Koszovo: Távoznak a parancsnokok

Posted by

(euronews) A jobbközép Koszovói Demokratikus Liga és a balközép Önállóság, vagyis az ellenzéki pártok megelőzték a korábban kormányzó “parancsnokok” pártjait a koszovói választásokon. Mindkét ellenzéki párt huszonöt százalék körüli eredményt ért el, és már korábban jelezték, hogy koalícióra is hajlandóak hogy a Szerbia elleni gerillaháború vezetőit eltávolítsák a hatalomból.Koszovót 2008-as függetlenné válása óta a harcokban feltűnt veteránok vezetik. A gazdaság a padlón van, nagy a korrupció, a közszolgáltatások alacsony szín vonala miatt a fiatalok és az értelmiség menekülnek az országból.
A nagyobbik kormánypárt, Hashim Thaci elnök Koszovói Demokrata Pártja nagyjából a szavaztok 22 százalékát kapta, a Szövetség Koszovó Jövőjéért, a lemondott miniszterelnök Rhamush Haradinadzs pártja csak 12 százalékot. Ha az ellenzéknek sikerül is átvenni a hatalmat, egyszerre kell megfelelniük a Szerbiával történő kiegyezést követelő Nyugatnak és az életük jobbra fordulását remélő koszovói polgároknak. Az előrehozott választásra azért van szükség, mert Ramush Haradinaj miniszterelnök júliuban lemondott, amikor gyanúsítottként beidézte Hágába a koszovói háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróság. Az új kormánytól bel- és külföldön egyaránt azt várják, hogy újraindítsa Szerbiával a kapcsolatrendezési tárgyalásokat, amelyek tavaly novemberben álltak le, miután Koszovó 100 százalékos vámot vetett ki a Szerbiából érkező árukra. A kapcsolat rendezése mindkét ország európai integrációjának a kulcsa. Az ország függetlenségének kikiáltását előkészítő 2007-es választás óta ez már az ötödik voksolás. Azóta minden választás előrehozott volt, a legrövidebb megbízatási ideje pedig éppen a most leköszönő kormánynak volt, mindössze 28 hónapig volt hatalmon.

Kép: Rhamush Haradinadzs, a lemondott miniszterelnök