A hatalom nem örök

Posted by

Az Amerikában publikált  Hungarian Spectrumban Balogh S. Éva az önkormányzati választások eredményeit tanulmányozva kijelentette, hogy Bódis András, a Válasz Online szerzője büszke lehet a teljesytménxére.  Öt hónappal ezelőtt az Európa Parlamenti választások eredményei alapján szinte pontosan elmondta, hogy mi lesz októberben a 10 ezerfőnél nagyobb települések esetében. Most jogosan állítja, hogy Borkai Zsoltot vádolni a gyenge eredményekért, csak ürügy lehet. Ha a választásokat júniusban tartják, akkor is hasonló eredmény született volna.
Én akkoriban írtam egy cikket Bódis számításairól ezzel a cdímmel: “Remény Magyarország és az Európai Unió számára”.
Bódis az EP választásokon az egyes pártok eredményeit akként vizsgálta, mint ha azok egy széleskörű közvéleménykutatás adatai lennének, nem pedig választási eredmények.  Arra a következtetésre jitott, hogy a 10 ezer lakosnál nagyobb városok kétharmadában (111-ben) a Fidesz nem tudja elérni az európai választásokon elért 52.5 százalékot, és csak 56-ban érezheti biztonságban magát. Ennek feltétele, hogy az ellenzék összefog és okosan választja ki jelöltjeit. ugyanakkor minél nagyobb egy város annál nagyobbak az ellenzék esélyei. A 20 ezernél nagyobb települések esetén a 79-ből 68-ban lehetséges a győzelem. Bódis előjelzései határozottan cáfolják azt, hogy legfőképpen a “Borkai faktor” lenne felelős a Fidesz gyenge szerepléséért. Ha az egyesített ellenzék – és egy igazságosabb választási rendszer már 2014-ben létezett volna, akkor a Fidesznek nem lett volna abszolut többsége. 2018-ban a Fidesz nem szerezte volna meg a szavazatok 50 százalékát. Vagyis az az igazság, hogy a szavazó körzetek minimum felében nem támogatják a Fideszt. Ugyanakkor a Fidesz vezetői saját propagandájuk bűvöletében még mindig a nemlétező kétharmadukban hisznek. Kezték úgy gondolni, hogy mögöttük áll az ország kézhasrmada és akként is cselekedtek.Néhány hete Orbán azt mondta, hogy pártjának nincs említésre méltó ellenzéke. Az arrogancia visszaütött.

Bónis’s studies pretty well discredit claims that the “Borkai factor” was largely responsible for the very poor showing of Fidesz, especially in urban centers. If a unified opposition and a more proportional electoral system had existed in 2014, Fidesz wouldn’t have had even an absolute majority. Even in 2018, Fidesz didn’t quite receive 50% of the votes. So, the truth is that at least half of the electorate does not support Fidesz. And yet Fidesz party officials came to accept their own propaganda about the nonexistent two-thirds majority popular support and developed what Márton Gergely of HVG aptly described as a “psychological two-thirds.” They began to believe that two-thirds of the country were behind them, and they acted accordingly. Only a few weeks ago, Viktor Orbán declared that his party has no opposition to speak of. That arrogance took its toll.

Természetesen Orbán Viktor és a Fidesz vezetése megpróbálja minimalizálni a választások fontosságát, de jelentős esemény történt: a Fidesz által az önkormányzatokban kialakított feudális kapcsolatrendszer legalább 111 városban véget ért. És ez figyelmeztetés a fennmaradó bölények számára, hogy uralmuk nem örök.

Kép: Jacob Peter Gowy, The Flight of Icarus (1635-1637)