A Magyar Narancs most tette közzé online az önkormányzati választások előtt készített interjúját Tamás Gáspár Miklóssal. Ebből idézünk érdekesebb részeket:
“Megérte-e Kelet-Európának az egész nyomorult rendszerváltás? Úgy néz ki, hogy nem; rettenetes gazdasági, civilizációs és kulturális pusztulás ment végbe. A régi rendszer a ’60-as, ’70-es, ’80-as évek gazdasági fellendülése alatt az egész keleti tömbben megteremtett egy roppant szimpla, de hatékony civilizációt, amelyet jól szimbolizálnak a lakótelepek. Az emberek ma is a Láng Gépgyár meg a Ganz-MÁVAG művelődési házába meg a szocialista brigádokba vágynak vissza. A közvélemény Kádár Jánost tartja a legnagyobb államférfinak.”
“A magyaroknak mindig a legrosszabb jut, ez sem kivétel. Az Orbán-rendszer az európai szélsőjobboldal zászlóshajója. Nem kell erőszakhoz vagy totalitárius módszerekhez folyamodni, nem ülünk a börtönben, többek között azért sem, mert nincs ellenállás. A rendszer népszerű, de nem úgy, ahogy kezdetben a fasiszta rendszerek voltak népszerűek, amelyek hatalmas tömegmozgalmakon, lelkesedésen, karizmán, kollektív őrületen alapultak. Magyarországon semmiféle tömegmozgalom nincs, maga Orbán Viktor számolta föl a polgári körökkel együtt a Fideszt is jó pár évvel ezelőtt. Karizmatikus uralom és túlmozgósítás helyett demobilizáció és atomizálás van. A viszonylagos rend ellenére a kormány fönntartja a külső fenyegetettség érzetét: menekültek, NGO-k, dzsenderfasiszták, klímakommunisták, Sorosok és Soros-pápa, zsidó és arab világ-összeesküvők, európai föderalisták, alkotmányvédők, migránstaxiztatók, feminácik és illuminátusok. Ez garantálja a népszerűséget.”
Kelet-Európában a rendszerváltások után sem tudtak kialakulni„alkotmányos-szabadelvű, jogtisztelő, polgári társadalmak” Soha nem tudott kialakulni, és soha nem is fog. Ha eltekintünk a gyarmatosítástól, jogállami viszonyok a történelemben csak Nyugat-Európában állottak fönn – a fehér anyaországi populáció számára kizárólag –, és más formában Amerikában. Rasszista államok voltak, de a politikai önazonosságuk részeként általános volt az alkotmányosság elfogadása. Németországban mindez törékeny, új jelenség, a ’60-as évekre datálható a kezdete. És mindenütt inog, mert halottak azok az osztályok, amelyeknek a küzdelmei miatt az alkotmányos engedményeket meg kellett tenni. Nem csak proletariátus nincs többé, burzsoázia sincsen. Igazán látnunk kellene már, hogy a kapitalizmushoz immár nem kell polgárság, nem kell jogállam, liberalizmus vagy individualizmus. Csak pénz kell hozzá, ezért lehet Kína az egyik legsikeresebb kapitalista modell.”
Az önkormányzati választásokról: Egy milliméternyi változás is változás. Rajtam ne múljék, hogy legyen háromnapnyi öröme a rendszert nem szeretőknek. De hogy milyen undorító a szisztéma, azt szépen mutatja az úgynevezett kampány, amelynek a szellemi és erkölcsi színvonala hányásra és Schopenhauer-olvasásra sarkallna egy jobb orangutánt. Egy értelmes szót nem lehet hallani senkitől, persze a kontextus sem megfelelő, a sok tízezer jelölt között van talán egy tucat, aki értelmesnek nevezhető, és azok sem jutnak szóhoz az általános ordítozásban.
Lenne annak jelentősége, ha az ellenzék kerülne többségbe Budapesten?Csak pszichológiai értelemben, de ez is fontos dolog. „Ezúttal mégsem az történt, amit Orbán Viktor akart” – ennek volna morális és lélektani jelentősége. Egy-két hónapig talán.”
Olyan állapotba került ez a szerencsétlen része a világnak, hogy hol a fölháborodás, hol a rezignáció érzései kifejlődnek az emberben, és ennek hangot kell adni. A hivatásos ellenzékiség olyan intellektuális és morális színvonalon van, ami temperamentumtól függően gyűlöletet, undort, szomorúságot vagy röhögőkórust vált ki az emberekből. Az ellenzéki közönség elvesztette a türelmét, és számosan örülnek annak, amit tőlem hallanak. Anélkül, hogy egyetértenének velem – tudom jól. Ez szörnyű állam, szörnyű rezsim, Orbán Viktornak anélkül sikerül lerombolnia a magyar államot, hogy bárki akár egy halk neheztelő köhintést elejtene.”
Az interjút Teczár Szilárd készítette
Sióréti Gábor fotója