Az érem másik oldala, a királynő, az öltöztető és a ruhásszekrény címmel jelentette meg könyvét Angely Kelly. A szerző a brit királynő hajszobrásza és öltöztetője, egyben meghitt barátja. „Amikor ők ketten együtt vannak, kacaj visszhangzik a Buckingham palota folyosóin” – írja könyvajánlójában a Goodreads. Kapcsolatuk ismeretében már teljesen érthető, hogy a titkokat fellebbentő könyv megjelenésére személyesen II. Erzsébet adta áldását.
Íme hát néhány vélhetően nem köztudott tény a brit királyi udvarból:
1. A királynő új cipőit betapossák
Angela Kelly, aki 2002 óta öltözteti a királynő, könyvében igazolja azt a mendemondát, hogy a királynő új cipőit betapossák. Királyi asszisztens feladata az új lábbeli „testre szabása”. „Ezt a feladatot egy »lakáj« végzi, aki én magam vagyok” – írja a szerző. „A királynőnek kevés ideje marad önmagára, saját cipőire pedig végkép nincs ideje. Miután ugyanaz a lábméretünk, kézenfekvő, hogy ezt így oldjuk meg” – áll a könyvben.
2. Őfelsége kérte, hogy megszólalhasson a James Bond filmben
Miután felkérték, hogy a James Bondot játszó Daniel Craiggel szerepeljen a londoni olimpiára készített film egyik akciójelenetében, a királynő szinte tétovázás nélkül, „öt perc” alatt rábólintott a javaslatra. – Nagyon szórakoztatta az ötlet, és nyomban elfogadta. Megkérdeztem, hogy beszélőjelenetet óhajt-e. Töprengés nélkül válaszolt: „Természetesen mondanom kell valamit. Elvégre azért jön, hogy megmentsen” – idézi fel emlékeit Kelly.
– És hogyan fogja szólítani? Jamesnek vagy Mr. Bondnak? – miután a királynő ismerte a Bond-filmeket, az utóbbit választotta, folytatta a történetet az író, aki perceken belül felhívta Danny Boyle rendezőt, és közölte, hogy a királynő vállalta a szerepet. Vélhetően leesett a székről, amikor hallotta: őfelsége egyetlen megkötése az volt, hogy kimondhassa a „Good evening, Mr. Bond”-ot.
3. A királynő ascoti megjelenése nemcsak a lovakról szól
Erzsébet királynő minden évben részt vesz a Royal Ascot derbin. Az előkelő esemény azonban nemcsak a lovakról szól. Sokan fogadnak arra, milyen színű kalapot fog viselni az uralkodó. A hagyományos fogadás kapcsán Ms. Kelly megállapodott a fogadóirodák vezetésével, hogy milyen határidővel zárják a fogadást, csaliként pedig kiállított a palotában néhány kalapot, nehogy túl korán azonosítsák az éppen kiválasztott színt.
4. Michelle Obama ölelése „természetes és ösztönszerű” volt
Távol állnak az igazságtól azok a feltételezések, miszerint a királynő – az udvari etikett szabályait felrúgva – ölelte meg Michelle Obamát 2009-ben.
„A valóságban ez a királynő természetes és ösztönszerű reagálása volt, amivel egy másik nagyszerű hölgy előtt fejezte ki tiszteletét, ezért semmilyen protokollhoz sem kellett ragaszkodnia” – fejtette ki könyvében Angela Kelly. Michelle Obama Így lettem című önéletrajzi könyvében úgy emlékszik vissza a pillanatra, hogy a magassarkú egész napos viselete után mindkettőjüknek sajgott a lába. „Két fáradt nő lábát nyomta a cipő” – tette hozzá a volt First Lady.
5. A király keresztelői ruha titka
James, Severn algrófja 2008-ban viselt keresztelői ruhájának a mását egy erős yorkshire-i teával alkották meg. „A hitelesség érdekében a ruhácskát minden teák legerősebbjébe, a yorkshire-iba áztattuk” – emlékszik vissza a receptre az udvari öltöztető. „A csipkék minden egyes darabját kis edénybe töltött hideg vízben mártottuk öt percre, és persze hozzáadtunk egy teazsákot” – írja Az érem másik oldala: a királynő, az öltöztető és a ruhásszekrény című, ma megjelent könyvében Angela Kelly, II. Erzsébet udvari öltöztetője és bizalmas barátnője.
(Az euronews írása)