A csendes erő

Jávor Benedek
Én nem vagyok nagyon nagy rajongója Merkelnek, de az Európai Bizottság elnökének jelölése körül az az érzésem, hogy hülyét csinált Macrontól Orbánig a fél kontinensből. Az eleve bukásesélyes Webert csak fél szívvel támogatta, és hagyta, hogy Macron látványosan leszedje (miközben Orbán saját maga körül pörögve csinált idiótát magából, a híveiből és a lakájmédiáa újságíróiból azzal, hogy hetente változott, hogy épp sorosista sátánnak, vagy tiszteletre méltó államférfinek kellet-e tartani a CSU exrahajlékony versenyzőjét). De még ezt is lebegtette, hogy minél tarthatatlanabbá váljon a helyzet. Majd amikor Macron megkapta a maga kis győzelmét Weber levadászásával, bedobta Timmermanst, a teljesen abszurd ötletet, hogy növelje a káoszt. Végül Timmermans természetesen elbukott az EPP ellenállásán, (ezzel talonba lettek téve a szocialisták), de vele ment a lecsóba Vestager és a liberálisok meg Barnier és a franciák is. És amikor már BÁRKIT elfogadtak volna a Tanácsban, csak legyen jelölt, akkor előhüzta a kalapból Ursula von der Leyent, így végül nem csak egy német női EPP-s bizottsági elnököt csináhat (ha az EP rábólint – ami azért messze nem biztos), de az ráadásul az egyik közeli embere. Nem francia, nem liberális, nem CSU-s, nem független tőle. És mindezt úgy, hogy alig látszott, hogy csinálna valamit. Hagyta a kiskakasokat, Orbánt, Macront, Babist, EPP-s kormányfőket marakodni, ő joviálisan igazgatta a kezeit, és nagyon kompromisszumkész volt. Ha van woman power a politikában, akkor az pont így néz ki. Harcoljanak az adrenalinhuszárok, én meg csendben elintézem a dolgokat.