Berki otthagyta Rónait a stúdióban

Posted by
Rózsa Mihály
Többeket sikeresen kiakasztott Rónai Egon  Berki Krisztiánnal készített riportja az Egyenes beszéd-ben. Voltak akik Berkin akadtak ki, voltak akik Rónai Egonon, hogy minek hívta meg, voltak akik egyszerre a kettőn.

Berki teljesen egyértelműen egy fasz. Egy provokátor celeb. Mindkettőért sokan elítélik, amire nyilván ő magasról szarik, hiszen ő ebből a kettőből hosszú évek óta nagyon magas színvonalon meg tud élni. Amíg milliókat keres ebből, tehet is magasról arra, hogy mások mit gondolnak róla. Ügyes szélhámos. Nem kérdés, hogy az is a botrányhős szerepének része, hogy most hirtelen azt találta ki, hogy elindul a főpolgármester választáson.

Vannak akik azt hiszik, hogy erre a Fidesz biztatta fel és az fizeti a táncot. Szerintem ez kizárható. Senki nem biztatta fel erre, neki kell a figyelem, és mivel valós tehetsége nincsen, hát botrányt kell okozzon azért, hogy folyamatosan fenn tudja tartani az 5 perces hírnevét. Jól számolta ki, hogy egy ilyen bejelentéssel, megint magára irányíthatja a figyelmet. Érdemben nem árt ezzel senkinek, így a magam részéről komolyan nem veszem, csak röhögök a marhaságán.

Rónai Egon újságíró. Az a dolga, hogy tájékoztassa az embereket mindenről, ami történik az országban vagy azon túl és érdekes lehet. Ha valaki jelölt jelölt lesz egy nagy téttel bíró választáson, akkor ott olyan dolog történik, ami érdekes, ami eltér a megszokottól, ami hír, amiről éppen ezért érdemes is beszélni. Egyrészt megmutatni, hogy ez a botrányhős, egy üresfejű botrányhős, másrészt nyilván az sem gond a csatorna számára, hogy egy őrülttel színesíti a műsort, amin nagyon sokan jól tudunk szórakozni. / Nekem mai napig az egyik kedvenc riportom, amit az ATV-ben láthattam, amikor Mogács Dániel beszélgetett Kálmán Olgával. És itt kérek elnézést Mogácstól, hogy egy lapon említem a Berkivel, de ez most mellékes. /

Nem történt itt semmi ami elítélhető lenne. Berki elérte a célját, szerepelhetett országos médiában és mutogathatta magát a hülyeségével. Boldog lehet, hogy elérte. Rónai Egon nagyon jól beszélgetett vele és nagyon helyesen tette mindenki számára tisztába – akik esetleg eddig nem voltak ezzel tisztában- hogy ki is ez az új aspiráns. Jól járt az ATV is, mert nyilván ez a riport, jóval magasabb nézettséget produkált számukra, mint általában a riportok. Jól jártunk mi is, akik helyén kezeltük a szereplő személyét, ezért röhöghettünk a sok hülyeségén, amit előadott. / Bár be kell vallanom, a riport előtt viccesebbet vártam, mint amit kaptam, de ez is mellékes. / És jól jártak azok is, akik szeretnek felháborodni, mert alapot kaptak hozzá a riport okán.

A riport vége volt a legviccesebb. És Berki nagyon pontosan számolta ki, hogy akkor adja elő ezt a produkciót és tegye fel rá a koronát vele , amikor már tudta másodpercek vannak hátra. És Egon is a lehető legjobban reagálta le, ami történt.