Jön még rumi kutyákra dér

Posted by

Gaál Péter

Rejtő, persze, hogy Rejtő. Rejtő örök. Bár belőlem jönne ki úgy a regényfolyam, ahogy belőle kijött. Rejtő már csak azért sem leszek, mert nincs gépírónőm, és ha már nincs, feleségül se vehetem, ahogy ő tette. Gondolta, ha már ennyit fáradt miatta, igazán megérdemli. Megérdemlik. Boros Rózsa és Gábor Magdolna, előbbi Anna Frankkal egyidőben halt meg a bergen-belseni koncentrációs táborban (Rejtő akkor már két éve halott volt – hát, a nagy regényből nem lesz már semmi, mondta utolsó szavaival), utóbbi tizenegy esztendeje, száz éves korában.
Szóval Rejtő menetből diktált, és Bartos is menetből diktált, ő Kerouacot, Henry Millert, a Kismestert (Stephen Kinget), saját műve kevés volt, mondjuk nekem is elég lenne a Bartos-féle Magyar Szótár, mint szinonimaszótár, oké, igazuk van, nem lenne elég, csak ha rossz helyre raknám a pontot, de igyekszem nem rossz helyre rakni.
A “rumi” annyit tesz, hogy “európai”. Az észak-afrikaiak nevezték így (Rejtőnél is) a franciákat, és általában az európaiakat. Vagy franjoknak (frandzsoknak), kivétel nélkül, hogy franciák voltak-e, vagy más nációból származtak, ahogy Amin Maalouf is írja A keresztes háborúk arab szemmel című művében (1983). A “rumi” eredetileg “római”. Törökország európai része (Rumélia) nevében ma is őrzi, szemben az ázsiai résszel (Anatólia). Amikor Fátih Mehmed (Hóditó Mohamed) szultán Konstantinápoly ellen vonult, két erődöt emelt a Boszporusz partjain: az Anatoli-hiszárt (Ázsiai Erődöt), és a Rumili-hiszárt (Európai Erdődöt).
Tehát a kedves európai kutya urak. Nem Rejtőről szól ez, szerintem rég kitalálták. Még csak nem is az európaiakról, bár ők mostanság nálunk egybemosódnak a magyar ellenzékkel. Ellenzék, ellenzék. Ha külföldiek, és külföldön szólítja meg őket a Nagy Kormányos, akkor kedves kutya urak, ha itthon, szimplán kutyák. Európa nincs is. Nemzetek vannak, ha lehet, minél apróbbak. Legyenek.
De mindez a Nagy Kormányosról szól . Aki most megbocsátó, olyan demokratikus, joviális, megnyugtató, szinte nyájas. Ha nem tudnánk, hogy a Nagy Kormányos NEM TUD MEGBOCSÁTANI, még el is lehetne hinni.
A Nagy Kormányos semmiféle vereséget nem visel el. Kicsit se, nagyot se. Nála ez elvi kérdés. Elvi? Elvi a fenét. Pszichológiai. Valószínűleg az egész gyerekkorát végigkísérte a háttérbe szorítottság, amit minden pillanatban vereségként élhetett meg. Alkalmanként verésként, ezt már nem én mondom, hanem Ő mondta.Nem vennék mérget rá, hogy OTTHON, A SZÜLŐI HÁZBAN bármi is változott volna. Az atya tíz éve még kinyomta a száznegyvenet fekve, ezt is Tőle tudjuk. OTT nem segít a testőrgárda. Jó, ma már biztosan nem verik, de…
Szájat befogni és továbbszolgálni.
A kisebbrendűségi érzést nem feltétlenül hárítással és/vagy basáskodással kompenzálják. Ismertem egy körülbelül százötven centis fiút, elvégzett három egyetemet, megtanult hegedülni, lett egy gyönyörű, nála két fejjel magasabb felesége, három gyermeke, ma is boldogan él, ha meg nem halt. Van ilyen is.
Hát Ő viszont… Tudják, mint a viccben János bácsi, aki fent járt a nagyvárosban az Állatkertben. Oszt mit láttál? kérdezi otthon a komája. Zebrát! Az milyen? Tudod, milyen a ló? Hogyne tudnám! Na, az is olyan, csak csíkos. És még mit láttál? Zsiráfot. Az milyen? Tudod, milyen a ló? Tudom. Na, az is olyan, csak hosszú nyaka van, és foltos. Láttál-e még valami érdekeset? Tobzoskát. Hát az milyen? Tudod, milyen a ló? Tudom. Na, az nem olyan.
Ne ringassák magukat illúziókba, kedves rumi kutya urak. Ne dőljenek be semmiféle mézesmáznak. Ne konszenzusra való törekvést keressenek, mert ilyen legfeljebb látszólag van ideig-óráig, hanem indulatot. A náci bakancsok még csak a kezdet. Tudom, hogy nem most szervezték a szerdai meetinget, hanem hónapokkal a választások előtt, de azt is tudom, hogy az ilyeneket ők is pontosan tudják és számon tartják.
A nácik mindig a spájzban vannak. Bedunsztolva, de néha felbontunk egy-egy üveggel belőlük. A Nagy Kormányos már bő negyed évszázada szereti a konzervet. Lesz még haddelhadd. Szép lassacskán, de Ő nem felejt, erre vegyenek mérget. Háromszor veri kendteken Ludas Matyi vissza minden megaláztatását. Nem ő személyesen, de gondoskodik róla, hogy valaki. Aztán persze hálátlan lesz, mindig hálátlan, de ez a valaki általában buta, mint a föld, és legalább annyira elvakult, hogy még butább legyen. Mielőtt a kakas szól, annyiszor fogja őt is megtagadni, ahányszor csak szükségét érzi. A kakas aztán meg fog szólalni, a harang is, nem érte, hanem neki, de addig…
Jön még a kedves rumi kutya urakra dér.