Posted by Tóth Anett
Egyszer volt, hol nem volt egy… – most mindenki királykisasszonyt, szegény embert vagy békát várna. Eszünkbe se jutna, hogy egy épp megfoganó magzat narrációját hallhatjuk a színpadon. Mindenesetre a Szittyahintő olyan történet, ami után jó pár dolgot helyre kell tennie magában az embernek, majd bekapcsolni a televíziót és önmaga megnyugtatása végett megnézni egy Szulejmán-epizódot. (Vagy azt mégse?)
Ha a megszületés olyan egyszerű volna. Egyszer volt, hol nem volt, leült hat ember a szegedi Régi Zsinagógában és elmesélték a nők legnagyobb félelmét, aminek körülményeiről, szakaszairól ma is heves vita folyik. Esetünkben nem jutottak el az általános végkifejletig, ugyanis ez egy meg nem született gyerek története volt, de nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. Itt rögtön megjegyzem, hogy biztosabb, ha megmaradunk a „magzatmese” műfaji besorolásnál.
A mesét Domokos Zsolt bontotta ki, szépen kackiásan. Úgy pattogtak le a szavak az ajkáról, ahogy a Nemzeti Párválasztón a csizmák csattannak a padlóra. Mert bizony, történt egyszer, hogy a „miljom pityke pöszörke Pöttöm Palkó” szerencsés este elé nézett. Lévén a darab játszódik férfiban s nőben – a kezdetekkor épp előbbiben –, a szegény ember elment szerencsét próbálni, vagy 21. századi fordításban: leinni magát és ismerkedni. Azon a rózsavizes estén megfogant egy gyermek a balkézi oldalbordában, és itt kezdődtek a bajok. Az előadás során hallgatjuk a magzat gondolatait – tekintsünk el most attól, hogy mikor is fejlődik ki az agya, amivel gondolkodni tud –, s a külvilág összes rezgését, amit megtapasztal.
Király Dániel jóvoltából már azt hallhatjuk, mi is folyik az anyaméhben. Azon túl, hogy már fejlődik a gerinc. A bent élő jövevény csak annyit tud: elvileg életre predesztináltatott. Az pedig, hogy ki mire rendeltetett, sosem tudni. Lehet életre, születésre, vagy halálra, megannyi apró szál mozog minden mögött. Sosem tudni előre. Megismeri az anyát, s vele együtt mi is megismerjük. Ő csak azért fohászkodik, hogy megjöjjön, de mindhiába. Ezért varázslóhoz fordul, aki egy unott patikus hangján csak az árat közli, aztán maga a mágia már kimerül két csíkban – az édesanya legnagyobb sajnálatára.
A rettegett két csík. A ma élő, szinte összes magyar fiatal nő legfőbb dilemmája előkerül innentől kezdve: megtartsam, miből neveljem fel, ebbe az országba, ilyen oktatási rendszerbe, mindenki megy el innen, én meg ide szüljek. És persze a nagy kérdés: ki az apa. A hetek pedig telnek-múlnak, mígnem édesanya születésnapját ünnepli a család. Vidéken persze, a csirkékkel az udvaron, ahol kivételesen halászlé helyett lecsó van és „töltsél már még egy pálinkát”.
Vannak dolgok, amikről nehéz beszélni. Nem azért feltétlen, mert rossz dolog, hanem mert nehéz döntés. Tulajdonképpen nem is döntés, hiszen tudod, mit kell tenned, de kis biztatásra vagy épp ellenkezésre van szükséged. Így hát a vasárnapi ebéd és a családi asztal előtt kellene megejteni a csevejt a szülőkkel. A csevejt, aminek fő témája az abortusz. A csevejt, amit senki se folytat le szívesen. A csevejt, amiben hosszú, kínos csendek állnak be, s nem lehet okosat mondani.
Ebbe a csevejbe most egyéb faktorok is bekerültek, mint a népességfogyás, vagy a nő csípőjének és férfi vállának mérete. Meg esetünkben az is, hogy legyen már fiú az a gyerek. S mikor kiborul a bili, minden másodlagossá válik: a lecsó íze, a köröm alatti kosz, Szulejmán és Hürrem vitája Mihrimahról, vagy épp a falusi dakoták állapota.
Aztán mikor megszületik a döntés, jön az újabb tortúra. Az emberek többsége nem szeretné tudni, mit csinál az orvos, mármint túl a nyilvánvalóakon. Csak legyen meg, sikerüljön, menjünk haza. Mikor egy magzat jövőjéről van szó, bizony végig kell hallgatni a nem éppen kellemes folyamat ismertetését, a lehetséges szövődményeket. Ám nem derül ki, hogy mi lesz az „élet” sorsa. Anyja helyett apja dönt, s megold mindent a fizikai erőszak, Borsányi Dániel tolmácsolásában még a magzat is anyja ellen fordul.
Briliáns ötlet a téma feldolgozása ilyen formában, egytől egyig zseniális színészekkel. Az élő hegedűszó még tovább erősíti az élményt. Úgy tűnik, jobb komikus ábrázolásban tárni a nézők elé a komor magyar valóságot.
A K2 Társulatnak a Maszk Egyesülettel közös produkciója röviden: letaglózó.
Fotók: Révész Róbert
Szittyahintő – magzatmese
felolvasószínházi bemutató
Játszódik férfiban, nőben.
Sarah Cohen-Scali: Max című regényének inspiratívabb hullámait meglovagolván kiötlötte és rendezte: Fábián Péter és Benkó Bence
Játszó személyek: Borsányi Dániel * Domokos Zsolt * Gyöngy Zsuzsa * Király Dániel * Piti Emőke
„(…) Hát gyerekök, jártatok ti már Tündérországban? Jártatok ti, persze, csak nem emlékeztek reá. Tündérországban csak hillám-hallámja sincs a télnek, ott örökös tavasz pompájában élnek. S nincsen ott nap-fönkőtte, napáldozatja, örökös pitymallatnak pirhanyos vörhenye világol. Nem sír ott a bánat, ámde az tündérök szemiből gyakorta könyv gördül az nagy örömtül. Tündéreknek öröm-könyve, ha a föld mélységibe löszivárog, ottan csilongós gyémánt léssz belőle.
No, a Szegíny Embör szavai jól fölpiszkutálták a miljom pityke pöszörke Pöttöm Palkót. Onnantól kezdve mindőjük csak arra vágyott, hogy egy szíp napon béhatoljon az Aranykapun és szeröncsét próbáljon prédösztatíve. (…)”
Az Olvass bele! kultúrakirakat kritikája
Kép: Terhes teszt