Közmunka

Posted by

Gellért András

Tibor, a leszázalékolt műszaki rajzoló, jelenleg zöldéges most ébred, mintha csak ma is hétköznap lenne, és a nagybani piacra menne burgonyáért, vöröshagymáért. Tibor már évek óta nem érzékeli a különbséget a munka és pihenőnapok között, de ezen nincs mit csodálkozni, hiszen sosem pihen, álmában is dolgozik, vagy éppen üldözi a nőket. Fordítva ez sosem történik meg, a nők még véletlenül sem keresik a vele való találkozás lehetőségét. Az esetek 99 százalékában csak átkúrják, kölcsön kérnek tőle, doromboló macskaként jelzik, ha éhesek. Ilyenkor Tibor készségesen elviszi őket egy garantáltan cool helyre, mert hát hogyan is nézne ki, ha az éjjel-nappali vegyesboltba ugrana be 30 deka borjúpárizsiért és kifliért, amit aztán a kocsiban ennének meg nejlonzacskóból. Tibornak van stílusa és persze némi megtakarítása is, amit az álmaiban rendszeresen elver abban a reményben, hogy neki is tartogat valami meglepetést az élet. Azt hiszi, végre megtörténik. Az. Még új boxeralsót is vesz az LIDL-ben, de a sztori vége a foglalt jelzés az összekaristolt fedlapú Nokiában.
Tibornak korábban is gyötrelem volt az éjszaka, tele szörnyű álmokkal. Pakolta a krumplit, rendett tett a hagymák között, tisztogatott, majd egy Himmler arcú fiatalember lépett hozzá.
– Mit adhatok uram? Van jó ceglédi hagymám, mérhetek esetleg abból?- kérdezte Tibor.
– Ne fáradjon, köszönöm.
– Akkor mi járatban a fiatalúr? – kedélyeskedett Tibor, de a zsigereiben érezte, valami készülőben van ellene. Nem tévedett.
– Arra kérem, pakolja össze az áruját, adja le a zöldséges engedélyét, és jelentkezzen holnap a közmunka program irodáján.
– De ezt így most hogy? – kérdezett vissza torockaianitásan Tibor.
– Ne rémüljön meg, csupán annyi történt, bár erről Önnek is tudnia kellene, hogy a burgonya és vöröshagyma árusítás kizárólag az állam joga és feladata lesz, így a piacokon a KKVEH (Központi Krumpli és Vöröhagyma Elosztó Holding) munkatársai fognak árusítani.
– Mi lesz velem?
– Nyugodjon meg, Önre szüksége van a hazának. Kéményseprő lesz.
– Kéményseprő? Nem értek én ahhoz. Ilyen testtel fel sem tudok menni a kéményhez.
– Csak annyit tudok mondani, nyugodjon meg. Sokan vannak még ilyen helyzetben, éppen ezért a jövő héten mindenkit felkészítünk a feladatra.
Tibor, koromfekete arccal, kimerülten állt a kémény mellett. Szédült és lihegett, kezében pedig ott himbálózott a vasgolyó. Amikor leért a bérház udvarára, megint a Himmler arcúval találkozott.
– Látom nagyon belejött a kéményseprésbe. Tudtam, hogy menni fog ez Önnek. De most arra kérem öltözzön át, mossa meg az arcát, és bemutatom az új kollégáit.
– Új kollégák? De hát négy napja dolgozom együtt Szentmihályi úrral, aki két hete még operaénekes volt.
– Tibor, új feladatot kap. Altatóorvos lesz a Rókusban.
Tibor szóhoz sem jutott percekig. Élete eddig is tele volt meglepetésekkel, de az álmai álmában sem gondolt arra, hogy műtéteknél aneszteziológusként betegeket altasson.
– Bemegyünk a kórházba, ott megmutatják magának a műtőt, és néhány altatószerről kap leírást. Azokat gondosan olvassa el, és máris kezdhet.
Tibor úgy érezte, ott menten belehal a kétségbeesésbe. Fogalma sem volt, mit fog csinálni a műtőben. De sok ideje nem maradt a gondolkodásra. Hétfőn már a műtőben állt, zöld ruhában, maszkkal a száján dolgozott.
– Kérem a gázt, kezdjünk.
A műtétet vezető professzor a szemével intett Tibornak, aki gázt adott. Nem tudta mennyi az optimális mennyiség, az anyagot is találomra választotta ki, de bízott a vakszerencsében. Mint később kiderült, túladagolta a szert, ám jó hír, hogy a beteg négy nap kóma után mégis magához tért. De Tibor ekkor már Kinshasában teljesített szolgálatot külügyi attaséként.

Részlet a Befalazott lélekből