Beteg tigris

Földes Péter
Megnéztem ma a Hír TV-n a parlamenti közvetítést, a napirend előtti felszólalásokat. Ne kérdezzétek, hogy miért – ehhez volt kedvem.
Jakab István levezető elnök az államtitkárok válaszait kivétel nélkül megköszönte, az ellenzékiek által feltett kérdéseket, hozzászólásokat nem. Két kormnypárti kérdés is elhangzott, egyik a KDNP, a másik a Fidesz részéről. Jakab istván ezeket is megköszönte.
Nekem ebből úgy tűnt, hogy Jakab István a kormánypárti kérdéseknek és válaszoknak örült, az ellenzéki kérdéseknek nem.
Ez a Jakab István ugyanaz a Jakab István, akiről 2007 augusztusában „Az a huszár, aki szoknya alá nyúl…” címmel a következőkert írtam:
Lám, a magyar megint megmutatta, hogy nem kell még leírni, és a legények eleje idehaza sem alávalóbb, mint a mások férfiassága. Jakab Istvánra gondolnék soha el nem múló emelkedettséggel, a Magosz elnökére, aki rajta lett kapva a felesége által, amint a családja felé éppen beteget jelentett. Pedig nem volt beteg a Jakab úr, éppen ellenkezőleg: nagyon is in flagrantinak látszott, ha meg tényleg bujkált benne valami, annál nagyobb tiszteletet érdemel, hogy még ebben az állapotában is!
Képzeljük el, mekkora tigris lehet, amikor egészséges!
Nem is lenne ezzel semmi baj, a magyar ember közismerten kemény legény. Ahogy a tréfás népi rigmus mondja: az a huszár, aki szoknya alá nyúl! Idáig tehát rendben is lennénk, még akkor is, ha egy másik, ugyancsak szexistának mondható alapvetés meg azt írja elő, hogy házinyúlra nem lövünk. Jakab István ez utóbb aranyszabályt nem tartotta be, a nála negyedszázaddal fiatalabb titkárnőjét invitálta az ágyába, miközben a családjának annyit üzent, gyengélkedik, most nem megy haza, s a hétvégét az adófizetők pénzén fenntartott szolgálati lakásban tölti.
Csak azt felejtette el a családja tudomására hozni, hogy nem egyedül múlatja az időt, lesz ott vele valaki, aki gyengélkedése idején igyekszik száműzni homlokáról a magány okozta szomorú barázdákat. Még ez sem lenne baj, mindenkinek szüksége van egy megértő szívre – az pedig már tényleg magánügy, ha ez a megértő szív meglehetős domborulatokkal és izgalmasan hosszú combokkal rendelkezik.
A probléma inkább onnan adódik, hogy Jakab István úr egy nagyon mélyen vallásos, a keresztény erkölcsöt igencsak a zászlajára tűző párt egyik élharcosa. Ha mondjuk Jakab úr szadeszes lenne, akkor nem lenne probléma egy szál se! Akkor akár kábítószerezhetne is a Jakab úr, meg lila tangában árulhatná a hazát az Andrássy úton. Egy szadeszestől ugye minden kitelik, ők rontják meg az ifjúságot, miattuk kérdezik riadtan az anyák a techno buliból hazatérő fiaikat: buzi-e vagy?
Nincs más hátra, be kéne lépnie Jakab úrnak a Szadeszbe, akkor nem lenne semmi baj ezzel a titkárnős projekttel. Mert így azért egy kicsit zsenánt. Istenről és a hazáról papolunk, közben bort iszunk, és magunk alá gyűrjük a titkárnőnket – nem jön ez össze a nemzeti oldalon sehogyan sem.
Úgyhogy van egy érzésünk, miszerint Jakab úr nem konzervatív, még kevésbé keresztény, ezzel szemben valószínűleg látens liberális. Talán még bolsi is valamelyest, de ezt inkább hagyjuk: a vallás és a világnézet hál’ istennek, mifelénk magánügy.