A Fidesz súlyos veresége

Posted by

A Hungarian Spectrumban Eva S. Balogh meg azelőtt készítette el elemzését, hogy bezárták volna mindenütt az urnákat. Annyit aszonban meg lehet állapítani, hogy a Fidesz veresége “jelentős”. Nem csak Tarlós István főpolgármester vesztett Karácsony Gergellyel szemben, hanem a kormánypárt számos kerületet is elbukott és a budapesti közgyűlésben is szolid többsége lesz az ellenzéknek. A megyei városok közül tíz ugyancsak ellenzéki polgármestert választott. Szeged, Békéscsaba, Tatabánya, Érd, Dunaújváros, Pécs, Miskolc, Hódmezővásárhely, Szombathely, and Eger –  a korábbi három helyett. Az első számítások szerint az ellenzék mögött 3 millió választó állt. Ez igazi áttörés. Az emberek jelentős részének elege lett abból, ahogy a Fidesz oligarchái vezették a városukat. Változást akartak.
Orbán Viktor természetesen minimalizálni próbálta a vereséget. Azt hangsúlyozta, hogy a szavazatok kicsivel több, mint 50 százalékát kapta a Fidesz és ezzel még mindig a legnagyobb párt. Azzal büszkélkedett, hogy az 5000 lakosnál nagyobb városok felének fideszes polgármestere van. De ha a kormánypárt korábbi erejét nézzük, ez csupán egy beteg köpölyözése.
Borkai Zsolt, miként éln is gondoltam, győzött Győrben egy igazán gyenge ellenféllel szemben. Orbán azt igérte, hogy beszélni fog vele. Az emberek úgy vélik, hogy Borkai lemond (hogy több ideje maradjon a családja számára) és a városban hamarosan új választás lesz.
Természetesen örülök az eredményeknek. Az önkormányzati választásokra úgy tekintek, hogy ezek az első lépések Orbán Viktor önkényuralmi, nem-demokratikus és nem-keresztény uralmának lebontásának irányába.