Lavrov Kínáról

Posted by

Simó Endre
A nemzetközi jog be nem tartása világméretű törvénytelenséghez vezethet – figyelmeztetett az orosz külügyminiszter pénteken. Lavrov kétségbe vonta, hogy bárki is olyan világban szeretne élni, amelyikben a szabályokat a szerint alakítják, hogy milyen pillanatnyi érdek fűződik hozzá, és megszűnik az a jogbiztonság, amelyen az ENSZ és a nemzetközi együttélés alapul.
Az orosz külügyminiszter nyilatkozatát megfigyelők összefüggésbe hozzák azzal, hogy az Egyesült Államok sorra felmond olyan katonai, kereskedelmi, környezetvédelmi szerződéseket, amelyek a béke és az együttműködés alapjául szolgálnak, és a maga szájíze szerinti döntésekre sarkall olyan nemzetközi szervezeteket, mint amilyen a vegyi fegyverek tilalmát felügyelő OPCW.
Egyesek nem akarják megérteni, hogy a közös normákról való lemondás visszaüthet rájuk, és legközelebb ők válhatnak ennek szenvedő alanyaivá – vélekedett. Példaként említette Franciaországot, mely bevallottan fegyverezte a Kadhafi-rendszert megdöntő terroristákat, akik aztán Líbiából Maliba mentek át, „most pedig francia kollégáink arra kérnek bennünket, hogy segítsünk nekik leszámolni velük” – mondta. Moszkva ragaszkodik a nemzetközi szerződések, és az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak tiszteletben tartásához. Pusztító következményekkel járhat, ha valaki hátat fordít nekik, és saját szabályait akarja rákényszeríteni másokra – mondta.
A kínai-orosz viszonyt úgy értékelte, hogy, soha a történelemben nem volt még ilyen szoros és kölcsönös bizalmon nyugvó. Közös céljuk a nemzetközi jog és az ENSZ Alapokmányára épülő világrend megvédése, a nemzetek belügyeibe való beavatkozással szembeni fellépés, különös tekintettel az erő alkalmazására, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályainak tiszteletben tartása, hiszen egyesek ún. szabadpiaci módszerekkel akarják kijátszani őket a maguk javára. „Kína és Oroszország feltétlenül szövetséges ezeknek az elveknek a védelmében. De nem vagyunk szövetségesek katonai téren, mert, mint Hszi Csin-ping elnök júniusi moszkvai látogatásakor aláírtuk, nem akarjuk kettőnk viszonyát harmadik fél ellen fordítani” – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija-24 TV csatornában pénteken sugárzott nyilatkozatában.