Hargitai Miklós
Nem kell hinned a klímaváltozásban. Nem kell hinned az üvegházhatás-elméletben. Elég, ha a fizikában hiszel.
A Föld az élet megjelenése előtt sokkal forróbb volt – ezt már az általános iskolában megtanítják mindenkinek. Azt is, hogy a Nap miatt uralkodott forróság a bolygó felszínén. Az viszont nem része a közismereti tananyagnak, hogy mitől hűlt le a világ. Pedig a válasz kézenfekvő: az élettől. A földi élet leírható olyan hétköznapi, mindenki által ismert folyamatok sokaságaként, amelyek során az élőlények a Nap energiáját kivonják a környezetből, beépítik a szervezetükbe, és haláluk után akár évmilliókra elássák. A Nap ezer évvel ezelőtt sem sütött intenzívebben, mint most, és ezer év múlva sem fog sem enyhébben, sem erősebben sütni. A változás oka az élet, illetve újabban maga az ember. Az élet folyamatosan energiát vesz ki a rendszerből: az egykor volt tengerek réges rég elhalt élőlényeinek mészvázából álló mészkőhegységekben, a valaha élt ősi állat- és növényvilág elsüllyedt, nagy nyomáson és magas hőmérsékleten olajjá, gázzá és szénné vált biomasszájában – különféle szénvegyületek formájában – a földi energiaháztartásból sok millió esztendő át kivont energia van bezárva. Az ember pedig – különösen, mióta a fosszilis energiahordozókat használja – azzal foglalkozik, hogy az energiaáramlás irányát megfordítsa: amit az élet emberi léptékkel szinte beláthatatlan idő alatt kiiktatott az energiakörforgásból, azt mi az 1700-as évek vége óta, vagyis néhány szempillantásnyi idő alatt, egyre gyorsuló ütemben visszapakoljuk a bioszférába. Ma az ember tevékenysége miatt sokkal több energia van a rendszerben, mint az ipari forradalom előtt: minden egyes napon, amikor befűtöd a kályhát, meggyújtod a gyertyát vagy a lámpát, beindítod az autódat, olyan energiát teszel vissza a környezetbe, amit „valaki” (korábban élt lények sokasága) egyszer kivett onnan, elviselhető hőmérsékletűre hűtve közben a Földet. Csak ennyit kell elfogadnod – a tényeket, mindenféle elmélet nélkül – ahhoz, hogy megértsd, miért változik meg az éghajlat.