Az egyszerű János

Posted by

Gellért András
Erika, minden nap, pontban 10 óra 35 perckor érkezik a játszótérre. Sem előbb, sem később. Addigra szedi össze magát és a gyereket. Nem nevezhető klasszikus kismamának, finoman szólva, nem lelkesítit a helyzet, a napi monotónia. Unottan tolja a babakocsiban ülő két éves Sebestyént. A hinta mellett áll meg, majd lép rá a kocsit rögzítő fékre. Utána kipakol. Lapát, labda, cumi.
Erika valójában utálja ezt a helyet, mert a galambok teleszarják a padokat, a kerület bikái pedig éjjelente ott szórják szét az üres sörösdobozokat. A homokozó még mocskosabb, tele van gyanús eredetű, bűzös húscafatokkal, csontokkal és csonkig szívott cigaretta maradékokkal. Amióta ide jár, vagyis gyesen lévő kismamaként funkcionál, már számtalan panaszos levelet írt az önkormányzatnak, csináljanak végre valamit, mert ez iszonyat, ha pedig egy gyerek lenyel valamit, na, ebbe jobb is nem belegondolni. Mielőtt kivette volna Sebit a kocsiból, megint alaposan megvizsgálta a homokozót, nehogy éppen a saját gyereke legyen az első áldozat. Erika ismét talált valamit. Fogalma sem volt mit, de nézte hosszan, majd egy papírzsebkendővel felszedte a mocskot. Megmutatta a többi kismamának, hátha ők okosabbak nála. Hűha, de undorító, ennyit tudtak csak mondani, majd a gyesesek, érdekesebb témát találva megbeszélték, hogy Aleskának új pasija van, meg a Hosszúnak is.
Talán ha ismerték volna Jánost, akkor nem mutatják magukat ennyire tudatlannak és felismerik, mit talált valójában Erika. Én sem vagyok sokkal okosabb náluk, de azért valamennyire mégis csak ismerem János életútját.
János egyszerű ember. Elvégezte a jogot, de az ott tanultakból nem sokra emlékszik. Mintha nem is olvasta volna a római jogot. Diákként sokat focizott a koleszos társaival, aztán kilépett a nagybetűsbe. Életnek persze nem nevezném ezt a pár évtizedet, de neki ez így volt jó. Imádott pecázgatni, kondérban főzni, Ja, és elég szép karriert futott be. Gyűjtötte a jól hangzó funkciókat, titulusokat, miközben valójában nem csinált semmit. Pedig…akár…
Papírokat írt alá. Mindent, amit csak elé tettek. Utoljára, egyfajta elnökként mosolygott. Aztán történt vele valami furcsa és megmagyarázhatatlan, de ezt észre sem vette. Az ilyet amúgy nehéz is észrevenni. Először a legendás erejű jobb lábát vesztette el, korábban azzal bikázta be a bőrbogyót a hálóba, ezek után már nem focizhatott, helyette halakat hajkurászott a honi vizekben. Micsoda dráma, leváltak a karjai is, így már ennek a szenvedélyének sem hódolhatott. Ezt követően az arcát veszítette el, majd a legendás humorérzékét, végül a becsülete is ment a kukába, Nem maradt Jánosból semmi, csak az ikonszerű bajusza. Egy koszlott szőrpamacs. Ezt találta meg Erika a játszótéri homokozóban. Undorodva felszedte, majd kidobta a kukába. Végtére is, nem nagy ügy. Ez volt az egyetlen, kézenfekvő megoldás.