Allah földje tágas

Gaál Péter
Az igazság a valóság szinonimája. Van a háborús hazugság és van a békebeli hazugság. Egy régi anekdota szerint még a Blitz – Nagy-Britannia 1940. szeptember hatodikán kezdődő intenzív bombázása – idején megkérdezték a BBC elnökét, hogy ha már a németek meghamisítják az adatokat, vagyis jóval kevesebb saját veszteséget hoznak nyilvánosságra és jóval több ellenségest, mint a valóság, miért nem teszik ők is ugyanezt? MERT NEM VOLNA IGAZ, válaszolta az elnök.
Azóta persze a BBC se a régi, bár még mindig fényévekre van a hasonló közép- és kelet-európai intézményektől, főleg ami a volt szocialista országokat illeti. A mieinktől, különösen a 2010 utániaktól pláne. De bennünk még – szellemes – humor sincs. Mármint nem bennünk, hanem szeretett kormányunkban és az általa létrehozott intézményekben. Ebben még diktátor és diktátor is különbözött. Leninben volt egy csipet, Sztálinban is volt, szerintem Rákosiban is, Kádárban kifejezetten, viszont Hitlerben és Szálasiban nemigen. Orbánban talán volt, de mára eltűnt, abból mindenképp, amit kifelé produkál. Pedig most nagy szüksége volna rá. Még annál is nagyobb.
Humorral sok mindent fel lehet oldani. Hogy ne mondjam, jóformán mindent. Volt egy ápoló-szülésznő ismerősöm, aki még a halálos betegekkel is viccelődött. Természetesen a kismamákkal is, ők a megmondhatói, hogy mennyivel könnyebben viselték így a megpróbáltatásokat. Kati barátnőm anyukája évtizedekig volt főnővér egy endokrinológiai osztályon. Dolgoztatta a betegeket. Amennyire lehetett, nem vett tudomást a betegségükről, legalábbis látszólag, mert közben nagyon is figyelt rájuk. A viziteket sajátos és utolérhetetlen hanghordozással úgy konferálta be, hogy “k..vák, razzia”. És a betegek jobban gyógyultak nála? Némelyek igen. Nem mondom, hogy a többség, de csak azért nem, mert senki nem készített róla statisztikát.
Ha már eszünkbe jutott a háború: soha nem felejtem el a korabeli Londonról készült fotográfiát, amelyen egy kibombázott rendőrőrs látható, a romokon felirattal: “Viselkedj rendesen! Még itt vagyunk.”
A pangás nem tesz jót a vicceknek. Akkor ami következik, igazi televény lesz, mondja az Olvasó, és megint igaza van.
Valóságos televény. Pedig a választópolgár általában középre igyekszik belőni magát. Antall József és Karácsony Gergely irányába. Nyugodt erő, hangsúly az előbbin. A polgári értékrendet papoló ifjú dandy irányába, aki Orbán Viktor VOLT olyan húsz éve. A polgár nem lép a fűre, olvastam egyszer a Demokratában. AKKOR MÉG volt fű a Kossuth téren. Az ilyesmit egyébként régebben a vécén szoktam olvasgatni, ma már sehol, átment a luxus kategóriába, és ennyire rossz luxusra nincs pénzem.
Gyerekkoromban mindig tartottunk otthon a vécében Ludas Matyit, a nagypapám imádta – de csak ott -, az is hasonló színvonalat képviselt, már ami a politikát illeti, mit kínlódhattak a régi nagy humoristák, hogy a kötelezőből is kihozzanak valamit. Hát a Demokrata egyáltalán nem látszott kínlódni, és igazán kellemes ürítési emlékeket őrzök róla. Summa summarum rosszabbat is el tudtam volna képzelni, ráadásul megismertem Sayfo Omar barátomat, a házi Közel-Kelet szakértőt, ő volt szinte az egyetlen, aki színvonalat képviselt. Meg is kérdeztem tőle pár éve, nem azt, hogy miért ír ODA, ű dóga, mondaná erre is Matula bácsi, hanem, hogy mit fog csinálni, ha, amit a kezdetektől tudni lehetett, már akinek nem fedi túl sok por a szemét, hogy Hamvassal éljek, és mindinkább megmutatja magát, még ha idős katolikus barátném ma se hajlandó tudomásul venni. Allah földje tágas, válaszolta.
“Mert nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne, és semmi titok, ami napfényre ne jutna.” Márk 4,22. Az igazság MINDIG előjön, hozzátéve, hogy SEMMI nincs az Univerzumban, aminek nyoma ne maradna. Semmi. Már egy kezdő fizikus is tudja. A minapi első kerületi iratmentésről az Oroszlánkölyköknek az a jelenete jutott az eszembe, amikor Erwin (Johannes Eugen) Rommel észak-afrikai hadjáratának még sikeres szakaszában nézik a német katonák az Alexandria felől felszálló füstöt. Az angolok megint égetik az irataikat, gondolja a főszereplő. Úgy tűnik, teszi hozzá az író, az angoloknak rengeteg égetni való iratuk lehetett. Akkor a fideszes polgármestereknek is dukál legalább a fele.
Visszavonulás pedig nem lesz, nem lesz, nem lesz, törölgette verejtékező homlokát Sir Claude John Eyre Auchinleck brit tábornok Kairóban. Hát, lett. (Később sikerült megállítania Rommelt, de rajta ez már nem segített.)
Háborút akartál: megkapod, üzente Dzsingisz mongol nagykán a sahnak, amikor megpillantotta a Hvárezmbe küldött követei levágott fejét. A békebeli hazugságok rendszere háborút szül. Orbán állandóan háborút akar, persze győzteset, de a háború már csak olyan, hogy a pakliban a vereség is benne foglaltatik. Azért az egyik atyamester – a népmanipulálás nagymestere – bestsellerét igazán elolvashatná (átismételhetné) a jó és rossz propagandáról, jelesül arról, hogy a hazugság egyáltalán NEM MINDIG vezet célra. (És ha célra is vezet néha, az is időleges, de ezt már én teszem hozzá. Mindig visszaüt, szándéktól függetlenül).
Ha 2002-ben Medgyessy Péter nem ígéri meg  – közgazdász lévén – az általa tudottan is betarthatatlant -, vagy, ha már megígérte, és megnyerte vele a választásokat, valamilyen ürüggyel visszahátrál a valóságba, nincs őszödi beszéd, nincs 2006 októbere, nincs fülkeforradalom, és nincs kétharmad. Vereség lehet, hogy lett volna, de nem ekkora, és nekünk most hatványozottan kevesebb gondunk lenne.
Hitler a Mein Kampf-ban leírja az első világháborús antant- és német propaganda közti különbséget. Az antant propagandája a németeket “hunoknak” (II. Vilmos császár szerencsétlen biztatása a kínai bokszerlázadás leverésére induló német csapatoknak), azaz vérszomjas barbároknak titulálta, akiktől semmi jóra nem lehet számítani. Kiment a brit katona a frontra, és EZT IS TAPASZTALTA. Ezzel ellentétben a német propaganda az antantot gyáva, széthúzó, pipogya fráterek – ismerős? – gyülekezetének állította be. A német katona is kiment a frontra, és ott PONTOSAN AZ ELLENKEZŐJÉT LÁTTA. Nekem hazudtak, gondolta magában, mint ahogy hazudtak is, és nem volt olyan további hazugság, ami ezt meg tudta volna ingatni. A 2019-es önkormányzati választások után ugyanez az érzés töltheti el a magyar választópolgárt is.
Több mint bűn: hiba.
Mindig el fogják vetni a hazug rendszereket, és mindig mást választanak helyette. Mindig rosszul, de miután ez törvény, a “rossz” kifejezés nem alkalmazható rá. Rossz akkor, ha egy utópiával hasonlítják össze, mely utópia a MI utópiánk, sokkal inkább a pszichológia – szélső esetben a pszichiátria – tárgykörébe tartozik. A hazugság korrekt definíciója, hogy HAZUGSÁG AZ, AMI NEM FELEL MEG A TUDATTARTALOMNAK. Máskülönben nem hazugság, csak tévedés.
Elfogulatlannak nem lehet lenni, törekedni viszont lehet rá. Néha meg lehet közelíteni. Bármennyire fáj, ha nem szeretnénk nagyon nagyot esni a végén, meg KELL próbálni közeledni a valósághoz, még az érzelmeink ellenére is, majd a többé-kevésbé helyesen felismerteket kell átültetni a gyakorlatba. A verbális gyakorlatba éppúgy, mint a cselekvési gyakorlatba.
Semmi elvont vagy kenetteljes nincs ebben, csak merő pragmatizmus. A hazugsággal nem a valóságot fogjuk megmásítani, első renden még csak nem is másokat fogunk félrevezetni, hanem SAJÁT MAGUNKAT.
A valóságról lehet nem tudomást venni, mondta egyszer László András, csak a KÖVETKEZMÉNYEIRŐL nem lehet.
E következmények elől pedig nem véd meg egyetlen hazugság sem.
Allah földje tágas, de nem végtelen.