Posted by
Horváth Győző fotói a Kisüzemben
Bojár Iván András
Jó néhány éve már, hogy Horváth Győző, kifogyhatatlan inspirációt merítve a Kisüzem mindenéjszakáiból, folyamatosan fotózza a kocsma életét. Embereket, arcokat, szituációkat. Testek és lelkek viszonyalatait. Érzelmeket. Rengeteg szép nőt, karakteres arcokat. Most is van egy kiállítása épp ugyanitt, a Kisüzem főfalán.
Győző olyan képeket tett ki, amiken az esték során fényképezése ellen valamiképpen tiltakozó emberek láthatók. Többségében olyan vendégek, akik miután észlelték a kamerát, eltakarták az arcukat. A sok rejtőzködésből aztán a képeken keresztül kialakult egy viselkedési mintázat, amelynek analízise ez a mostani tárlat. Nyilvános helyen intimitásukat őrző emberek, akik e gesztussal körbe is írják a hely jelentését: a kocsma nyilvánosszerű tér, amit hártyavékony fal választ el érzelmekkel és szenvedélyel fűtött intim zónánktól, akár a hálószobától.
Végignézve a kiállítást az a gondolat kezdett motoszkálni bennem, vajon mitől olyan otthonosak a képek, miért működnek ezek az ellopott pillanatok, s egyáltalán, az értelmezésen túl, miért olyan jó kocsmába járni?
Már, ahogy távolodtam a képekkel teli faltól, azonnal beugrott néhány képi referencia, amelyek úgy érkeztek Győző optikájára, hogy az eredeti képekről talán fogalma sem volt. Nem is kellett fogalma legyen, ugyanis más korok más kontextusaiban született művekről van szó. Azok pusztán remek illusztrációi annak, hogy nézni és látni nem spontán és fiziológiai kérdés, hanem tanult. És tanított. A látás módjában, tartalmában jelentős új elemeket az eruópai vizualitás közös tudásához és tapasztalataihoz elsősorban festők, tettek hozzá. Megalkottak egy-egy festményt és azzal megoldottak valamiféle látványproblémát, a képen keresztül megragadtak egy sajátos, mással nem felcserélhető atmoszférát, életérzetet, amely onnantól kezdve elválaszthatatlanul a közös látnitudás része lett. Ilyen a reneszánsz Fra Bartolomeo profilportréja Savonaroláról. A szerzetesi ruha csukjájába bújt ideológus és diktátor most ott ül Győző képén fröccsére várva a Kisüzem pultjánál. A fotós odafordult és rögzítette a latványt, ami jó ötszáz éve már létrejött. Ám itt és most újraéled. Új helyzet, új kontextus, de ami a vallástörténeti, vagy történelmi háttérismeretek nélkül a Savonarola képben is esszenciális és egyetemes, ugyanúgy működik most is.
Hasonló a helyzet a kocsma tulajának sötétből előbukkanó portréjával. Kerestem Rembrandtnál, Zurbaránnál az előzményt, mert az agyam hátsó szegletében ottbizsergett a látványemlék, csak nem ugort be elsőre, hogy honnan. Caravaggio Szent Jeromosa volt az! Sőtét háttérből éles kontúrral kibontakozó hosszúszakálas töprengő alak. Ő az emberlét nagy kérdésein, élet és halál kérdésein filozofál magában. S óhatatlan ezt az ontológiai mélységet sugalja Győző fotója is, pedig lehet, hogy csak egy fáradt embert látunk zárás után
Voltak pillanatok az európai vizualitás történetében, amikor egy nemzedék alatt cserélődött le a látás mibenléte. Ismert tény, a színek robbanását hozó 1850-60-as évektől kibontakozó francia új festészet időszaka volt az, amit sokszor az impresszionizmussal azonosítunk. Nem minden ekkori forradalmi hatású festő és mű volt impresszionista, de tény: ők együtt, új látásvilágot hoztak. Manet Folies Berger bárja képe a mindenkori kocsmapult látványok előképe. És méginkább Degas képei, akinek Abszintivója nem véletlenül símul be Győző fotói közé. Degas maga is a fotóból inspirálódott. Az akkor még nagyon friss médium nyitotta rá szemét a dekompozícibón rejlő új kifejezési lehetőségekre. Képén is éppúgy “szabálytalanul” és durván van belevágva a férfialakba, ahogy Győző fotóin ma már magátólértetődően megtörténhet ez, ám Degast megelőzően elképzelhetetlen volt. Az ő kocsmaképei szinte a Kisüzemben készültek. Vagyis – és itt a válaszom, a miért olyan jó kocsmába járni? dilemmára – A Kisüzem, mint alkalmi szereplők alkalmi, egyestés színpada ágyazódik bele mélyen egy kétszáz éves közéleti tradícióba. Mintha, a Kisüzem jelenetei játszódnának Degas vagy Toulouse Lautrec képein. Az ő kocsmáik is mind otthonos kocsmák, melyekben épp ugyanaz zajlott, ami ma is történik esténként, hála Horváth Győző nagyszerű fotóinak az örökkévalóságba megörökülve, itt lent a lakásomhoz legközelebbi sarkon, természetes élőhelyemen, a Kisüzemben.
Horváth Győző kocsmaképeit itt érdemes végignézni: https://gy-wecantgoout.tumblr.com
Ez meg a Kisüzem: https://www.facebook.com/Kisuzem/