Vietkong

Posted by

Gaál Péter
Mintha megint Kövér László riogatna valamivel. Mintha megint az ellenzék készülne rárontani a nemzetre. Bayer Zsolt tévéműsorában fejtette meg Kövér László, hogy mit tervez az ellenzék. “A baloldal immáron megint nem tudván kibújni a saját bőréből felfordulást, polgárháborút, ribilliót akar, ezt kínálja, ezt ígéri.” Ráadásul a magyar ellenzék nem is sima, megszokott, európai értelemben vett testvérharcot, hanem délkelet-ázsiai típúsú, esőerdőkben és titkos, földalatti csatornarendszerekben vívott polgárháborút ígér.
A házelnök ugyanis szó szerint így fogalmazott:
Azt ígéri, (mármint a magyar ellenzék) hogy kis gerillabázisokat, erdő mélyi bunkereket kéne létrehozni mint annak idején a vietkong az amerikaiak által folytatott háború idején és akkor onnan törnek majd elő, ott gyűjtik össze az erőiket és 2022-re előbukkannak a lyukakból és megrohamozzák a főhatalmat és elfoglalják.”
Hogy lesz ebből polgárháború? Az ellenzék nem része a nemzetnek?
Hát tulajdonképpen nem. Vagyis néha igen. Nemigen. Igennem. Most éppen igennem.
Merthogy a polgárháború a nemzet belháborúja. Olyasmi, mint az autoimmun betegség. A nemzet autoimmun betegsége. Polgár polgár ellen. A nempolgár versus polgárban már semmi érdekes nincs. Az sima háború. Vagy terrorakció. Vagy? Vagy mittudomén. A szokásos baromságok egyike, igen silányul megfogalmazva. “Azt ígéri, hogy kis gerillabázisokat, erdő mélyi bunkereket kéne létrehozni…” És így tovább. Ha ígéri, akkor nem kéne, hanem fog. Hoz létre. Fog létrehozni. Kedves közös képviselő úr, ünnepélyes ígéretet teszek, hogy jó volna, ha ezentúl határidőre befizetném a közös költséget. “…mint annak idején a vietkong az amerikaiak által folytatott háború idején és akkor onnan törnek majd elő…” Vagy mint a kovács (sic!!) család a szupermarket által folytatott árusítás idején törnek elő otthonából. Hogy megragadják. Mindenki magából indul ki.
Felfordulás, polgárháború, ribillió. Anyám, az álmok nem hazudnak. És persze még a felejtés, az a puha felejtés, mely csöppet se fáj. Ha Petőfi nincs (meghalt, hála Istennek, ő aztán szerette a ribilliót), van Másik.
Nem létezik, hogy itten felfordulás, ribillió legyen, pláne polgárháborús veszéllyel megspékelve. Idejét se tudjuk, mikor volt ilyen nálunk utoljára. De ó, a fenyőbe! Tudjuk az idejét. Kétezer-kettőben egy kicsi, kétezer-hat őszén egy nagy. Két nagy. Ribillió van egy púpú, van kétpúpú, sőt több. És mit csinált akkor Kövér doktor? Hát arra talán már a köztünk legöregebbek se emlékeznek, még arra se, ami nem csak feltételezés. Na persze, ha valaki úgy hápog, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, olyan fehér, mint egy kacsa, és egészében véve úgy néz ki, mint egy kacsa, az ördögbe is, az kövér…mit beszélek, kacsa.
Végtelen sajnálatomra továbbolvastam az információt a !!444!!! -en. Ne mondják, hogy csak a kormányszajkókat. Ne legyen egyoldalú az a kritika. Úgy tűnik, az ellenzéki média a kutyaharapást szőrivel kívánja orvosolni. A baromságot baromsággal tromfolni. “A magyar ellenzékkel azonosított vietkongok ugyanis győztek, az erdei gerillabázisokra épülő taktikájukkal ráadásul a világ legerősebb, hatalmas fölényben lévő hadseregét kényszerítették térdre.” Hát egy nagy lótúrót győztek. Mármint a vietkongok. Nem kényszerítettek térdre senkit, a vietnami lakosságot kivéve. Tulajdonképpen Viet Kong mint dél-vietnami felszabadítási szervezet nem létezett. Már csak azért sem létezett, mert az észak-vietnamiak hozták létre, és végig ők basáskodtak felette. Hogy hány észak-vietnami katona harcolt soraiban, azt csak a Jó Isten tudná megmondani. Több, mint déli kényszersorozott, mert olyan is akadt bőséggel. Egy dél-vietnami paraszt szemében nagyjából annyira egykutya volt minden hadsereg, a vietkongtól az amerikaiig (“kutasd fel és pusztítsd el”), amerikaitól a dél-vietnamiig és az északiakig, mint nálunk a török hódoltság idején egy magyar paraszt szemében, hogy ki török, ki királypárti végvári magyar, simán királypárti, vagy ki német. Mindegyik le akart róla nyúzni egy bőrt.
Se az északi hadsereg, se a déli gerillák nem győzték le az amerikai hadsereget. A TET-offenzíva után – amelyet a vietnamiak nulla hadászati sikerrel zártak, ám annál nagyobb veszteségekkel – az amerikai közvéleménynek egyszerűen herótja lett az egyenesben közvetített háborútól, a mindenkori elnöknek pedig nem maradt más választása, mint a kivonulás. Hosszú távon Johnsonnak se lett volna választása, ahogy Nixonnak se volt. A Tőrdöfés, mondaná… ezúttal tartalmilag tökéletesen helytállóan.
Az amerikai hadsereget az amerikai nép kényszerítette térdre.
Mit jelent mindez Kövér doktorra nézve? Hogy a magyar nép? Nem, kérem. A magyar nép – az “ellenzéki” magyar nép -, ha korrekten vonunk párhuzamot, lehet akár a vietkong is. De akkor ki felel meg az amerikai népnek? Hát, kérem…
Debaromiranemnehéz ezt kitalálni. És akkor már csak egy jól időzített offenzíva kell, még több és még sokkal nagyobb – non-verbális – baromsággal és katasztrofális következményekkel, amelyeket a kormány nem tud kezelni, és amelyek már azon az oldalon is végképp kiverik a biztosítékot. Mindegy, hogy kormánypárti vagy ellenzéki offenzíva. Vietnamban is mindegy volt. Indíthatta volna az amerikai hadsereg is, csak sok áldozat legyen és csucsogjon az egész a vértől.
Kívánják bátran, ez a kívánságuk biztosan teljesülni fog.