Kína súlyos büntetést vár Nagy-Britanniától azokra, akiknek közük van 39 – feltételezett – kínai állapolgár halálához, akiknek holttestét London közelében egy teherautó csomagterében találtak. az ügyben nyomozó rendőrség pnteken közölte, hogy letartóztattak két személyt embercsempépszés gyanújával és folytatódik a gépkocsivezető kihallgatása. A kínai külügyminisztérium szóvívője elmondta, hogy a rendőrség mindeddig nem tudta megállapítani a halottak személyazonosságát. “Reméljük, hogy a brit fél mihamarabb képes azonosítani a halottakat, megállapítani a törénteket és keményen megbünteti azokat, akiknek közük volt a történtekhez – mondta Hua Csunjing. (euronews)