Posted by Szele Tamás
Meg kell vallanom, kicsit röstellem magam. A felületes szemlélő számára talán úgy tűnhet, hogy nekem ellenszenves volna a különös képességekkel megáldott magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter (az bennük a különös, hogy ezeket képességeknek nevezzük). Holott nincs vele több bajom, mint bármely más politikussal – és sajnos megint kell foglalkoznom az ügyeivel.
Még az a szerencse, hogy ma nem ő lesz a főszereplő, hanem a még nála is sokkal érdekesebb adottságokkal rendelkező Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, abból az alkalomból, hogy holnapután Budapestre érkezik, remélhetőleg szokás szerint több részletben. Az ugyanis a szokása, hogy nem egy, hanem három kormánygéppel érkezik, melyek különböző időpontokban landolnak, így akire nem tartozik, csak találgathatja, melyikkel jött valójában – bár persze az is lehet, hogy azért, mert akkora államférfi, hogy egy gépre nem fér fel, kettőre sem, három kell hozzá. Esetleg lehet köze a dologhoz a Szentháromság misztériumának is, mindenesetre városszerte hegesztgetik már a csatornafedeleket a szorgos munkáskezek, tart a víg ünnepi készülődés.
Szijjártó csak annyiban érdekes most a számunkra, hogy majd’ két héttel ezelőtt, október 16-án Moszkvában járt, a tárgyalásokat előkészítendő, és akkor nyilatkozott is arról, mi járatban lesz minálunk a Cár Atyuska. Mint az MTI-nek mondotta volt:
„Fontos megállapodásokat fogunk aláírni a gazdaság, a szociális biztonság és a sport területén folytatandó együttműködésről Vlagyimir Putyin orosz elnök október 30-i budapesti látogatásakor – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek szerdán Moszkvában.”
Mármost ennek a mondatnak a logikai értéke erősen tart a nullához, de mégis van némi veleje: a gazdasági együttműködést értem, az megkerülhetetlen is, részben Oroszország mérete, gazdasági súlya, részben pedig földrajzi helye miatt, a szociális biztonságot ebben az összefüggésben értelmezni sem lehet, a sport területén pedig… nem teljesen értem, eddig nem működtünk együtt a sportban a világ minden országával, ideértve Oroszhont is? Vagy esetleg alkalmazni kívánjuk a virágzó magyar sportéletben az orosz tudósok legújabb biokémiai és gyógyszervegyészeti eredményeit, melyeknek köszönhetően minket is kitiltanak majd a közeljövő összes komolyabb sportversenyéről, olimpiákkal együtt?
Kínzó kérdés, de haladjunk tovább, nyakunkon Vlagyimir Vlagyimirovics.
„Szijjártó Péter – akinek tárgyalópartnerei között szerepelt Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója, Gyenyisz Manturov ipari és kereskedelmi, Alekszandr Novak energiaügyi és Pavel Kolobkov sportminiszter – elmondta: sikerült olyan közös projekteket azonosítani, amelyet harmadik piacon orosz és magyar vállalatok közösen tudnak megvalósítani.
Ezek közül a legjelentősebbként az egyiptomi közös tendergyőzelmet emelte ki, amelynek keretében egy magyar és egy orosz vállalat közösen szállíthat 1300 vasúti kocsit több mint 1 milliárd dollár értékben az arab ország vasúttársaságának. Szijjártó felhívta a figyelmet arra, hogy ez a magyar járműgyártás történetének egyik legnagyobb nemzetközi megrendelését jelenti.”
Nocsak. Erősen csóválom a fejemet, ugyanis kezd az lenni az érzésem, hogy a fáraók földjén már nem is lenne szabad létezzen olyan vasúti kocsi, amihez ne volna köze Magyarországnak. Az egész úgy kezdődött, hogy még 2015-ben kötöttünk Egyiptommal egy szerződést, illetve Orbán Viktor és Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfő aláírtak egy vasúti együttműködési szándéknyilatkozatot, mely szerint Egyiptom megrendelhet magyar cégektől hétszáz (700) darab vasúti kocsit. A beruházás hitelének biztosítása céljából meg is emelték a Magyar Export-Import Bank Zrt. tőkéjét 44,8 milliárd forinttal. Egyiptomnak jók lehettek velünk a tapasztaltai ezen a téren, ugyanis korábban a Ganz Motor Kft. 2012-2016 között csaknem 40 millió euró értékben tényleg szállított forgóvázakat és pótalkatrészeket nekik.
Aztán sok minden nem történhetett, ugyanis aláírták ezt a szándéknyilatkozatot 2016-ban és 2017-ben is, mármost vagy az a helyzet, hogy mi folyamatosan elláttuk Egyiptomot vagonokkal, és ők annyira meg voltak elégedve a minőséggel, hogy évente megújították a rendelést – vagy az, hogy nem szállítottunk mi nekik semmit, azt se ingyen, és egyszerűen a papírok szaporodtak az ügyben. Meg a pénzecskék fogyogattak, de olyan a pénz természete, hogy kopik. Na, ez az üzlet fejlődhetett tovább az orosz–magyar tárgyalások egyik mellékvágányán, minek következtében most már nem 700, hanem 1300 vasúti kocsit nem fogunk szállítani, de legalább vegyesvállalati keretek között.
Vagy lehet, hogy mégis fogunk, de nem értem, mi ebben az újdonság, ugyanis még 2018. szeptember végén-október elején kötötték meg az ide vonatkozó szerződést Kairóban, az orosz-magyar konzorcium, a Transzmashholding Hungary és az egyiptomi állami vasutak (ENR) között. Eszerint az orosz fél tervezi a kocsikat és gyártja a legfontosabb alkatrészeket, valamint a végtermék felét készíti el. A magyar konzorciumi tag Dunakeszi Járműjavító gyártja a járművek másik felét, miközben a finanszírozásról az Eximbank gondoskodik. A projektben olyan alkatrészeket és részegységeket használnak fel, amelyek végleges felszerelését egy helyi üzemben végzik, amelyben a Transzmashholding International együttműködik az egyiptomi hadsereg termelőszervezetével. A projektet Egyiptom, Magyarország és Oroszország kormánya támogatásáról biztosította – amint a 24.hu írta.
Itt tartottunk több, mint egy évvel ezelőtt, és erről számolt be újdonságként a magyar külügyminiszter a minap, a Putyin látogatását előkészítő tárgyalásai után.
Akkor ezek szerint egy évig nem történt a világon smmi vagongyártás terén? Dehogynem: idén májusban a kormány egy határozattal versenyeztetés nélkül a Transmashholdingot jelölte ki, hogy az vegye meg a Dunakeszi Járműjavítót. Az üzletre a határidő június végén lejárt, az oroszok mégsem vették meg a céget, de az ajánlat érvényes maradt. A következő hír július 26-i: akkor kibocsátott egy közleményt a Transmasholding, arról, miszerint két közös orosz–magyar vegyesvállalatot alapítottak TMH Hungary Invest Zrt. és Transmashholding Hungary Kft. néven. Mindkét cégben 50-50 százalék a tulajdoni arány a magyar és az orosz tulajdonosok között. Mindkét cég tulajdonosa azonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Századvég kuratóriumának egykori elnökhelyettese, Tarlós István volt főpolgármester egyik helyettesének, Szalay-Bobrovniczky Alexandrának a férje, jelenlegi londoni magyar nagykövet.
A cégek örvendetesen szaporodnak (korábban a Habony Árpádhoz köthető V4NA londoni hírügynökséget is Szalay-Bobrovniczky Kristóf egyszemélyes tulajdonlásával jegyezték be, de mostanra már csak három százaléknyi tulajdonrésze van abban), viszont sírva kérdem, kocsi, tessék mondani, kocsi épült már?
Erről annyit tudni, hogy a Transmashholding és az egyiptomi kormány újra tárgyalt az ügyletről, és csak akkor lesz sorozatgyártás, ha a prototípusok sikeresnek bizonyulnak. A szerződés megkötése óta már egy év is eltelt, de még egy vagon sem érkezett Egyiptomba, nincs prototípus, nincs mit tesztelni. (Forrás: HVG)
Hát ez egy több éve húzódó történet, és eddig még egy talicskát sem gyártottunk le a megrendelésből, de csaholó vadászkutya legyek, ha valaha is fogunk. Most már nem is lenne szabad szállítani semmit, még tönkremenne bele ez a virágzó üzlet…etszenek látni, ilyen kiváló szerződéseket köt a mi főleg Külgazdasági és mellékesen Külügyminisztériumunk. Előre félek, hogy ha ez a kis része a tárgyalásoknak ilyen tényeket takar, mit fog majd jelenteni a Paks 2-vel kapcsolatos együttműködési megállapodás a valóságban, amit a Roszatommal kötünk és ami szintén lényeges eleme lesz a szerdai tárgyalásoknak?
És miben fogunk megegyezni a Gazprommal?
A sportot már hagyjuk is.
De, elvtársaim, mi csak ne törjük annyit a fejünket, ne kérdezősködjünk.
Hegesszük tovább a csatornafedeleket, az nekünk a dolgunk.
Forrás: Zóna blog