Portugália: a baloldal döntő súlya

Posted by

Németh Árpád (euronews)
Megnyerte a választást, de nem lesz meg az abszolút többsége a Szocialista Pártnak Portugáliában. A vasárnap esti exit-poll eredmények alapján a négy éve kormányzó párt 34-39%-ot kapott a szavazáson, és így a 230 fős parlamentben 104-112 képviselője lehet, ami a legjobb esetben is négy mandátummal kevesebb, mint ami a többségi kormányzáshoz kell.
Catarina Martins, a baloldali blokk és Jerónimo de Sousa, a portugál kommunisták vezetője négy éve vállalta, hogy segíti a szocialisták kormányzását. Ez többséget jelentett a szociáldemokraták és a néppárt jobboldali koalíciójával szemben, amely 2015-ben mellesleg megszerezte a szavazatok többségét. A baloldali megoldás nem volt szokványos, ezért az ellenzék „tákolmánynak” csúfolta.
2011 óta Catarina Martins a baloldali blokkot az ötödikről a harmadikra emelte a politikai erők sorában. 2015-ben a pártja minden idők legjobb parlamenti eredményét könyvelte el. Ezzel – a szocialistákkal együtt – megszakíthatta a jobboldal uralmát. Catarina olykor heves vitát folyatott António Costa miniszterelnökkel, de a lényeges pillanatokban mindig mellé állt. A blokk most is döntő súllyal bír a portugál politikai mérlegen. A kommunistákat Jerónimo de Sousa vezeti. Az ország negyedik meghatározó politikai ereje, de most a blokk mögött. A kommunisták sosem tartották magukat a kormányzó koalíció részének. Csak a közös érdekek kovácsolták őket össze a jobboldal alternatívájaként. A kormányzás támogatását most sem veti el a kommunista párt, de Jerónimo de Sousa irányításával fontosabbnak tartja a dolgozók jogait, az egészségügyi alapellátását és a lakhatási gondok megoldását.

Kép: Antonio Costa ünnerpli a szocialisták győzelmét (euronews)