Posted by Béndek Péter
Útközben – a pataki kollégium előtt, most épp a debreceni református kollégium közvetlen szomszédságából írva – elgondolkodtam, mit adtak nekünk ezek a híres intézmények vagy más elit iskolánk, a magyar szellem legjobb történeti inkubátorházai.
Ezek az iskolák — és a nem említett híres alma máterek szerte az országban — szándékaik szerint nem elsősorban a jövő tudósait képezték, hanem — összhangban a gimnázium klasszikus európai hivatásával — embereket emberré neveltek, sokan még azt is beleértették, hogy ezt a közösségeik és az ország javára. Biológiai lényeket erkölcsi lényekké a legjobb antik-keresztény-európai tradíció szerint.
Mindig megütközök, bármikor merengek el ezen, most éppen egy Freund nevű professzor levele kapcsán, hogy mennyire sikertelennek bizonyult a missziójuk. Legalább száz éve — de valójában már jóval az ezt megelőző időkben, amire bizonyítékok reprezentatív líránk, a magyar szellem lelkiismeretének jajkiáltásai hovatovább ötszáz éve –, hogy ez az elit silányra sikerül en masse. Míg tudományos téren egy ideig a legjobbak között volt, erkölcsi tekintetben mindig jóval elmaradt az átlaga attól, amire az országnak szüksége lett volna (lásd, ha nem mást, a történelmi hatását, lásd a mai összteljesítményét, kivált a humánum klasszikus eszményeinek feladását, feláldozását, a leölésükben való tevőleges segítséget). Mennyire halvány csillag volt ez és folyamatosan halványuló maradt, ha csillag egyáltalán! Mennyire nem váltotta be az ideákat és a kora ifjúsághoz fűzött reményeket!
Miért Patak, Debrecen, Pápa, Pannonhalma, a Fazekas, a Fasor — mindent összevetve — drámai kudarcossága?
Kép: A sárospataki kollégium, anno