Orbán putyini próbababái

Posted by

Pikó András

Azt érzem, a “köszönöm”-ön túl is kellene valamit mondanom Nektek, a barátaimnak és ismerőseimnek az elmúlt napok történései után.

1) Amikor elindultam is úgy gondoltam, hogy ez nem lesz egy a korábbi életembe visszaúttal bebiztosított vállalkozás, de a kampányunk közben a politikacsinálás is egyre inkább politikust csinált belőlem, ezt a folyamatot nagyon intenzíven éltem meg a múlt héten. Ebből következik a radikális életmód, és karrierváltás, a régi biztonságos életemnek a vége és egy kockázatos, egzisztenciálisan kiszámíthatatlan újnak kezdete. Nem mondom, hogy ettől nyugodt lennék, de nem is szeretném túlreagálni, azért kezdem mégis ezzel, hogy éreztessem veletek a személyes tétet és vállalást.
2) Soha nem indultam volna, ha “csak” az Orbán-rendszer megdöntése lenne a személyes tét. Az, ami a nyolcadik kerületben most történik és ami a győzelem után történhet, meggyőződésem szerint egy az eddigiektől eltérő politikai program és működés pilot-ja. Politikai és pártpolitikai környezetbe, és irányító pozícióba helyeztünk egy nagy létszámú és egyre bővülő civil csapatot, amely mozgalmi módon működik, amely saját tevékenységében a részvételiség, az átlátszóság és a nyilvánosság elveit és gyakorlatát követi és amely elveket és gyakorlatokat a lehető legteljesebb mértékben szeretném majd érvényesíteni az önkormányzat működésében. Tudom, ez egy baromi kockázatos és veszélyes pálya, nincs még meg az ezt támogató és erre váró társadalmi közeg, úgy kell majd csinálni, hogy menet közben el is fogadtassuk a józsefvárosiakkal mindezt. Rengeteg kudarcunk lehet és lesz is ebben a folyamatban, mert nincs rá követhető jó gyakorlat, de én most ezt látom a politika általános devalválódása elleni, (és a NER működése elleni) legjobb fegyvernek és ki akarom próbálni.
3) A “civil” politizálás sem hiba nélküli általános csodaszer a politika számára. Az a két ügy, amely a kampányomhoz kapcsolódik, a HVG megemlítése egy zárt csoportban és egy fotó megjelentetése ugyanott, ezt bizonyítja. Normál helyzetben demokratikus környezetben ezek nem hibák, mindenütt a civil aktivisták biztató, lelkesítő posztokat raknak ki a belső Facebook csoportjaikban, mert ez is része a működésüknek. Hibákká ezek egy putyini tipusú rendszerben válnak, ahol szervezett trollok épülnek be a civilek közé, ahol a kilopott információkat állami propgandagépezet gyúrja át Kocsis Máté tipusú politikusok hazugságpolitikájává és amelynek a célja a rendőrségi vizsgálattal az esélyes ellenzéki jelölt diszkreditálása és a választási eredmény jogi megsemmisítése lehetőségének a megteremtése.
Erre, mivel mi vagyunk ebben a szerepben az úttörők, nem készültünk előre. Mindenki eldöntheti, kellett volna-e, ö maga gondolt volna-e mindere, és persze utólag könnyebb is eldönteni ezt. Mostantól viszont tudjuk, hogy ezt is tudja a rendszer, már fel lehet és kell készülni minderre. Sajnálom, hogy mi lettünk Orbán putyini próbabái, sok barátomnak okozott ez életre szóló sérülést, de annak, aki ezek után azt gondolja, hogy lehet visszamenni a civil balettbe piruettezni, minden tiszteletem ellenére azt fogom mondani, hogy ez hülyeség, rengeteg dolgunk van még, és ezt az utat nem most és nem ezért fogjuk befejezni.
4) Újságíróként általában és személyesen is herótom volt attól, amikor politikusok kezdték el minősíteni a kollégáim vagy az én munkámat, különösen, amikor direkt rászálltak valakire, nekem is volt ilyen tapasztalatom. Tudom, ez általános ma a politikában Magyarországon, de tölem ne várjátok, hogy beszálljak ebbe. 30 évig voltam újságíró, belül nyilván most is az vagyok még, van véleményem, le is tudom írni, el is tudom mondani elég jó színvonalon. Mégse fogom tenni, mert politikusként ezt nem tartom helyesnek, etikusnak, elegánsnak és még ezer okot mondhatnék. Természetesen ez nem vonatkozik azokra a propagandistákra, akik a hatalom szolgálatában járatják le az újságíró hivatást, de egyébként minden engem, a működésemet érintő nyilvános önálló újságírói véleményt tiszteletben tartok és nem kommentálok sem most, sem a jövőben.

Facebook poszt