“Az az érzésem, maradandó élmény lesz Erdogan látogatása. Ilyen pofátlanul még ember nem szívatott meg egy egész várost, mint amit Orbán megengedett magának. Nem fogok részletekbe menően mesélgetni, szerintem mindannyian pontosan tudjuk, miért jött ide a török diktátor és mihez biztosított neki színpadot a magyar diktátor. Igaz, hogy ehhez egy egész országot kellett felhasználnia, de az Európai Unió legalább többé nem tehet úgy, mintha egy büdöslábú tahó botladozását nézné végtelen jóindulattal, aki végső soron nem tehet semmiről, egyszerűen csak nem tud viselkedni.
Egészen megható, ahogy a lakájmédia mossa a gazdi lábát. Hát hiszen más országok vezetői is fogadták Erdogant. Ja,fogadták. Nem nagyon volt választásuk, Törökország Európa számára megkerülhetetlen, az agyament hadurat valahogy – tárgyalás útján – kordában kell tartani. Csak éppen sem Magyarország, sem Orbán nem tényező a világpolitikában. A világon semmi nem indokolja azt a cirkuszt, ami tegnap letarolta a fővárost.
Viszont az ország – és főleg Budapest – lakói megkapták az üzenetet a nyomorult gyerekkorát kiheverni képtelen komplexushalmaztól: itt ő azt csinál, amit akar. Ez itt az ő birodalma. Ha úgy akarja, nem járnak a villamosok, buszok, metró, az ő személyes hadserege – rendőrség, TEK – túszul ejt egy egész várost. Nem jöhetsz ki a metróalagútból, nem mehetsz át az utcán, nem mehetsz át a hídon, nem juthatsz el a gyerekedért az óvodába, iskolába, nem mehetsz haza, de nyugodtan megdögölhetsz, mert a mentő nem jut el hozzád vagy nem jut el veled a kórházba. Mert a csúti így rendelkezett. Mert meg akarta mutatni a másik gecinek, hogy ezen a szemétdombon ő az úr.”
Facebook. Kolozsváros.com