Serény Péter
Bármily hihetetlennek tessék, Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke (aki egyike az állam három legfőbb közjogi méltóságának), „hülyeségnek” nevezte a modern parlamenti demokráciák fontos alapvetését, melyre a hazánk NATO-szövetségeseinek és Európai Unióban tagtársainak az államszervezetei épülnek. Ezt mondta ugyanis: „A fékek és egyensúlyok rendszere, én nem tudom, önök mit tanulnak, de az egy hülyeség, azt felejtsék el, annak semmi köze se jogállamhoz, se demokráciához (…) Az a baj, hogy egyesek komolyan veszik, hogy fékezni kell a demokratikus akaratkinyilvánítás eredményeképpen létrejött kormányt. És úgy gondolják, hogy az a demokrácia, ha a küllők közé állandóan bedugják a botot.”
Most én ajánlom: felejtsék el, hogy ki mindenki sorolható amaz „egyesek” közé, akik „komolyan veszik”, hogy „fékezni kell a demokratikus akaratnyilvánítás eredményeképpen létrejött kormányt”. (Az egyetemeken oktatott klasszikus szerzőkre, filozófusokra, jogtudósokra, történetírókra gondolok.) De ezt a küllők közé dugott botot, mintha már hallhattuk volna. Mielőtt megmondanám, hogy kitől, előzetesen egy megjegyzés. Arról, hogy nekem, személy szerint először nem jó emlékezetű dolgok jutottak az eszembe. Ámde szeretnék messzire elkerülni minden bántó kifejezést, netán hasonlítgatást.
Ugyanis, akikre utalok, olykor maguk is kedvelték a képes beszédet. Az illetők (hogy is mondjam?) , általános megítélés szerint nem éppen minta-demokráciának, sőt diktatúrának tekintett országoknak a múlt évszázadbeli főemberei voltak. Akik, ha egyáltalán ki merte volna ejteni előttük bárki a „fékek és egyensúlyok” kifejezést, alighanem azt mondták volna. „Még mit nem?! Jól fut a szekér! Még az kéne, hogy minden félbolond botot dugdosson a küllőkbe… Kezemben a gyeplő, nem ettem meszet, hogy a lovak közé dobjam.” De ez a képzelt „hosszú válasz” . A „rövid válasz” a csengő gombjának megnyomása lett volna. Az óvatlan fecsegő eltüntetése.
Tehát: kitől is hallhattuk, nem olyan régen, ezt a küllőbe dugott botot. Mégpedig egy demokratikus akaratnyilvánítás (választás) eredményeképpen létrejött nemzetközi testület fékezése végett. A szó szerinti idézet Orbán Viktortól, Magyarország miniszterelnökétől, a nagyobbik kormányzó párt elnökétől származik. Három éve, a kötcsei ún. polgári pikniken tartott előadásában tőle hangzott el: {Orbán Viktor leszögezte, nekünk nem a migránsokkal van problémánk, hanem a brüsszeliekkel.} „Logikus, ha hívják szerencsétleneket, akkor jönnek. A mi esélyünk most, hogy a népszavazással a küllők közé tegyük a botot, remélve, hogy a magyar példa hullámot vált ki Európában, és a jövő tavaszi választások után már egy más elit kerül az unió intézményeibe.” (Szarvas Szilárd ismertetése a Pesti Srácokban, 2016-09-12 – https://pestisracok.hu/orban-viktor-mi-ellenfeleink-nem-liberalisok-hanem-nihilistak-itt-kotcsei-beszed/ )
Zavarban vagyok. Akkor most, tessék mondani, valóban „hülyeség a fékek és egyensúlyok rendszere”? És valóban „az a baj, hogy egyesek komolyan veszik”, ha van, amikor fékezni kell? Sőt „a küllők közé állandóan bedugják a botot”…
Kép: Szekér Úr városából, ie. 2500