Brexit – a kezdet vége, vagy…

Posted by

Kocsis Tamás
Megállapodtak az Egyesült Királyság európai uniós kiválási határidejének újabb halasztását célzó brit kérelem jóváhagyásáról a bennmaradó tagállamok kormányai, de annak hosszáról majd csak később születik döntés – közölték diplomáciai források.
Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója kiválónak nevezte a huszonhetek brüsszeli EU-nagyköveteinek találkozóját, és elmondta, hogy a munka a következő napokban folytatódni fog. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke pedig már korábban azt írta Twitteren: azért, hogy ne legyen megállapodás nélküli Brexit, azt javasolja a maradó 27 tagállam vezetőinek, hogy január 31-ig adjanak újabb haladékot a briteknek.Amikor David Cameron akkori miniszterelnök 2013-ban beígérte, 2016-ban pedig eldobta a „nehéz követ” nem is sejtette, hogy az ott áll meg, ahol nem akarta. Saját hatalmának megszilárdítása helyett beindította a megállíthatatlan gépezetet Nagy- Britanniának az EU-ból való kiléptetésére.
A pillanatnyi helyzet: a brit alsóház elfogadta ugyan a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodás általános alapelveit, azonban leszavazta az annak ratifikációjára kidolgozott rendkívül feszes kormányzati menetrendet. Bercow, az alsóház elnöke – láthatóan nem kis élvezettel – azzal is meglepte a miniszterelnököt és támogatóit, hogy sorsdöntő pillanatban egy 1604-ben(!) kelt parlamenti precedenshatározatra hivatkozva döntött – Johnson ellenében, aki október 31.-én már kívül akarta látni országát az EU-n.
Nem ez történik.
Most már nem csak a mikor, hanem akár a menni vagy nem menni lett a hamleti kérdés. A londoni parlament sokadik viharos vitanapján a válasz sorsdöntő fontosságának jelzéseként idézték fel Churchillt: „Ez még nem a vég, még csak nem is a vég kezdete, sokkal inkább a kezdet vége”. Úgy, hogy csak az egyik tét – maga Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága. A tét pontosabban: mi lesz veled, Albion, hogyan tovább Európa?
Mára „lefordítva”: akárhogyan végződik is ez a 21. századi saga, igazán kemény idők jönnek, és nem is csak Nagy-Britannia számára. Hosszú, civakodós válóper után – a különélés. Azé azországé az EU-tól, amelyet mindenki másként érez a magáénak vagy sem.
Mert a történelem a sok szempontból idealizált, s – valóban nem ok nélkül – a demokrácia példájaként emlegetett Albionban sem volt tündérmese. Máig ható, egyszerre összetartó és szétválasztó erő, hogy a mai állam az Angol Királyság és a Skót Királyság 1707-es egyesítésével létrehozott Nagy-Britannia (Egyesült) Királyságának, illetve az Ír Királyságnak 1801-es egyesüléséből jött létre. Az egyesítés az 1798-as ír felkelést követte, amely megrengette az írországi anglikán dominanciát. A felkelést – amit az váltott ki, hogy az ír népesség túlnyomó részét kirekesztették a gazdasági- és közéletből, vagy szerepüket korlátozták – a londoni kormányzat vérbe fojtotta. Ez, az írek által északon és délen egyaránt máig emlegetett, több tizezer halott áldozattal is járó angol terror is előzményének számított el 1921-ben megszületett az angol–ír szerződésnek, amellyel kettévágták a szigetet.
Az 1922-ben elszakadt terület a mai, köztársasági államformájú erősen katolikus (2011-es felmérés alapján a lakosság 84%-a római katolikus), és ma az EU egyik sikerországnak tekintett Írország. A sziget másik fele azóta része Észak-Írország néven az Egyesült Királyságnak. S ami száz éve még elképzelhetetlen volt Észak-Írországban, a katolikusok száma néhány éven belül ott is meghaladja a protestánsokét, akik hagyományosan Írország függetlenségéért harcoltak, míg a protestánsok, inkább az Egyesült Királysághoz tartozást választották.
Csak találgatni lehet, – nem utolsó sorban az utóbbi évtizedek sok vért követelő, rendszerint vallási köntösbe bújtatott, de mindig a hagyományos angol-ír ellentétekre visszavezethető, és az észak-ír politikai erők Brexittel kapcsolatos, mindmáig a londoni parlamentben is sorozatosan ismétlődő ide-oda lépési ismeretében –, mi történik majd az ír szigeten ezután…
S a történelem Skóciában is hangosan visszaköszön.
Így minden skót tudja, hogy 1292-ben Anglia igényt jelentett be az addig gyakorlatilag független ország ellenőrzésére, és bábállamot akart létrehozni. Amikor pedig skót főurak visszautasították, hogy az angol seregben harcoljanak Franciaország ellen, erre 1296-ban az angolok elfoglalták Skóciát. Bár a skótok történelme ezután nem volt olyan viharos, mint például az íreké, a független skót parlamentet csak az 1998-as Skócia törvény (Scotland Act) állították vissza „a skót nép akaratának megfelelően. Az elmúlt fél évtizedben azonban ott is felpörögtek az események. Bár 2014-ben 55%-os többséggel népszavazáson erősítették meg, hogy Skócia nem szakad el a brit uniótól, az EU-tól való elszakadást, a 2016-os brit EU-tagsági népszavazáson a skótok 62 százaléka viszont a bennmaradásra voksolt. Nicola Sturgeon miniszterelnök pedig azóta többször is kilátásba helyezte, hogy Skóciában újabb népszavazást tartanak a függetlenségről. A skót kormányfő visszatérő a napokban is megismételt érvelése szerint Skócia nem engedheti meg, hogy egyértelműen kinyilvánított bennmaradási szándéka ellenére “kirángassák” az Európai Unióból. A legfisseb megfogalmazásban, a BBC televízióban mondta: rendszeresen tárgyal az EU-intézmények és a tagállamok illetékeseivel, és tényleges vágyat érzékel az EU részéről arra, hogy Skócia az unió tagja legyen. “Tárt karokkal várnák Skóciát, és nem hiszem, hogy a (felvételi) folyamat szükségszerűen hosszú időt venne igénybe” – fogalmazott a skót miniszterelnök.
S hogy ki ne maradjanak, immár az Arány János által örök becsűen megverselt tartományban is újból időszerű a kérdés: mit akar, „mennyit ér a velszi tartomány”? Az országrész munkáspárti miniszterelnöke, Mark Drakeford szerint a walesi kormány az Egyesült Királyság európai uniós tagságának fenntartása mellett szállna síkra egy esetleges újabb népszavazáson.
Ha pedig mindez nem elég olaj a tűzre, Londonban is egymást érik a távozást támogató és azt ellenző erők egymást tömeggyűlései…
Senki se kételkedjék benne: a Brexit orkán csak egyike a világ megszámlálhatatlan érdek- és értékkonfliktusainak. A manapság sokat citált amerikai Francis Fukuyama, akit a világ legismertebb filozófusaként is szoktak emlegetni, a hidegháború végén – a maga módján reménykedve -. a „történelem végét” vizionálta. Ma tudjuk, mekkorát tévedett, világméretekben! Így történetesen Nagy-Britannia kapcsán is, – amivel sorskérdések sokasága zúdult az Európai Unióra, s benne megkerülhetetlenül Magyarországra.