Hipoklorit, a lakáj  (a populizmus)

Gaál Péter
Teljes nevén nátrium-hipoklorit, becézve hipó. Mint tudják, fehérít, fertőtlenít, szagtalanít. Háztartásokon belül elkél mind a három, beleértve az államháztartást is.
Mert hát csak erre fogunk kilyukadni, mielőtt holnaptól visszaeveznénk fontosabb vizekre. Kizárólag azért írom ezt a cikket, hogy – ha ez egyáltalán lehetséges – még világosabb legyen Önök előtt, hogyan működik ma a kormányzati média Magyarországon. „Eddig nem úgy működött?” De, egy ideje úgy működött. „És azelőtt?” Azelőtt nem volt ekkora szervezettség. Ami részint rossz, részint jó.
Rossz, mert az eredmény rovására megy, jó, mert a drill hiánya teszi lehetővé, mi több, szükségszerűvé. Egy vonalon – szabadságfokon – túl nem kerülhető el.
Jó, világosabb lesz, bólogatnak Önök. És mit érünk vele? Hát kérem, semmit. De ezt az Önök ellenfelei ugyanúgy elmondhatják. Ami az Önök szemében e területen – az államirányítás területén – alapvető érték, az az ő szemükben kifejezetten kerülendő, és vice versa. (Nem „vica”, amint sokakban hibásan rögzült. Vica a fakezű Cecey lánykája volt Az egri csillagok-ban.)
A „populizmus” ugyanolyan szép karriert futott be, mint a „demagóg” vagy a „diktátor”. Kezdetben nem vala vele semmi különös: azt jelentette, hogy néppártiság. Hogy a nép micsoda volna, akár kulcsszó is lehetne itten, de nem fogunk mélyebben belemenni. Ha egy tizennyolcadik századbeli magyar úrnak tennék fel a kérdést, azt mondaná, a magyar nemesség. A mai interpretáció, mármint a sulykolt interpretáció annyiban különbözik ettől, hogy népfi az, aki kormánypárti.
Nos, a populista is egy szimpla megkülönböztetésként indult, egyenrangban a többivel. A társadalmi lét nem haraggal kezdődött. Az már csak később keveredett bele. Egy középkori lovag vagy középkori-újkori szamuráj sem haraggal harcolt. Mi már tele vagyunk terhelt kifejezésekkel. Olyan kifejezésekkel, melyeket nyakon öntöttünk emocionális sziruppal. Publius Clodius Pulcher, Caesar és Cicero kortársa még büszkén vállalta, hogy ő demagóg. Garibaldi is büszkén vállalta, hogy diktátor. Hiszen azok voltak, némileg persze más értelemben, mint most. Mi volna az a más értelem? ELSŐSORBAN ÉS MINDENEKFELETT AZ ÖNAZONOSSÁG VÁLLALÁSA
Már a populista se a régi.
Olyannyira nem, hogy megpróbálják letagadni. Vagy az ellenfélre kenni. Akár a többit.
Szerecsenmosdatás? Inkább már afféle fehérítés. Michael Jackson. Ha a szerecsent megmosdatják, ugyanolyan fekete marad, csak tiszta lesz. Ezt a szerecsent a tisztaság nem érdekli, csak az, hogy ne nézzék szerecsennek. A közkifejezés arról szól, hogy egy szerecsent nem lehet kifehéríteni, a mai tömegkommunikáció pedig arról, hogy hátha mégis lehet.
Orbán populista. Kedvelt ellenzéki minősítés. A hívek és propagandisták eddig megmagyarázták. Hogy van benne valami, de másképp. Mostantól valaki kitalálta, hogy fogják az egészet, és antik mintára értelmezzék át. Mintha ez AZ volna.
Hamis idő, hamis hely, hamis anyagok.
Mostantól nekünk a „populista” ugyanazt jelenti, mint az ókorban. Vagy mint Amerikában. „Amerika más, mint Brüsszel.”(Origo, 2019. 09. 02), Lomnici Zoltán junior.
Az egész azért készült, hogy visszatekerje a fogalom mai jelentését.
A nyelv változásait tudomásul kellene venni, ha korrekt definícióra törekszünk, nem félrevezetésre. De arra törekszünk. Tartalmak keverésére. Nem csak a politikában, hanem mindenütt. Tudják, mi adja a mai pénz értékét? A belé fektetett hit.
A szavak jelentése se kivétel. Azt jelentik, amit hiszünk. Majd pedig fogjuk őket, és ráhúzzuk EGY TELJESEN MÁSVALAMIRE. Mint ifjabb Lomnici a pozitív populistát a „nagy”, jó emberre.
Idézni akartam a cikkből, de idéz a fene, legalábbis sokat nem idézek, csak egy csipetet, a végén. Ha van kedvük és türelmük, olvassák el: „Mi a közös Trumpban, Orbánban, Macronban és Merkelben? – avagy a nagy populizmus-blöff leleplezése”. Ez a címe.
Macron és Orbán? A vasorrú bába és a jó tündér? Hát azt meg hogy? A bukott francia és a magyar üstökös egy kosárban? Önök el vannak maradva. Macron most éppen nem bukott.
„És akkor visszatérve az alapkérdésre, mi is a közös a címben említett vezetőkben? Nos, elsősorban az, hogy, Donald Trump, Orbán Viktor – és bizonyos megszorításokkal Merkel és Macron is – sikeresek, és igen, populisták, legalábbis angolszász értelemben.” A minapi verzió. És a tegnapi (ez év februári)? „Elemzők szerint azonban Macron trükkösnek szánt terve hatalmas bukás lehet. Egyrészt, az előző nemzetgyűlési választás első fordulójában Macron pártjának jelöltjei országosan mindössze 28,2 százalékot értek el, ezzel szereztek abszolút többséget. Vagyis egy tisztán arányos választási rendszerben nem is lenne parlamenti többsége. Azóta pedig csökkent az elnök és pártjának népszerűsége, vagyis egy ilyen választás teljes bukást jelentene számára.” Szintén Origo.Mikor, mi. Ez az igazi relativitás…