Posted by William Safire, Nixon elnök állandó beszédírója éppen ötven éve azt a feladatott kapta, hogy írjon egy beszédet, amely akkor hangozna el a RÁDIÓBAN ÉS A TELEVÍZIÓBAN, ha a Hold felszínén lévő két úrhajós, Amstrong és Aldrin, nem tud felszállni a Holdról és egyesülni az égitest körül keringő parancsnoki modullal, amelyben Collins űrhajós várta vissza őket. Ebben az esetben az volt a protokoll, hogy ha az akció nem sikerül, a két űrhajóst otthagyják. Rájuk volt bízva, hogy éhenhalnak vagy öngyilkosok lesznek. De minden jól sikerült. Nixonnak nem kellett elmondani ezt a szöveget:
“A sors úgy rendelte, hogy azok, akik békés szándékkal indultak a Hold felfedezésére, békében is fognak nyugodni a Holdon. Ezek a bátor emberek – Neil Armstrong és Edwin Aldrin – tisztában vannak azzal, hogy nincs remény a megmentésükre. De azzal is tisztában vannak, hogy áldozatuk reményt ad az emberiség számára.
Ők ketten az emberiség legnemesebb feladatára tették fel életüket: az igazság keresésére és a felfedezésre.
Családjuk és barátaik, nemzetük, és az egész emberiség gyászolja majd őket, ahogy gyászba borul a Földanya is, aki merészen két fiát küldte az ismeretlenbe.
Felfedező útjukkal felrázták az emberiséget, ami most eggyé kovácsolódott, áldozatuk pedig szorosabbra fűzi az emberek közösségét.
A letűnt korok emberei valahányszor feltekintettek a csillagokra, a csillagképekben saját hőseiket látták. A modern kor gyermekeiként mi is hasonlóképp teszünk, azonban a mi hőseink hús-vér emberek.
Példájukat mások követik majd, olyanok, akik haza fognak térni. Az emberiség nem mondhat le a felfedezésről. De ők voltak az elsők, és szívünk mélyén őrizzük emléküket.
Ha éjjel felnézünk a Holdra, tudni fogjuk, hogy létezik egy másik világ, aminek egy szeglete már mindörökre hozzánk tartozik.”