Magyar Ádám
Felavatták a Nemzeti Vértanúk Emlékművét Budapesten. Az alkotás a Tanácsköztársaság áldozatai előtt tiszteleg. Eredeti verziója 1934-ben készült el, majd a második világháború végén lebontották. A honfoglaláskori motívumokkal díszített emlékmű elején Hungária alakja áll, hátoldalán pedig egy férfi és egy sárkányszerű lény küzdelme látható. Az avatóünnepségen az Országgyűlés elnöke, Kövér László arról beszélt, hogy a kommunizmus veszélye máig nem tűnt el: Vissza 1934-be
„A mi 21. századi időnkben is itt van velünk. Hosszú ideje ugyan éppen vértelenül, de változatlanul mérgezően kísérti a jelenünket és jövőnket egyaránt.” Az átadással befejeződött a Kossuth Lajos tér világháború előtti arculatának visszaállítása. Az átalakulásnak voltak ellentmondásos elemei is. Az emlékmű helyéről egy évvel ezelőtt még Nagy Imre szobra nézett a Parlament felé. Eltávolításából komoly politikai botrány lett. Az 56-os forradalom miniszterelnökének emlékművét a tavalyi év utolsó napjainak egyik hajnalán szállították el a Vértanúk teréről. Az emiatt szervezett ellenzéki tüntetéshez a Nagy Imre Társaság is csatlakozott. Romsics Ignác történész az Euronewsnak elmondta, hogy a vértanúk emlékműve már a Horthy-korszakban is ellentmondásos volt egyoldalúsága miatt, és ezen a rekonstrukció sem változtatott: A történész szerint emiatt a mai társadalom is megosztott az alkotással kapcsolatban. És az sem véletlen, hogy az Nagy Imre szobrának helyére került. Elmondása szerint az elmúlt évekből az látszik, hogy a magyar kormány nem néz jó szemmel Nagy Imrére, a 2016-os jubileumi ünnepségen is mintha kisatírozták volna őt az 1956-os események lapjairól.
Az euronews írása