Október

Gaál Péter
“A magyar nemzet szembeszállt a világ legnagyobb diktatúrájával,” írja az Origo október 23. kapcsán. “Lengyel munkásfelkelés, szuezi válság: az egész világ megváltozott 1956-ban. A csúcspont a magyar forradalom volt.”
A magyar. Nemzet. A világ. Legnagyobb. Diktatúrájával. Csúcspont. Megváltozott.
Aha. Orbán Viktor személyesen, vagyis később személyesen, ekkor még olyan állapotban sem, mint amivel Simicska mester jellemezte. Az ondósejtek három hónapig érnek, aztán elöregszenek. De újabban Petrasovits Anna néni is bejelentkezett. Ő legalább már a bölcsibe járt akkor.
Eszemben sincs a forradalmat vesézgetni. Ilyenkor kötelezően megteszik ezt mások. Évről évre mitikusabb lesz, már-már a csodaszarvas története, de minimum a Téli Palota ostroma. Kár, hogy Szergej Mihajlovics Eizenstein nem magyar volt, mert akkor az ő idevágó opusát is mutogathatnák mint kortörténeti dokumentumot. Még a címen se kellene változtatni. Október, november, nem mindegy? Itt ez, ott amaz. A szerb nagymamám karácsonya is mindig későbbre esett, így neki kettő volt.
Egyszer lehet nekünk is jó. Nekünk, most, mert a messzi ukrajnai hómezők kevésbé voltak vidámak, és még a némi átmenetiséggel nyitott határ, Párizs és a Champs Elysée felé tartva se volt biztos a dolog.
Itthon pedig aki bújt, aki nem. Tulajdonképpen mindegy volt. Előbb-utóbb kard nyúlt barlangjában, s aztán vagy megúszta, vagy nem. Persze nem volt mindenki ártatlan bárányka, aki nem úszta meg, de ezt ilyenkor nem illik elmondani.
Kívánj igazi ünnepet. Szárnyalj, vad képzelet.
Dózsa László unokája vagyok én. Vagyis az aligha lehetnék, de a fia talán igen. Spermaéréstől függ ez is. Ezektől a spermáktól már soha nem fogunk megszabadulni, holnap se, s per ma se.
A Corvin mozi fala nem olyan tartózkodó, mint az Origo. Ott legyőztük a Vörös Hadsereget, a világon egyedül mi. A világ legnagyobb diktatúráját. Mao elmehet a sóhivatalba, nem mintha nem lenne elég kínai nálunk, van egy-két jó éttermük is, például a Fu mester a Körúton. A Ping is jó volt a Moszkva téren, a régi szép időkben oda sokat jártam, de sajnos már bezárt. Vaslapos csirke, ááááh.
A többiről en bloc inkább ne beszéljünk, táplálkozástudományi szakemberek előtt végképp ne. Kutya csak kebelbéli kuncsaftoknak protekcióval és felárral, de van az is. Öt éve együtt edzek echte kínaiakkal, egy kifőzde tulajdonosával egyetemben, hát elárulhatom, bár szerintem nem titok Önök előtt.
Akárhogy is, kutyától függetlenül oda ne menjenek, ahol ázsiaiak csak a pult mögött láthatók.
Térjünk vissza forradalmunkhoz. Nagyobb ország, nagyobb forradalom, kisebb ország, kisebb forradalom. Engednünk kellett a negyvennyolcból. Azért az akasztófák most se maradtak el.
És hát előttük a zsidózás sem. Sorry, ha ezért a szerkesztő úr nem teszi be, de le kell írnom. Elrettentő példának a jövőre nézve? Hát, kérem, az ma a fülkeforradalmárok privilégiuma, nem azoké, akik MOST csinálnák. Bár, ha JOBBAN belegondolok… a sláger mindig sláger lesz, legfeljebb átdolgozzák.
Meg a lábuknál fogva felakasztottak. A holttestek meggyalázása. A magukat megadók kivégzése.
“Megérdemelték.” Ó, valóban? MINDENKI? Bírósági eljárás nélkül? Hát, a forradalom már csak ilyen. Nem lacafacázik. Együtt jár a pogrommal, vagy a pogrom jár együtt vele, mindig is együtt járt, az orosz Nagy Októbertől a Magyar Októberig.
Hiszen épp az a lényeg, hogy egy kis ideig mindent szabad. Utána szerencsés esetben jön némi haladék, ameddig a Vozsgy eszébe nem jutnak a régi cimborák, vagy ameddig az Első Titkár elrettentő példát nem akar statuálni, hogy a kevés megmaradtnak látványosan megbocsáthasson. De az a néhány nap mámor igazán megérte, a pesti srácoknak is, ingyen lehetett moziba menni és csajozni, egy dobtáras géppisztoly igazán imponáló, a Rajk-per és a keményvonalas évek alatt pedig végtére is már legalább kiscsoportosok voltak. Anna nénire egy rossz kavicsot se vessünk.
Annak meg pláne megérte, aki valahogy megúszta és pár évtized után megdicsőült, igaz, csak utólag, és ezt végső soron ő tudja megítélni. Na persze érvényesen csak akkor dicsőül meg, ha az új Első Titkár, inkább Vozsgy nótáját fújja. Ha nem, seperc alatt kiderül róla, ami a Tanú végén a tárgyaláson Pelikánról.
A babérkoszorú meg szépen átkerül a beilleszkedő NER-fejekre, egykori tevékenységtől függetlenül. Mesét mindig lehet hozzá gyártani, ahogy halad az idő, egyre szebbet és hősiesebbet.
Konszolidációt hullámzik a vén Balaton.