Bumeráng

Ferber Katalin
“A teljes felelősség a miénk. Sosem fogjuk lemosni a szégyent. Sosem fogjuk tudni jóvátenni. Történelmi igazságtalanságban veszünk részt, és a vér a kezünkön Istenhez kiált. A gyalázat vissza fog hullni ránk.” (Jászberényi Sándor: Gyalázatunk vissza fog hullni ránk)
A hála csak egy szó, mégis most használnom kell. Hálás vagyok Jászberényi Sándornak hogy a fenti sorokat leírta. Bumeráng
Mert többségben vannak azok, akik azt hiszik, hogy a politikusok döntéseinek, mint ez esetben Donald Trump amerikai elnök döntésének a haderők kivonásáról semmiféle következménye nincs, mert egyrészt Európából nézve az USA messze van, másrészt a kurdokkal mindig baj volt, vagy azért mert “üldözték” őket, vagy azért, mert ezek a kurdok mindig mást akartak, mint az establishment, nem tudnak beletörődni száműzetésükbe, megbombázásukba. Szóval mindez messze van, két perc a hírekben vagy még annyi sem, valahol mindig vannak üldözöttek, panaszkodók, amíg ez nem közvetlenül érint bennünket, átkapcsolunk egy másik tévécsatornára.
Jászberényi Sándor rövid, de rendkívül fontos írása felidézte bennem Chalmers Johnson amerikai történész életművét, kompromisszumot, alkut nem ismerő makacs kritikai szemléletét, lénye egészét, mert kiváltságosnak tartom magam, hogy személyesen is találkozhattam vele.
Aki életműve iránt érdeklődik, megtalálja a nevét a Wikipédián, az interneten több ezer adat és részlet van tanulmányairól, előadásairól és könyveiről. Eredetileg Kínával foglalkozott, a kínai Japán-ellenes mozgalomból kinövő és győztes kommunista hatalomátvételről írta első könyvét. Mao kulturális forradalma azonban egy amerikai történész számára azt is jelentette, hogy nem tudja a helyszínen folytatni a kutatásait, hacsak nem válik kémmé.
Egyetemi témavezetője azt tanácsolta neki, hogy módosítsa addigi kutatásait, tanuljon meg japánul is, (ez a kínai után már viszonylag könnyebb volt) s foglalkozzon a japán modernkori történelemmel.
Johnson ezt tette s négy társadalomtudománnyal foglalkozó generáció örülhetett, mert a hsuzadik század egyik legkreatívabb, legtöbbet bírált, támadott, a legtöbb indulatot (!) kiváltó modelljük lehetett mindaz amit írt Chalmers Johnson.
Nevezték kommunistának (ez közkedvelt kategória a mai amerikai körökben is, ha kifogynak a komoly érvekből) nevezték revizionistának, Japánban pedig, miközben hivatalos körök lényegtelennek tartották úttörő könyvét (MITI and the Japanese Miracle) a nagyhatalmú szakminisztérium MITI: Ipari és Kereskedelmi Minisztérium angol rövidítés, japánul Cúszansó) az újonnan felvett kezdő bürokratákat a könyvéből tanították évtizedeken keresztül.
Chalmers Johnson nyugdíjba menetele után az összes jogdíját egy társadalomtudományi online intézet létrehozására költötte, ami a progresszív társadalomtudósok fóruma lett.
1999-ben már nem a keletázsiai gazdasági és politikai rendszerekről írt, hanem saját hazája külpolitikájáról és annak első pillantásra megdöbbentő történetéről.
2000-ben jelent meg Blowback címmel a könyve, mely mint később kiderült egy trilógia első kötete volt. (Magyarázatul, a blowback eredetileg háborús kifejezés, az ellenségre dobott gázfegyver tartalma visszaáramlik a kilövőjére, ez először az első világháborúban történt.) A blowback kifejezést a CIA dokumentumaiban hasonló tartalommal használják, döntések és azok végrehajtásának nem várt következményei.
A könyvet egy mértékadó külpolitikai szakértő nevetségesnek tartotta, majd jött 2001 szeptember 11, és két hónap alatt hússzor kellett újranyomni. Pedig Johnson nem jósolt a könyvben semmit, de azon a tragikus napon pontosan az következett be, amire ebben a könyvében minden amerikai felelős állampolgárt figyelmeztetett. Az amerikai birodalom azaz a politikai, katonai és gazdasági hegemónia megteremtése és fenntartása olyan, az amerikai demokráciával ellentétes eszközökkel valósult meg és történt a fenntartása, melyek elkerülhetetlenül a katonai, titkosszolgálati eszközökre válaszul, szélsőséges mozgalmak megszületéséhez vezettek. S ezek (akkoriban az Al-Kaida, ma az ISIS) bosszút fognak állni a demokratikus, a civilizáció vívmányait hirdető amerikai rendszeren. Hiába volt a berlini fal leomlása, a Szovjetunió szétesése, a hidegháború, éppen az amerikai külpolitika expanziós törekvései miatt újabb hidegháborúhoz vezetett, mostmár a Közel-Keleten.
A kötetet két újabb követte melyeket még radikálisabb szemlélettel írta meg Chalmers Johnson. A több száz amerikai katonai bázis a világ szinte minden sarkában, a belföldi gazdasági és pénzügyi “problémák” semlegesítése katonai és pénzügyi terjeszkedéssel-így a szerző- tovább növelik annak veszélyét hogy mostmár nem csak az amerikai társadalom a célpontja a különböző “terrorista” csoportoknak, hanem olyan-Johnson szerint megállíthatatlan szellemet szabadít ki a palackból, melyért az egész nyugati világ fizet.
Borzalmas, de tudomásul kell vennünk, Johnsonnak igaza volt. Én, bármennyire fájlalom hogy már évek óta nincs köztünk, hiszen hiányzik fantasztikus humora, lenyűgöző tudása és kíméletlen kritikai szemlélete, a lelkem mélyén örülök, hogy már nem érte meg Donald Trump hatalomra kerülését, és a múlt heti döntését amely az addig támogatott kurdokat odadobta a török katonai erőknek.
Nem nehéz elképzelnem mit mondana, írna most Chalmers Johnson.
Valami hasonlót mint az idézett Jászberényi Sándor. Talán egyetlen kiegészítéssel ami a sajátom. A megtörténtekre nem azért kell emlékeznünk, mert az “történelem” hanem azért, mert ennek köszönhetjük akár pozitív akár negatív értelemben a mindennapi létünket. Közhelynek tűnik ez, pedig nem az, mert a magyar kormány vétója az EU amerikai döntést elítélő nyilatkozatára mindannyiunk sorsát fogja befolyásolni. Akkor is, ha erről nem veszünk tudomást.