Posted by Cserhalmi Imre
Bödőcs Tibor szokta mondani, hogy minden sikeres férfi mögött ott egy nő,… aki jól jár. Természetesen az sem állítható, hogy a – mondjuk így – múzsa szerep haszonelven működne, és azt se, hogy a férfiak sikerei – közvetetten – a velük-mögöttük álló nők produktumai. Mindenesetre kivétel nélkül mindenféle emberi tevékenység közelében megjelennek azok a nők, akik a kisebb-nagyobb alkotókat inspirálják, stimulálják, animálják (több idegen szó hirtelenjében nem jut eszembe), és nélkülözhetetlennek bizonyulnak akkor is, ha sorrendben vagy felváltva boldogságot, illetve szenvedést okoznak.
Arra nem térek ki, bár volna rá példa, hogy ezeknek a szerepeknek a fordított nemi felosztása is igen gyakori, de most a hagyományosnak ismert jelenségre koncentrálunk, akárcsak a kezünkben lévő történettudományi munka.
A lényegre törő, és sokszor a kíméletlenségig poentírozó pesti nyelv annyit mond az ilyenkor szóba jövő hölgyekről, hogy „tudnak valamit”. Nem azt. Azt sokkal többen tudnak. Hát mit? Mi a titkuk? A regénytől a költészeten át a filmekig igen sok műfajban próbáltak felelni a kérdésre, de nem sikerült. Ez a könyv nem a művészet, hanem a tudomány eszközeivel járja körül ezt a különleges jelenséget, mentalitást, emberi kapcsolatot, tehát hatalmas forrásanyag felderítésével és értelmezésével tartalmaz történelmi, közéleti, lélektani, szociológiai ismereteket, amelyeket roppant könnyed, olvasmányos stílusban ad elő.
Alma Schindlerről a kutya se tudná, hogy kicsoda, ha nem lett volna a felesége Gustav Mahler zeneszerzőnek, a Bauhaus megteremtőjének, Walter Gropiusnak, majd Franz Werfel írónak. A könyv bevezetője egy teljes oldalon sorolja azoknak a szeretőknek, barátoknak a neveit, akikkel ilyen-olyan viszonya volt, s nem is kétséges, hogy csak olyan író, színész, zeneszerző, politikus, festő, szobrász, építész, lelkész, orvos szerepel a listán, akit a 20. századi Európa kultúrtörténetének kiemelkedő vagy legalábbis fontos alakjaként tartunk számon.
De azért azt se szabad elhallgatni, hogy lány korában néhány jó dalt komponált, hogy értett a képzőművészethez, a zenéhez, az irodalomhoz, és hangsúlyozandó, hogy három nagy képesség birtokosa volt: ízlés, tehetség-felismerés és értékrend. Naplóját, emlékiratait kiadta, azok talán azért is lettek népszerűek, mert a gyengeségei is kiderültek belőlük. Az ő életében még a levelezés volt a kapcsolattartás egyik kitüntetett – alkotók, értelmiségiek kedvvel gyakorolt – formája, ez aztán hatalmas forrásanyagnak bizonyult a szóban forgó kutatás számára, csakúgy, mint mások róla szóló írásai, különös tekintettel a sajtóra.
Nyolcvanöt évet élt. A halála után (ahogy az már lenni szokott), főként az őt pocskondiázó vélemények, írások jelentek meg róla, ugyanúgy, ahogy a lelkendezők, sőt magasztalók, amíg élt. Kétségtelenül nagyon érdekes életet élt, bármit is jelentsen itt ez a szó, de az ő élete – lett volna akár nem ilyen gyarló, hanem éppenséggel szent életű asszony – önmagában mégiscsak másodlagos. Az elsődleges szereplő mégiscsak Alban Berg, Benjamin Britten, Lion Feuchtwanger, Gustav Klimt, Thomas Mann, Richard Strauss, Oskar Kokoschka – és még nagyon-nagyon sok kiválóság, akiről így többet tudhatunk meg, akit esetleg más fényben és fénytörésben is láthatunk, mint korábban.
Ennek a tudástöbbletünknek, az akkori évtizedek egész történelmére vonatkozó ismereteink gyarapodásának egyik eszköze: Alma Schindler. Azt is mondhatjuk róla, hogy a 20. század femme fatale-ja, az élete színes, változatos, forgatagos, megbotránkoztató volt (és sorolhatnánk még az egymásnak ellentmondva is találó jelzőket), de egy biztos: nem volt hiábavaló.
Lám, még most is a hasznát vesszük.
Oliver Hilmes: A fekete özvegy.
Alma Mahler-Werfel élete
Fordította: Kelenhegyi Andor
Rózsavölgyi és Társa Kiadó, Budapest, 2019
420 oldal, teljes bolti ár 4290 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 3432 Ft,
ISBN 978 615 805 3389
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
Európa 20. századi kultúrtörténetének kevés ellentmondásosabb alakja van, mint Alma Mahler-Werfel (1879–1964). Jelentős művészek hosszú sorának volt szerelme és múzsája: festők, írók, építészek, zeneszerzők keresték a kegyeit. A korszak három kimagasló szellemének volt a felesége: elsőként a zeneszerző Gustav Mahlernek, majd a Bauhaust megalapító Walter Gropiusnak, s végül a világhírű írónak, Franz Werfelnek. Az érte rajongó férfiak csodálták, ahogy saját művészi ambícióit feláldozta éppen aktuális társának karrierje érdekében, míg mások őszinte gyűlölettel viseltettek iránta: vakbuzgó és elvtelen törtetőnek tartották.
Hogy valójában ki is volt Alma? Bár magyarul is hozzáférhető önéletrajzából – melyben Alma a tények jó részét tudatosan elferdíti – sok minden kiolvasható, a történész Oliver Hilmes munkája az első, amely a maga összetettségében állítja elénk e nem mindennapi személyiséget. Hilmes eddig publikálatlan forrásokra és hatalmas kutatómunkára építve vázolja fel Alma páratlan életútját, s egyúttal a 20. század első felének európai kultúrtörténetéről, illetve az antiszemitizmus rohamos térnyeréséről is gazdag leírást nyújt. Hilmes elbeszélése a náci hatalomátvételt követő száműzetés éveit is tárgyalja, a kor emigráns társadalmának működési mechanizmusaiba is bepillantást engedve.
A 2004-ben német nyelven megjelent kötet rendkívül alapos történettudományi munka, amelynek szerzője ugyanakkor az újságírók eleganciájával forgatja a tollát, és gyakran merít a korszak anekdotáiból is. A fekete özvegy a legkülönbözőbb művészeti ágak iránt érdeklődő olvasók számára segíthet a régi századelő szellemi világának megismerésében, miközben a nagypolitika alakulását is képes új fénytörésben, alulnézetből bemutatni.