Az Unió nem fenekeli el Orbánt

Posted by

Szekeres Imre
Az EU mostani története világosan mutatja, hogy “finoman szólva” is, messze van attól a képtől, amit ellenzéki oldalról sokan elképzelnek. A mostani pozíció osztogatásban sem a személyek az érdekesek, hanem a politikai döntéshozatal módja, vagyis az, hogy a kormányok uniójáról és nem a polgárok uniójáról van szó. Ez persze azt jelenti, hogy téves a magyar ellenzéki vágy, hogy majd jól “elfenekeli” az EU Orbán Viktort. Nem fogja, mert nem teheti meg.
Indokolt tehát, hogy az MSZP egyetlen EP képviselőjeként Újhelyi István karakteres és világos álláspontot képviseljen és ne asszisztáljon a mostani személyi kombinációkhoz. Azzal foglalkozzon, hogy az EU megnövekedett feladataihoz nem áll rendelkezésre a szükséges forrás. Elfogadhatatlan, hogy miközben katonai kiadásokra a tervek szerint néhány éven belül a nemzeti jövedelem 2%-át fordítják a tagállamok a NATO keretében, addig a polgárok életminőségének javítására mindössze ennek felét szánják. A 2021-2027-re javasolt összeg 1279,4 milliárd euro, ami csak látszólag jelent emelést a mai 1%-ról, 1,04%-ra. Egyfelől beolvasztásra kerülnek az eddig költségvetésen kívül kezelt alapok, természetesen a feladatokkal együtt, másrészt a számok 2018-as áron értendők az infláció figyelembevétele nélkül.
A befizetések növelését kell javasolni -és nem a kohéziós és az agrártámogatások csökkentését-, hogy érdemben álljon rendelkezésre forrás az új feladatok megoldására is. Magyarország pénzügyi szempontból a legnagyobb vesztesek közé kerül, amennyiben a kohéziós és a mezőgazdasági program támogatása a jelenlegi tervezetben jelzett mértékben csökken! Míg 2014-2020 között az EU támogatások elérhetik a magyar GDP 4,1%-át, 2021-2027 között a jelenlegi tervek szerint az a GDP 2,7%-ra csökken.