A sátán csapdájában

Posted by

Iván Gizella
Régóta keresem az élet nagy kérdéseire a választ. Ám csak újabb és újabb kérdések bukkannak elő. A Könyvem e fejezetében az emberi gonoszságot vettem górcső alá. Sajnos ma nagyon is aktuális a téma. Nagyon nagyon. Amit én annyira, de annyira fájlalok.
A sátán csapdájában
Buddha szerint:
„Az emberek itt a földön születnek újjá; a gonoszok a pokolban születnek újjá, az igazak a mennybe mennek. De akik tiszták, egyenesen a Nirvánába jutnak.”
Mindig is foglalkoztatott, hogy mi motiválja a másik ember iránti gyűlöletet. Mi késztet arra egyébként jó szándékúnak látszó embereket, hogy a másik lelkébe tapossanak?
A gonoszság? Nem.
Mi egyáltalán a gonoszság? Az eredendő rossz? Nagyon nehéz erre válaszolni, hiszen a probléma nagyon is összetett.
Sokáig azt hittem, a gonosz buta. Azért támad többnyire hátba, azért teszi meg a legváratlanabb helyzetekben embereket porig alázó megjegyzéseit, mert nem tudja felmérni cselekedetei súlyát. Így viszont védekezni is nehéz ellene. Mert olyan ez, mint a csatában a tanult kardozó, aki a szabályokat betartva forgatja fegyverét, míg a tanulatlan verekedő csak vagdalkozik a világba.
Rá kellett azonban jönnöm, a gonosz nem buta. Legtöbbször nagyon is okos. Számító. Tudja, hová kell szúrni, mit kell lealázni, kit kell, kit lehet akár egyetlen szóval is megsemmisíteni.
És jaj, gonoszok mindenütt akadnak és uralkodnak. Igyekeznek akaratukat ráerőltetni a világra, a szűkebb vagy szélesebb környezetükre.
A családban a szülő is lehet gonosz, akitől szenved az egész pereputty, a politikában a politikusok, az állam vezetői is válhatnak gonosszá, akiknek példamutatása baljós előjeleket vetít a nemzeti lélekre. A gonosznak ugyanis sok követője akad. Mindenhol.
Máris vannak, akik szerint ezt a témát nem kell túlbonyolítani, cinikusan hangoztatják, a gonoszt is Isten teremtette, és ha van szabad akaratunk, akkor szabadon választhatjuk azt: márpedig gonoszak leszünk.
Micsoda kilátások.
Vagy megint mások szerint ne szörnyülködjünk, inkább állítsunk ellentétpárt, s mindjárt más lesz a kép, úgy néz ki, mintha optimisták lennénk. Azaz legyen a gonosz mellett ott a jó. Mint az árnyék mellett a fény, vagy a halál mellett az élet. Csak fordítva kell nézni az ellentéteket, nem lehet elöl a fény, az élet… és máris kellemesebben érezzük magunkat.
Ám ezzel még mindig nem kerültünk közelebb ahhoz, hogy megtudjuk, mi is az a gonoszság.
Azt gondolom, ahhoz, hogy megértsük, először a gonosz ember motivációit kellene ismerni.
Miért csinálja?
Miért aláz, miért szurkálódik, miért keres bűnbakot a másikban?
Irigy? A másikat fontosabbnak, sikeresebbnek érzi, mert az több szeretetet, több figyelmet kap?
Miért érez így?
Egyszerű a válasz: mert máshoz méri magát.
Holott csak önmagához kellene. Viszont éppen ez nem megy neki. Az a baja, hogy nem elégedett magával lelke mélyén, de szembenézni nem akar, ezért másban keresi a hibát.
S hogy miért? Mert nagyon nehéz észrevenni a hibáinkat, elismerni létezésüket pedig még nehezebb. Hiszen, ha ezt megtesszük, felelősséget vállalunk minden rosszért, amit teszünk, ami velünk történik, s bizony, azt is be kell látni, mindennek mi magunk vagyunk az okozói. Erre kevesek képesek.
A gonosz ember legjellemzőbb viselkedésformája a bűnbakképzés. Miért? Mert magát tökéletesnek hiszi, ám úgy érzi, ebben a nagy tökélyben a másik mégis képes volt hibát találni, ezt pedig meg kell torolnia.
Gonoszság ez? Nem.
Egyfajta menekülés.
Menekülés attól, hogy tükörbe kelljen néznie, hogy esetleg önkritikát kelljen gyakorolnia, hogy vissza kelljen vonni egy döntését.
Gondoljunk csak a mai politikusok viselkedésére, itthon és külföldön. Vetélytársaikat, kritikusaikat fenyegetik börtönnel, sőt, be is zárják őket, mert szeretnék kiiktatni a zavaró tényezőt… a nárcizmus nem teljesedhet ki másként.
A gonosszá vált ember egész életében azon fáradozik, hogy fenntartsa a látszatot, ő tiszta, ő tökéletes, ő a megmentő. Amit elhatároz, véghez is viszi. Az akaratossága nem ismer határokat. Küldetéstudata van, azt hiszi, egyedül ő képes megmenteni a körülötte élőket, az erkölcs garádicsain bukdácsoló nőket, az akoltól, Istentől eltávolodott népét, vagy csak a családját. S azt akarja, elhatározásait tartsa mindenki tiszteletben. Azt akarja, szeressék, mert valószínű, hogy gyermekkorában ebben hiányt szenvedett.
Azt akarja, tiszteljék, mert titokban önmagát megveti.
Egy pszichiáter ismerősöm azt mondta, akkor válunk gonosszá, ha el akarunk rejtőzni önmagunk elől.
S hogy lehet-e?
Hiábavaló küzdelem.
Meg vagyok róla győződve, hogy aki gonosszá vált, az többnyire tökéletesen tisztában van a bűneivel, de mivel nem akar velük szembenézni, futásra fogja. Ebben az önmaga elől történő bujkálásban a valóságtól elrugaszkodva kínlódik, miközben lehet, egy egész nemzet életét teszi pokollá. Mert, ha hatalma van, akkor vissza is él vele. Szó sincs róla, hogy alázatos lenne a hatalom gyakorlásában. Vallja Machiavelli után szabadon: a cél érdekében minden megengedett. Mármint neki.
A célja pedig, noha mást mond, és lehet, mást is érez, a sátáni uralom. A teljes leigázás. Azt állítja, ő hozza el a fényt az embereknek, úgy viselkedik, mintha ő lenne a megváltó küldötte, holott Lucifer hozzá képest a világ jótevője.
Gondoljuk csak meg, Lucifer, az angyal, csak utána lett ördög, hogy az intellektualitást, a tudást az embernek adta.
A politikus uralkodó viszont csak elvesz.
Sőt, a történelemből tudjuk, a hatalmashoz dörgölődzők átveszik viselkedését, másolják cselekedeteit, neki tetsző dolgokat tesznek nap mint nap, szinte lubickolnak a csoportos gonoszság tengerében. Persze tudhatnánk, megtanulhattuk volna végre,

a politikában ne keressünk se jóságot, se kedvességet.

Mindeközben a látszat az, hogy ő, a vezér, az első ember, akit az isteni kegyelem helyezett a trónra, lubickol az élet gyönyörében, a gazdagságban, holott csak egy szerencsétlen lúzer, akit lehet, rémálmok is gyötörnek. Rémálmok, mert a korrupció, a csalás, az állandó színlelés megteszi hatását. Rágja a lelkét, mint a szú az odvas fát. A következő, hogy félni kezd, mert bár nem ismeri be, tudja, mit tesz, s azt is tudja, annak egyszer vége lesz. Vagy szépen, vagy csúnyán, de véget ér a kínlódása.
Ez az ember menekül a változás elől, aminek be kell következni az életében, de ő magas falat emel lelke elé. Menekül a valóság elől, a kérdések elől, mert az igazat ő mondja meg, és kérdezni csak neki szabad.
Orvosok már az enyhébb fokú paranoia jeleit látják rajta, de szólni senki nem mer.
Hé, emberek, a király meztelen!
Egy vigaszunk azért még lehet.
Régi igazság, hogy akárhová bújunk, tetteinktől, annak következményeitől soha nem szabadulhatunk.
Amit tettünk, elkísér minket a sírig. És azon is túl. Így a gonoszság, a sok hazugság, az álnokság… és természetesen a jóság is elnyeri méltó büntetését, jutalmát. Mert a földön és az égben is az egyensúly az úr.
Azt is mondja Buddha:„Igyekezz, cselekedj jót, tartsd távol az elméd a gonosztól. Ha az ember túl lassú a jócselekedetben, elméje a gonoszban keres szórakozást.”

A hivatkozott könyv:

Iván Gizella:  Kitárulkozás – Egy könyv kételkedőknek és útkeresőknek.

Kép: Halász Géza mozgója