Az hal meg, aki megszületett

Posted by

Tanács István

Délután elmentünk a kormányablakba, hogy bejelentsük a lányom albérlőit az anyukámtól örökölt lakásába. A tisztviselő a számítógépén kiderítette, hogy valakinek haszonélvezeti joga van a lakáson. Kérdeztem, hogy kié. Azt nem lehet megmondani, közölte a kormány embere. Kérdeztem, hogy nem a 2 éve meghalt anyukámé-e. A tények súlya alatt megtört ugyan, de nem egészen. Azt mondta, ha tényleg a meghalt anyukámé, akkor vigyünk halotti anyakönyvi kivonatot. Hazamentünk, kerestük, de csak a születési anyakönyvi kivonatát találtuk. Ezt a halála napján állították ki, annak érdekében, hogy kiállíthassák a halotti anyakönyvi kivonatát. Mivel hogy a hivatal értelmezése szerint csak az halhat meg, aki megszületett, halotti anyakönyvi kivonatot csak születési anyakönyvi kivonat alapján lehet kiállítani. Két év alatt sokszor volt már szükség anyukám halotti anyakönyvi kivonatára. Legutóbb akkor, amikor a lakásbiztosítását át akartuk íratni az örökös nevére. A biztosítónak nem volt jó a hagyatéki határozat, sem a telekkönyvi bejegyzés, neki a halotti anyakönyvi kivonat kellett. Úgy gondolom, akkor veszhetett el – lehet, hogy ott hagytam nekik az eredeti példányt. Így most a lányom vajdasági albérlője csak azután jelentkezhet be, ha újra kiváltom a halotti anyakönyvi kivonat másolatát. De lehet, hogy az sem lesz olyan egyszerű, és előbb ismét ki kell váltani a születési anyakönyvi kivonatát, amellyel majd igazolni lehet, hogy megszületett 1924. augusztus 19-én, és így jogszerűen meghalhatott 2017. július 25-én.