Feri mosolygott

Posted by

Braun Róbert

“Állunk újra a szakadék szélén, emberek mennek lefelé – ezt nem értem egyáltalán, egy rossz mozdulat és vége, évente egy tucat emberrel épp ez is történik: meghalnak, lezuhannak, összetörik magukat –, gyerekek egy mókussal játszanak, én nézem ezt a semmit, sziklás üres kietlen tájat: gyönyörű. Nem tudom mondani, mi és miért; a drámaiság és a meglepetés, hogy ilyen; a szemem nézi, de az agyam nem látja, nem olyan, mint amihez a szem és az agy szokva van, vagyis nincs értelme. Mint mikor atyai jóbarátom, Fehér Feri – Heller Ágnes férje – meghalt, pénteken még együtt vacsoráztunk és arról vitatkoztunk, ki a nagyobb gazember, Aczél vagy Biszku – mindegy most már, nincs jelentősége – és hétfőn kinyitom a Népszabadságot (ez egy újság volt valaha) és a harmadik oldalon ott a Feri képe, mosolyog és beszél, éppen, mint pénteken, a főcímet nézem: „Fehér Ferenc halott”; ennek nincs értelme, a kép, a pénteki vacsora, a bor íze a szájamban, a vita heve, nézem a képet az újságban, de az agyam nem látja, nincs, mert semmi értelme. Így nézem a Grand Canyont, újra meg újra odanézek, próbálom, hogy lassan beszivárogjon, ez van, ilyen is lehet a föld; szép és értelmetlen, kevésbé tragikus, mint a váratlan halál, bámulok, üresen nézek, kinyílik a tér és ürességgel lesz tele a föld.” Drága Ági. Baruch dayan ha’emet.
Faltól falig Amerika