Európa elárulása

Posted by

Hargitai Miklós
(Kettős alku von der Leyen elnökségéért) Akinek még voltak illúziói azzal kapcsolatban, hogy eredményre vezethet-e az Orbán-féle kupecmentalitás az EU-ban, most egy időre kénytelen lesz feladni őket – avagy így alkudoznak a fejünk felett az életünkről.
Azt beszélik, hogy az újonnan megválasztott EP-képviselők munkatársai között futott egy tippjáték az Európai Bizottság elnökének megválasztása előtti napokban. Arra lehetett fogadni, hogy hányan szavaznak végül von der Leyenre. Két érdekes adat az eredmények közül: mindenki „eltalálta”, hogy a volt német hadügyminisztert meg fogják választani, és a prognózisok bőven belül voltak a hibahatáron. Ez csak kétféle módon történhetett: ha az asszisztensek okosabbak, mint az EU ügyeivel (sokszor már évtizedek óta) foglalkozó összes újságíró, elemző és szakértő – vagy ha többet tudnak, mint az előbb említett kör tagja.
Anélkül, hogy lebecsülnénk az EP-képviselők által kiválogatott háttérembereket, alighanem érdemes úgy kalkulálni, hogy a második megfejtés a helyes. Ursula von der Leyent nagyon szűk többséggel választották meg, és egy belső kör mégis arra tette a tétjeit, hogy gond nélkül át fog menni. Igazuk lett, de nagyon speciális körülmények között: olyan frakcióknak (Salviniék, lengyelek) szavazatával, akiknek az igen voksaira a nagyközönség előzetesen nem számított.
Úgy fest, egy csúnya színjátéknak lehettünk tanúi a választás előtt és alatt. Von der Leyen előzetesen végigjárta a nagyobb frakciókat, de csupa olyasmit ígért (vagy legalábbis csupa olyasmi vált nyilvánossá az ígéretei közül), amit azok hallottak szívesen, akik egy egységesebb, integráltabb Európában hisznek – az viszont kizárható, hogy ezekkel a szólamokkal győzte meg az integráció szétrobbantására játszókat. A jelek arra utalnak, hogy a szavazás előtti utolsó pillanatokban volt egy nem nyilvános része is az alkunak – nem feltétlenül az EP-frakciókkal, inkább az egyes nemzeti pártok képviselőcsoportjaival, és abban vond der Leyen (a háta mögött Angela Merkellel) mindenkinek beígérte azt, amit az illető képviselőcsoport valójában hallani akart. Meg fogjuk látni, hogy tényleg így volt-e. Nem nehéz kitalálni, hogy a Fidesz mit kérhetett: leginkább a folytatódó félrenézést az uniós kassza szisztematikus, Brüsszelből is tisztán látszó fosztogatásával kapcsolatban (egyre inkább erről szól az egész jogállamiság-csomag, az uniós intézményrendszer feltűnő érdektelenséget mutat például a médiaügyek illetve a magyar igazságszolgáltatás – a lengyelénél valamivel kreatívabb, de sokkal hatékonyabb – megszállása iránt), illetve valamit a magyar uniós biztos ügyében. Ki fog derülni a fejleményekből, ahogyan eddig is kiderült minden: ma már tudjuk, milyen gusztustalan megállapodást kötött az Orbán-kormány a Telekommal az Origo elengedéséért, a német autógyáraknak adott hány százmilliárdunkba került Németország megvásárolt (és az előző Bizottság Magyarország-relációjú impotenciájával szorosan összefüggő) jóindulata Orbánék iránt, és azt is, hogy miért kell mindenáron benne lennie a csődben lévő francia Arevának a paksi bővítésben.
2014 és 2019 között az elvtelen kupeckedők sokkal jobban jártak a szablykövetőknél (mármint az elvtelen kupeckedő politikusok – merthogy az országok szintjén a szabálykövetés sokkal jobban bejött: nézzük meg például, hova jutottak az elmúlt öt évben az észtek, és mit ért el a mindenkinél mindent jobban tudó Magyarország). Most úgy áll, hogy a következő ciklus is a „pénzért bármit” gondolat jegyében telik majd – nem kizárt persze, hogy mégsem, az viszont sajnos biztos, hogy nem Ursula von der Leyenen fog múlni.