K. Tamás és a koreai jog

Posted by

Hirschler Richárd
Stephan Elekes: Fontos információ K.Tamás zaklatási ügyéhez, amit Eugenia S.Lee, Koreában élő magyar újságíró tett Facebook oldalán közzé, változtatás nélkül:
“Megérkezett a férjem, útközben a repülőtérről megszerezte az úszóval kapcsolatos információkat. A magyar úszó nem véletlenül ért hozzá a lányhoz, megfogdosta a fenekét, ezt a biztonsági kamera rögzítette. A lány nem dolgozott táncosnőként ott, egy vendég volt a sok közül. Felháborodottan reagált, majd feljelentést tett. A rendőrök kimentek a helyszínre, ahonnan addigra már az úszó elment. Megnézték a felvételt, amin tisztán látni, hogy mi történt, ennek alapján eljárást kezdeményeztek a magyar úszó ellen.
Az előzetes letartóztatásról a bíróság tíz nap alatt hoz döntést. Addig a rendőrség őrizetbe veheti, illetve védekezhet szabad lábon, ahogy ez esetben is történt. Idő közben ha netán bocsánatot kér a lánytól, és ő azt elfogadja, akkor csökken a büntetése. Tíz nap alatt kihallgatják a tanúkat, illetve a gyanúsítottat.
A koreai jog szerint az őszinte beismerés és megbánás nagyban csökkenti a büntetést. A vallomás tétel alatt ugyanarra sok alkalommal rákérdeznek. Amennyiben egyszer is mást mond, hazugságnak minősül az állítása. A jelenlegi állás szerint mindenképp felelősségre vonják, fontos, hogy őszinte megbánást tanúsítson, és ha a sértett ezt elfogadja, akkor írhat egy levelet, amiben jelzi ezt, ez sokat segíthet az úszónak. A televízióban nem beszélnek az esetről. Alul futó szalaghírekben olvasható, de csupán úgy, hogy “külföldi versenyző”. Ez azért van, hogy az adott ország hírnevén ne essen csorba.”