Kardos András
Jelentés Abszurdisztánból: Előző jelentésemben türelmet és megértést kértem Karácsony Gergelynek, hogy ne rontsanak rá a türelmetlen szabadságszerető kritikusok. Most pedig a szocialista politikusakat kérem, hogy ne rontsanak rá a független sajtóra. Elrettentő példaként mondanám Horváth Csaba fellépését az Átlátszó ellen. A sajtónak dolga a kritika, ha észrevesz valamit, akkor nincs “oldal” meg “haver”, éppen ez a különbség a Fidesz lakájmédiájához képest.
Ha tehát, teszem azt, Révész Sándor megírja, hogy a budapesti győzelem dacára nagy baj van az MSZP-vel, akkor az okos és tehetséges újságíró mondatain gondolkozzon el a párt, mert ez a dolga. Más dolog Karácsonytól azt követelni, hogy egy hét alatt hozza helyre, amit a Fidesz szétdúlt Pesten, és megint más, ha a sajtó egy ellenzéki politikust vagy pártot reális kritika alá von.
Ha ezt a distinkciót nem értik meg a politikusok egyfelől, és a kritikusok másfelől, akkor elmulasztunk egy történelmi esélyt: felmutatni egy szabad és demokratikus alternatíváját a maffiaállamnak, egy esélyt, hogy az autokrácia világában is lehet tisztességesen politizálni és kritizálni. És akkor még L. Simon kollega is zavarba fog kerülni, ha netán azt gondolja, hogy a Liget projekt a nemzet érdekét képviseli, és aki ezt bírálja, az ugyebár a nemzeti kultúra ellenfele. Ha a szabad sajtó, és tisztességes ellenzék felmutat egy reális alternatívát, és nem saját magát veri szét, akkor még azt is megérjük , hogy L: Simon el fogja hinni, hogy a Nemzeti Galériának nem csak a Városligetben lehet szolgálnia a nemzeti kultúrát. Csak türelem és józanság az ellenzéki oldalon.
