Mit veszítünk a Híd eltűnésével?

Posted by
Juraj Buzalka
A szlovákiai magyarok, szlovákok és etnikai kisebbségek tízéves pártja, a Híd sokak számára máig különleges. Gyakran hallani, hogy ezt a különlegességet meg kell őrizni. Egyre többfelől hallani azonban, hogy a párt hanyatlóban van, az elmúlt hónapok közvélemény-kutatásai is ezt erősítik meg.

Eurohíd
A Híd egyik legjobban látható értéke az ország proeurópai irányultságának nyílt támogatása. Ez lehetett az egyik ok, amiért 2016-ban Robert Fico a Szlovák Nemzeti Párt mellé a koalícióba hívta. A mečiarizmus óta a gondolkodó, körültekintő szlovákiai magyarok rájöttek, hogy az Unióban mindannyiunknak jobb, mint kiszolgáltatva lenni a nemzetállamok kiszámíthatatlan és túlbuzgó védelmezőinek. Az, hogy a kormányban a korábban kevésbé tolerált kisebbség képviselői ülnek, a szomszédos országok kormányainál „eurokonformabb” Fico-kormányt hozott. Ezért is engedhette meg magának a legtovább regnáló volt szlovák miniszterelnök, hogy olyan témákat (menekültek, Soros, Brüsszel stb.) húzzon elő időnként, mint Orbán vagy Kaczynski, és közben nem sérült annyira emiatt a reputációja.
Továbbá ki kell emelni a Híd szerepét a szlovák–magyar kapcsolatok alakulásában. Orbán Viktornak nincs trójai falova a pártban. A „magyar nyelvű szlovákok” pártja, ahogy a nacionalista magyarok nevezik őket, ráadásul a helyi viszonyok közepette – Orbánisztán híveitől eltérően – következetesen kitart a liberális-demokratikus értékek mellett. A kormányban töltött időszak botlásai ellenére a Híd érti azt az elvet, hogy a szavazóinak jólétéhez (nem csak a magyaroké, más kisebbségeké is) a pluralitás megőrzése szükséges.
Emlékezzünk például arra, hogy 2015-ben a menekültválság idején az összes parlamenti párt közül a legnormálisabban a Híd viselkedett, vagy Ravasz Ábel kormánybiztos rendszerszintű javaslataira a romák helyzetére vonatkozóan, vagy Lucia Žitňanská tevékenységére az igazságügy területén, akitől 2016-ban, ebben a kormányban, túl sokat nem lehetett várni. A közelmúlt politikai változásai felől nézve – Zuzana Čaputová győzelme az elnökválasztáson, a proeurópai koalíció többsége az EP-választáson – a Híd tízéves projektje nem ellentéte, hanem a kezdete a modern szlovákiai politikai tradíció konszolidálásának.
Leszögezhetjük hát, és ez a mečiarizmus bukása óta érvényes, hogy a szlovákiai demokrácia patinásabb, ha az etnikai kisebbség – elsősorban a legjelentősebb politikai kisebbség, a magyar – demokratikus képviselői is társalkotói.

A konstitutív híd

Nem érvényes tehát az a népszerű magyarázat, hogy Szlovákia már felnőtt, és a nagy szlovák pártok képviselhetik a kisebbségeket, bár ilyen nemes ambíció progresszívebb helyeken megjelenik. Amíg a politikai identifikáció elsődleges forrása a nemzetállam, addig logikus, hogy az autochton kisebbségű Szlovákiában szükség van egy pártra, amely az etnikai és a nemzeti kisebbségeket képviseli. A ruszinok és romák körében elért eredmények igazolják, a Híd nem a kilencvenes évek etnikai pártja. Olyan, mintha Szlovákiában a parlament nem létező „második” kamarája lenne, amely figyelembe veszi a kulturális és társadalmi folyamatokat, valamint a regionális viszonyokat. A szomszédokkal összehasonlítva, ez a tulajdonság csak Szlovákiára jellemző, és jelzi a politikai projekt erejét, amely a mečiarizmus után a szlovákok többségével és a magyarokkal kivette az irányítást a komplexusos szlovák nacionalisták kezéből. Fontos hangsúlyozni, az alkotmány ünnepén az alkotmányos patriotizmus e megmentését.
A plurális modell ereje abban rejlik, hogy a kisebbségek jelentős részét nem etnikai, vallási vagy gazdasági alapon képviselik a parlamentben, hanem a kisebbség, a társadalom pluralitásának a megőrzése elvén. Innen nézve a Híd konstitutív párt, még akkor is, ha a képviselői erről nem mindig tudnak.
Zuzana Kepplová nemrégen egy, a Sme napilapban megjelent jegyzetben írta, hogy a Híd a roma szavazókban reménykedhet, mivel a Híd szlovák szavazói az új pártokat támogatják. Egyelőre ez az elfordulás nem teljesen egyértelmű. Tény, hogy Ravasz Ábel, a Híd alelnöke romaügyi kormánybiztosként nagyon jó eredményeket ért el, gondoljunk csak a kötelező óvodalátogatás bevezetésére vagy a szisztematikusan elvégzett munkára a marginalizált csoportokért.
Az autochton kisebbségek beemelése a politikai rendszerbe nem egy ideiglenes modell a plurális paradicsom megteremtéséért, hanem tartósnak kell lennie, a mindennapi együttélés intézményes formája; ez egy teszt is lehet, felkészülés a bevándorlókra és a menekültekre.
Ha akarjuk, különböző ideálok megjelenítéseként tekinthetünk rá: a régi monarchia pluralitásának visszfényeként, amely odafigyelt az alattvalók sokféleségére; vagy a jövő Európájának projektjeként, amelyet a fasiszták emelte kerítések, falak és határok sem mentenek meg az ökológiai válság következményeitől, a menekültektől, ha nem építi erősen a pluralitást.

A gyakorlati híd

Végül van egy gyakorlati, politikai ok a Híd típusú párt megmaradása mellett. Az elmúlt tíz évben a többségi nem nacionalista választó hozzászokott ahhoz, hogy a szlovák–magyar kapcsolatok békések. Habár lehet hivatkozni az új hisztériára – a magyarok után a romákat a nem létező menekültek váltották fel –, a békéhez, a nyugalomhoz nagymértékben hozzájárult a kisebbségeket képviselő párt. A „hivatásos” kisebbségi politikus elkerülésén kívül van itt egy gyakorlati ok. A Híd a liberálisabb szlovák választók mellett azokat is képviseli, akik nem nagyvárosban élnek. Nekik egyébként nem lenne képviseletük, vagy kevésbé vonzó alternatívájuk lenne. A vidéki szavazók képviselete, akiket például a Kereszténydemokrata Mozgalom nem tud tömegesen megszólítani, hogy segítsenek a „városi” pártoknak legyőzni a populistákat, 2020-ban döntő fontosságú lehet.

Érdemes azt végiggondolni, hogy az állampolgárok nem is olyan régen elvették a köztársaságot a nacionalistáktól, és értelmet adtak az alkotmánynak, azonban nem kell hogy ez az állapot tartós legyen. A kisebbségek intézményes képviselete – talán egyszer majd nem csak az etnikaiaké – ugyanis nemzetközi, alkotmányos és gyakorlati, politikai okokból kifolyólag kulcsfontosságú az országnak.


A szerző szociálantropológus

Megjelent a pozsonyi Új Szó online oldalán