvoltak. A magyar kormánymédia valószínűleg világrekorder az elvesztett sajtóperek műfajában, a szakmában azon szoktunk marháskodni, hogy jövőre jön ki a „Kormánylapok helyreigazításai” sorozat tizennyolcadik kötete, bőrkötésben.
A büntetés mértéke a várhatóan elhúzódó eljárás végén?
Ne legyenek illúzióik, kérem: pár százezer forint. Laponként. Ennyit meg röhögve kifizetnek. Még meg is éri nekik.
Akkor miért is fontos ez a per, miért fogom kiemelt figyelemmel kísérni magam is?Azért, mert a sajtó alaptételéről, a Deák Ferencnek tulajdonított axiómáról szól. Arról, miszerint „Hazudni pedig nem szabad.”
Hát ezért fontos, ezt kell megakadályozni, hazudozzon bárki, bármely fortélyosan. Látod, Platón barátom, mégis a legjobb barátunk az igazság. Csak akad, aki ezt a bíróságon tanulja meg, deres fővel.

A Forgókínpad blog cikke