Népszabadság-díjak

Posted by

A ferencvárosi Grundban gyűltek össze a 2016. október 8-án bezárt Népszabadság volt munkatársai – két generációnyi újságíró. Két kategóriában adta át az idén Népszabadság-díjat Eötvös Pál korábbi főszerkesztő. Az idén először két kategóriában osztották ki az elismerést. Az egyiket a a Mérték Médiaelemző Műhely kapta a szólásszabadság védelmezéséért. A dijazottat Urbán Ágnes képviselte. A másik – újságíró – díjat a kiváló Kácsor Zsolt vehette át.
Az idén is lesz népszabis Fedél NélkülI. Ahogyan az elmúlt években, a Népszabadsághoz köthető szerzők írnak a hajléktalanok lapjába. A terjedelem növekedésével járó költségeket a Népszabadság Egyesület, a lap korábbi munkatársai állják, de minden bevétel az otthontalanoké lesz. Kereszty András az Újnépszabadság szerkesztője elmondta, hogy Tamás Ervint illeti az elismerés azért, mert 67 ezren olvasták el a blogon megjelent írását, amelynek címe: A Fidesz egyszerre mágus és démon.

Kép: A Urbán Ágnes és Kácsor Zsolt Eötvös Pállal