Kína: a későn jövők előnye

Posted by

Ferber Katalin

Ha valaki megnézné a négy évtizeddel korábbi amerikai és nyugateurópai napisajtó cikkeit, az utóbbi hónapokban olvasható és hallható, Kínával kapcsolatos aggodalmakhoz nagyon hasonló megdöbbenés, ijedelem és még sokminden más is nyomtatásra került annak idején. Japán technológiai fölénye, elképesztő méretű exportja , akkoriban az autóipara és a híradástechnikai termékei először lesajnálást (ezek csak olcsó másolatok), később rémületet, végül pedig a japán “csoda” fogalmának elterjedését váltották ki.
Kérem az Olvasót, ne kezdjen el kötözködni, hogy Japán az egész más eset, mint Kína, mert a lényeget tekintve (nyugateurópai, amerikai) szemszögből hasonló, még ha nem is ugyanaz.
Az elmúlt két és fél évtizedben ugyanis a kínai gazdaság- és pénzügypolitika döntéshozói nem tesznek mást, mint azokat az intézményeket és módszereket alkalmazzák, melyeket Japán, Szingapúr, Tajvan és Dél-Korea sikeresen használt négy évtizeddel korábban, s ennek eredményeként a világgazdaság vezető szereplőivé váltak.í
Kína azonban a fenti országoknál lényegesen nagyobb belső piaccal rendelkezik, s ahogy néhány kutató irónikusan emlegeti, Kína nem egy ország, hanem egy birodalom, melyet a “központ” csak korlátozottan tud irányítani, s emiatt kulcsszerepe van a helyi (tartományi és városi) vezető szerveknek.
Trockij híres mondása, mi szerint a későn jövő országok egyetlen előnye, hogy tanulhatnak a náluk fejlettebbek hibáiból a kínai fejlődésre könnyedén alkalmazható. E cikk röviden összefoglalja, melyek az okai annak, hogy Kína a világgazdaság vezető pénzügyi és technológiai éllovasa lett, s ennek, európai illetve angolszász szemszögből melyek az esetleges következményei.
1.Kína “megúszta” a volt szocialista országok rendszerváltozásait, a Kínai Kommunista Párt ugyanis maga kezdeményezett és léptetett életbe minden gazdasági és pénzügypolitikai reformot, melyeket a későbbiekben csak módosítani kellett, így ezek nem jártak tömeges társadalmi katasztrófával, mint Kelet-Európa legtöbb országában és Oroszországban, valamint a volt szovjet utódállamok többségében.
A kínai Kommunista Párt ma is ragaszkodik ideológiai hegemóniájához, mely a gyakorlatban azt jelenti, hogy az állam teremtette meg (a korábbi Mao-időszakhoz képest) a belföldi piacot, a külföld felé történő nyitást, a kapitalizmus első intézményeit, s a piaci fejlődés elkerülhetetlen következményei miatti lázadások kíméletlen leverését. (Ez utóbbiak között a legismertebb a Tienanmen-téri forradalmi kísérlet vérbefojtása.)
2. A gazdasági növekedés és fejlődés irányított, ennek első szakasza, a kilencvenes évek, a privatizáció, az agrárnépesség tömeges proletarizációja (amit neveznek a kínai eredeti tőkefelhalmozásnak is) és a külföldi működőtőke-behozatalánaak ösztönzése, a hosszútávú stratégiai célok szem előtt tartásával.
3. Az ezredfordulót követően az állami neoliberalizmus intézményes kiépítése, a gyors meggazdagodás és az ennél gyorsabb elszegényedés részleges csillapítása (az újabb politikai ellenállás megelőzése érdekében), valamint Kína nyitott gazdaságpolitikája (a külföld felé) és szigorúan ellenőrzött pénzügypolitikája vezetett ahhoz, hogy jelenleg a világ második legnagyobb valuta-és devizatartalékával a kínai központi bank rendelkezik. Ez volt az egyik cél, hiszen egy mobilizálható tőkeállománnyal nem rendelkező gazdaságban a legfejlettebb technológiák behozatala óriási deviza-és aranytartalékot igényel, ezért létezett évtizedekig a központosított devizagazdálkodás, a kettős valutarendszer (jüan és renminbi) az előbbi a belföldi forgalomban, az utóbbi kizárólag a nemzetközi fizetésekben.
Kína tehát három évtized alatt gazdasági és pénzügyi hatalommá vált, melyet hasonló eszközökkel, intézményekkel ért el, mint a keletázsiai dinamikusan fejlődő gazdaságok mindegyike.
Nehéz ezt európai vagy amerikai szemlélettel (melyek egy része nyíltan vagy közvetve de rengeteg előítéleten alapszik) megérteni.
Holott Kína nem tesz mást, s ezt tükrözi az elmúlt három év, régi nevén “Selyemút” grandiózus geopolitikai-és geogazdasági terve is.
A szakértők szerint nyilvánvaló hogy a belföldi tőkefelhalmozás, a rendkívül olcsó munkaerő, a páratlan méretű duális válllalatszerkezet (a nagyok, mint a Huawei, vagy a Chinachem) és a családi vállalkozások, valamint a huszadik században ismeretlen méretű működőtőkeimport rákényszeríti a hatalmas ország gazdaság-és pénzügypolitikai intézményeit a tőke, a végtermék (értsd bérmunka) a csúcstechnológia (5G) minél nagyon kiterjedtebb exportjára, mert ezzel a hazai munkaerőfelesleg egyre nagyobb részét is exportálni tudja.
Mindez komoly korrekciókkal, de nem más, mint amit Japán a huszadik században sikeresen megvalósított. (Ezt a stratégiát, gazdaság-és pénzügypolitikát, s annak intézményeit vette át a többi keletázsiai ország is 1945 után.)
A hazai közgazdászoknak csak kisebb része ismeri jól az úgynevezett fejlesztő gazdaságpolitikát (developmental policy) s igen alapos kritikával illeti, mondván, merev, azaz bürokratikus, és nélkülözi nemcsak a politikai demokrácia gyakorlatát, de a piacgazdaság legfontosabb elemeit is.
Valóban, sem Japán, sem Kína nem követte soha az úgynevezett szabadpiaci elveket, s számos szakember szerint a fejlődés és növekedés éppen ezért valósulhat meg.
Melyek tehát a fejlesztő gazdaságpolitika legfontosabb alapelvei és az ezeket megvalósító intézmények?
Talán az első és legfontosabb a nemzetgazdasági érdek elsőbbsége, mely akár a profitérdeket is jó ideig háttérbe szoríthatja. A következő a szakképzett állami bürokrácia irányító, szabályozó és törvényalkotó szerepe, melynek egyik (európai szemlélettel nehezen hihető) sajátossága a piaci gondolkodás, a nemzetközi élvonalbeli technológiákhoz történő igazodás és a verseny szociális terheinek “szétterítése” a társadalomra.
Az intézmények között talán a legfontosabb az úgynevezett piaci alapon működő, de meghatározó állami tulajonrésszel bíró pénzintézeti rendszer, melynek elsődleges feladata a hazai megtakarítások versenyalapú átirányítása a legmodernebb technológiával működő vállalkozói szférába.
Végül: sem a japán sem pedig a kínai gazdaság nem a nyugati demokrácia alapelvei szerint működik. Japán természetesen (hála a hét évig tartó amerikai megszállásnak) minden nyugati típúsú politikai intézménnyel rendelkezik, de a gazdasági demokráciáért nem a parlament a felelős.
Kína természetesen nyiltan vállalja a a politikai demokrácia szinte teljes hiányát. Érdemes azonban felidézni, hogy ezzel Japán sem volt másként abban az időszakban, amikor az országnak fel kellett zárkóznia a nyugati, Japánhoz képest szinte elérhetetlen fejlettségű országokhoz.
Negyven éve Amerika és Nyugat-Európa a japán autók dömpingáras inváziója miatt félt.
Ma a nyugati multik kínai felvásárlása, a kínai technológia csaknem hihetetlen versenyképessége és a kínai gazdasági pénzügyi invázió a félelem tárgya.
Kína három évtized alatt Kelet-Ázsia leggyorsabban növekvő és fejlődő gazdasága lett. (Ezért csúszott a világgazdaságban a harmadik helyre Japán.) A fejlesztő gazdaságpolitika annak eszköztára megérdemli a figyelmünket. A megértés sokkal komolyabb védelem, mint a legyintés és a “nem vagyunk mi Ázsia”-típusú megjegyzések, s nem egyszer gyakorlati lépések.
Két évtizeddel ezelőtt a nyugateurópai és amerikai valamint ausztrál egyetemeken az Ázsia iránt érdeklődő diákok többsége japánul tanult. Ma a többség kínaiul tanul.kina másol
Néhány napja láttam egy fotót egy általános iskolai “tesztről”: a gyerekeknek az előre leírt fogalmak ellentétét kellett beírni a megfelelő rovatba. Egy diák az “eredeti” ellentéteként a “kínai”- szót írta be.
Ne tévesszen meg bennünket ez: Japánról is sokáig azt gondolta a “fejlett” világ, hogy másolnak.
Holott ez csak a tanulás első szakasza volt.
Kína esetében sincs ez másként.

Berlin, 2019, november

KÉP: Sanghaj