A végtelenbe indult?

Simó György
Azt akarom tudni, így akarta-e.
Amikor ma kilencvenévesen, egyedül besétált a Balatonba, vajon a végtelenbe indult, vagy csak szimplán túlbecsülte a saját, és alá a tó erejét?
Elmérte volna a távolságot, vagy az utolsó útjára úszott?
Véletlen volt, vagy egy bátor, radikális és öregen is fiatal asszony méltósággal választott utolsó útja az életből?
Szabad volt-e azokban az utolsó pillanatokban, amikor kicsi, makacs, és sok mindent túlélt teste hirtelen elvesztette az uralmat a víz fölött, s nem maradt más, csak az öreg karok csapkodása, a fáradt láb erőtlen utolsó rúgása, aztán a fulladás embertelen, fájdalmas, túl hosszúnak tűnő, kisszerűen kegyetlen perceií?
A vízbe, gondoljuk, csak fulladni lehet, pedig talán egyszerűen megállt a szíve, mert ennyi volt.
Akárhogy is, volt-e még ideje, esze, bátorsága, bölcsessége, és tapasztalata ahhoz, hogy életének ezt az utolsó beszélgetését, ezúttal a halállal, úgyanúgy élvezze és uralja, megformált gondolattá tegye, ahogy az összes többit is, tíz híján száz éven át?
Lehetséges, hogy hirtelen nem jutott volna ezébe semmi, csak a túlélés ösztönös kapkodó kis pótcselekvései? Hogy legyőzte volna egy baleset?
Talán igen, de annak semmi értelme sem lenne. Nem úgy élt, hogy így menjen el.
Nem tudok máshogy gondolni rá, mint aki ebben ebben az utolsó pillanatban, annak a pillanatnak vízen át fénytört részében is magyarázza, megérti és megosztani akarja azt, ami éppen történik vele. Légszomjat, a Balaton tükörsima vizét, a tegnapi teliholdat, a fényeket, a kivágott nádast, a fuldoklásban összesűrüsödött életet, szerelmet, éhezést, boldogságot, tévedést és tudást, nagyságot, kicsiséget, gonoszságot és kiváncsiságot, mindent, ami az emberrel történhet.
Auschwitzot is, a kommunistákat is, Lukácsot, Orbánt, okos és buta embereket, a majdnem halált és most, épp Almádi és a Magyar Tudományos Akadémia üdülője előtti vízterületen az igazit is.
Meg kellett értse, hogy a dolog miért úgy alakult, hogy annyi opció közül épp most, épp így, épp a magyarok tengere teszi ki a pontot Heller Ágnes élete történetére.
Vagy ki tudja. Az ilyen embereknek, az örökké tartó emberi történetben élő bátor, filozófus nőknek talán soha, senki és semmi nem tehet pontot az élete végére. Majd kiderül, ha mi is odaérünk.