Sánchez (spanyol miniszterelnök) dilemmája

Posted by

Iñaki Gabilondo:

A szerző Spanyolország talán legismertebb hangja: több évtizedes rádiós és televíziós műsorvezetői múlttal; a demokrácia és az emberi szabadságjogok híve, a madridi polgári progresszió orgánumainak állandó szerzője. Az El Pais című napilap rendszeresen közli rövid video-kommentárjait. Ennek, az október 21-én estinek az a különlegessége, hogy maga Gabilondó, aki 1942-ben született, baszk család sarjaként a saját bőrén tapasztalta a Franco-diktatúra kemény nemzetiségi elnyomását. E videó-kommentárjának teljes, eredeti nyelvű leírta a Huffington Post spanyol kiadásában olvasható.
„Amit látunk: egyfelől a békésen tüntető sokaság, másfelől a vandalizmussal protestáló kisebbség, és végül a Govern (a katalán önkormányzat kormánya) felemás, és Torra (katalán kormányfő) egyenesen megengedhetetlen viselkedése. Mi hát a teendő?
Az első két esetben a dolog világos. A békés monstre tüntetéseket politikailag a legnagyobb figyelemmel kell értelmezni, mert: a múlt pénteki hatalmas tömegtüntetés nem minden résztvevője elszakadáspárti. Igen széles a kiterjedése és a spektruma a katalán vezetők elleni legfelsőbb bírósági ítélet fölötti haragnak. Az erőszakosan fellépőket – a rendelkezésre álló eszközökkel – a leghatározottabban meg kell fékezni, de semmiképpen sem valamely kivételes rendszabály bevetésével, tekintve, hogy a spanyol rendőrség, a csendőrség és a katalán rendfenntartó erők között makulátlan az együttműködés.
A harmadik eset a legkényesebb, az volna önmagában is, de most még ahhoz járul a választásokra való hatás. (Spanyolországban november 10-én tartják a választásokat.) Beélesíteni a 155. cikkelyt vagy egyéb különleges intézkedést hozni? (A nevezetes 155-ös Spanyolország alkotmányában az a cikk, mely egyfelől a régiók széleskörű önkormányzó autonómiájaról, másfelől Spanyolország állami egységének megőrzéséről szólva, a központi kormányt mintegy az invázót is magában foglaló felhatalmazással ruházza fel, ha egy autonóm régió veszélyeztetné az állam egységét.) A PP (a korábban kormányzó Spanyol Néppárt) és a (jobboldali populista) Vox határozottan követeli a 155-ös cikkely beélesítését, és ezzel a közvélemény-kutatásokban növekszik a támogatottságuk, a (katalán függetlenségi) Ciudadanos ugyanezen a módon reméli, hogy sikerül megállítania támogatottságának olvadását. A PSOE (a miniszterelnök szocialista pártja) ellenben nem veti be a 155-öst, és süllyed a népszerűsége. A néppártiak szűkítik a kettőjük közötti népszerűségi ollót, pedig a voksolásig van még 20 nap.
A szocialisták körében van idegesség, ámde Sánchez (miniszterelnök) tudja, ha újra bevetnék a 155-öst, azzal szertefoszlatnának minden maradék reményt, hogy valami utat-módot lehessen találni egy olyan találkozáshoz, melynek révén helyre lehetne állítani a társadalom együttélését: ebben a társadalomban pedig gyakorlatilag a legfiatalabbak tömege felsorakozott a Spanyolországgal szembeni ellenségességhez. Sánchez tudja azt is, hogy a 155-ös éppenséggel Torra és Puigdemont (a Belgiumba menekült előd) álma, mert a minél rosszabb, annál jobb alapján egyesítheti a szakadozott függetlenségi tábort, és az „áldozatok vagyunk” hangoztatásával duzzaszthatja a nép általi támogatását.
Egyebekben Sánchez bízik abban, hogy a vandalizmus alább fog hagyni a függetlenségpártiak leginkább realista szegmenseinek együttműködése révén: azokéval tehát, akik nem hiszik, hogy az utcán lehet elnyerni Katalónia függetlenségét, és tisztában vannak azzal, hogy háborújuknak ez a szakasza kimerült. Ugyanakkor, ők azok, akik valóban normalizálhatják a helyzetet. Az, hogy Sánchez mit határoz, óriási jelentőségű, és kétségtelen kockázatokkal jár a szavazóurnáknál. Szerintem helyesen fog cselekedni, de hát nekem könnyű dolgom van, mert én nem indulok a választásokon…”

Fordította: Serény Péter