John Helmer, Moszkva
Hát nem tudom. Mostanában mondogatják olyan összefüggésben, hogy ez a fickó lökdöste Nagy-Britanniát – orosz megrendelésre – a Brexit felé. Én, itt Moszvában a következőket tudtam meg róla:
Dominic Cummings, Boris Johnson miniszterelnök 47 éves, nagyhatalmú és gazdag tanácsadója 1994 és 1997 között keményen dolgozott Moszkvában és Szamarában. Ahogy maga is elsimerte: “1994-7 Oroszországban dolgoztam különböző projekteken. Ebben nincs semmi új az orosz hatóságok számára, ugyanakkor remek alapanyag a kritikusok és a sajtó számára, akik úgy vélik, Cummingsnak nagy szerepe volt abban, hogy befolyásolta a népszavazást és abban is, hogy a megállapodás nélküli kilépést szorgalmazta. Ugyanakkor Cummings – mint korábban is – a brit titkos szolgálatok védelmét és bizalmát élvezi.
Abban a három évben, amit Cummings Oroszországban töltött kemény kűzdelem folyt az MI6, a brit külügyi hirszerzés és az orosz újjáéledő kémelhárítás – a Jevgenij Primakov vezette SzVR (Külföldi Információs Szolgálat), és a Szergej Szepasin és Mihail Barsukov vezette FSZB (Szövetségi Titkosszolgálat), a KGB két utóda között.
Ebben az időben az MI6 egyik tapasztalatlan kéme, bizonyos Christopher Steele volt a Moszkvától délre eső régió, a Volga vidék operációiért felelős. 1993-ban – amikor kiderült a fedése – hazarendelték, hogy kiképezze utódát. Egy évvel később, amikor nagynehezen végzett Oxfordban, Cumming megkezdte Szamarában a működését. Hát ez is gyors és sikertelen véget ért. Maga Cummings írta le Wikipedia profiljába, hogy ““fell foul of the KGB””, vagyis a KGB szabálytalanságokat tapasztalt nála. Ezt követően sokkal sikeresebben működött és működtetett ügynököket Washingtonban. Most pedig igen sikeres a Downing Streeten.í
Itt vannak most a kérdések, amiket feltesznek neki. Mit csinált Szamarában? Mit csinált Oroszországban? Milyen kapcsolata volt Steele-el? Miért utasították ki Oroszországból? Kérdezik. De Cummings nem felel.
Cummings 1994 közepén végzett ókori és modern történelem szakon Oxfordban. Még nem volt 23 éves. Az egyik engedélyezett életrajza azt állítja, hogy „az egyetem elhagyása után kalandvágya három évre Oroszországba vitte. Segített egy új légitársaság felállításában, amely a volgai Szamarából Bécsbe repül. Cummings oroszbarát, oroszul beszél, szenvedélyesen érdekli Dostojevszkij. 1997-ben visszatért Londonba. ”
Az tény, hogy a brit kormány legutóbbi irányelvei szerint, amelyek orosz ügynökök, alvóügynökök, társutasok feldeítésére irányul, Cummings orosz kapcsolatainak az eddiginél nagyobb figyelmet kellett volna szentelni.
Egy hónappal ezelőtt a London Daily Mirror arról számolt be, hogy talált egy Adam Dixon nevű amerikait, egy jelenleg Connecticutban élő férfit, aki azt állította, hogy Cummings-ot foglalkoztatta Oroszországban. Azt mondta, hogy a Samara Airlines regionális légitársaságot nemzetközi fuvarozóvá kívánta alakítani. A cél az volt, hogy Szamara várost, a Volga vidék gazdasági és szellemi központját Európával összekötetésbe hozzák. Dominic Cummings ezért hetente tette meg az utat Bécs és Szamara között.
Cummings különös fickó volt. Nem hordott nyakkendőt, általában borotválatlan volt, és mosatlannak tűnt. Másrészt bátor, tisztán gondolkodó ember volt és -ami Oroszországban nagy szó – mértékletesen piálgatott. Aztán hirtelen eltűnt. Szó nélkül. Soha többé nem hallottam róla – mondta Dixon. Túl hirtelen ment el. Hazarendelték, vagy odaküldték. Seperc.
Kép: Dominic Cummings
Twitter @ bears with