Posted by Gaál Péter
Nem bírtam végigolvasni. Pedig csak egy kritikus összefoglaló volt. Sok mindent nem bírok végigolvasni, van, amit egyszerűen nem akarok, mert már az elején tudom, hogy mi lesz a vége, más részük azonban fizikai fájdalmat okoz. Jelen pillanatban ez Matolcsy György víziója volt a harmincéves háborúról és harmadik világháborúról. Pedig akár még igaza is lehetne. Ugyan a történelem nem ismétli önmagát, mert a tartalmak mindig újak, de a keret nem új.
A keret az ember maga. Kérdés, hogy “ember”, vagy “emberek”. Két különböző minőség. Két merőben különböző minőség. A kvantumfizika se érvényteleníti a newtoni fizikát, csak ami ITT így, az OTT úgy. Ebben a relációban így, abban a relációban úgy.
Erre már Isaac Asimov is rájöhetett volna, amikor az Alapítvány-trilógiában felvetette a pszichohistória fikcióját. Jelen pillanatban fikció, mert a társadalmi mozgások most még a káoszelmélet hatáskörén is kívül esnek, végtelenül bonyolultak és soktényezősök lévén, akár az időjárás. Még az egyén viselkedése is okozhat meglepetéseket – bár sokkal kiszámíthatóbb -, a tömegé pláne okoz. Elég, ha csak azt próbálják megjósolni, hogy melyik írás arat nagyobb tetszést (ezt már az újságíró kollégákkal végigzongoráztuk). Hogy ki nyer egy választáson. Hogy egy uralkodó politikai erő mikor tűnik le a történelem színpadáról.
Emlékezzenek a múlt század nyolcvanas évei végére.
És a diktátorok, személy szerint? Ők is okozhatnak meglepetést. Lucius Cornelius Sulla Felix, a legismertebb és (félig-meddig alaptalanul) leghírhedtebb római diktátor kontra Julius Caesar, Francisco Franco tábornok kontra a második világháború többi diktátora, Kádár János kontra Nicolae Ceaușescu, és így tovább.
Van, aki félig, van, aki végig.
Tudom, hogy a tömeg nem így működik. Nem ésszel. De azért az ész – valamennyi – is benne van, legalábbis a késztetések és következtetési szándékok, plusz a neveltetés, a lelki nyomorúságok, a pillanatnyi hangulat, a napsütés, az eső, a meleg, a hideg, a kalendárium, a tapasztalatok, a feltételezések, az előítéletek, hadd ne soroljam tovább. Rengeteg minden. Matolcsy és a többiek csak kísérleteznek, hátha jól sül el. Megírják nekik, bár ekkora baromságokat talán ők szoktak kitalálni, még ha a mindenkori kötelező sablon mentén is. (Nem ismertetem a beszédet, ha akarnak, olvassanak utána. Én ismerem a harmincéves háborút, bár nem tartozik a kedvenceim közé, tartozhatna persze, mert tökéletesen illusztrálja Carl Philipp Gottlieb von Clausewitz mondását – a háború a politika folytatása más eszközökkel – és azt, amit diplomatikusan pragmatikus politizálásnak szoktak nevezni, jelesül a cserbenhagyások, árulások és elvtelenség elegyét, tehát van szerencsém ismerni a kort, a mögöttes tartalmakkal, hát kérem, neki ez jutott az eszébe, miért is ne. Egy jegybankelnök nem történelemtanár, ugye. Hát hiszen egy gyakorló orvos se teológus, vagy egy gumicsizmás parvenü se miniszter, még ha azzá is nevezik ki.) Én meg a fizikai fájdalomról nem tehetek. Amikor leül velem valaki vitatkozni olyasmiről, amiről lövése sincs, vagy még csak nem is vitatkozik, mint most a jegybankelnök, csak előadja, és én véletlenül beszennyezem vele a szemeimet. Gondoljanak néha erre: beszennyezni a tekintetet. AMI A TEKINTETET BESZENNYEZI, BESZENNYEZI A LELKET IS. Néha alá kell merülni a féceszbe, ezért előtte nem árt megnézni, hogy a lehető legkevésbé legyünk szarosak, de azok a szükségek. Ha nem muszáj, ne tegyék. Nézzenek arra, ami olyan, mint amilyenek lenni szeretnének. Mintha a lelküket akarnák befesteni vele.
Be is festik.
“De ha egyszer muszáj? Az imént említetted.” Akkor menjenek arrébb. “És ha nem lehet?” Akkor tegyenek róla, hogy ne legyen muszáj. Hogy legyen módjuk mást nézni.
Ezért kellenek – Kövér László zagyvaságára reflektálva – a fékek és ellensúlyok. (Kövér László szemszögéből természetesen nem kellenek, mert akkor nem tehetné meg, amit így megtehet.) Ezért kell(ene) egy olyan választási törvény, ami a választást biztosítja, nem csak a status quót legalizálja. Ez se sokat számít persze, mert a nép MINDIG választ, ha nem így, legfeljebb amúgy. Jó volna elkerülni az “amúgy”-ot, de ha nem lehet, nem lehet.
Nem rajtuk múlik ez most már.
És a mai magyar uralkodó elit tekintete? Az ugyan mire irányul? Hát, kérem, az en bloc olyan, mint amit Matolcsy György tekintete szimbolizál. Nem arra.
Kép: Lucius Cornelius Sulla