Gondolkodás

Posted by

Gaál Péter
A gondolatok nem tesznek jót. En bloc a gondolkodás. Hogy ez fejben történik, szóban, írásban, vagy bármi másban, mindegy. Manifesztumokat szült. Majdnem materializál, mert onnét az csak egy lépés, és ezt a lépést meg szokták tenni. Körülbelül ugyanaz lesz belőle, mint amit Neil Armstrong mondott amikor a Holdra tette a lábát, de ellenkező előjellel.
Megdermeszt. VALAMIT megdermeszt. Létrehoz egy szimbólumot, nem is létrehoz, hanem létrehív. Létrehívhat, így pontosabb. Nem életre, hanem tulajdonképpen – valamiféle – halálra. Amit ismét fel kell(ene) oldani, ahogy az alkimisták mondták: solve et coagula, oldj és alvassz (azaz köss).
A gondolatok a gondolkodás holttestei.
Most nem fogunk belemenni Scaligeróba, annyiszor megtettük már. Abba, hogy tudniillik HÁNY gondolkodás van. Hogy mi általánosan csak konstatálunk. Elszenvedjük saját gondolatainkat, melyek ebben a formában egyáltalán nem tekinthetők sajátnak. Hogy az a gondolkodás, mely a gondolatainkat generálja, ebben a felállásban – nem a mi gondolkodásunk, hanem egy felettes gondolkodás. A Teremtő gondolkodása, kérdés persze, ki a Teremtő. Ki a Teremtő VÉGÜL.
De a gondolataink valamiképp mégis hozzánk kapcsolódnak! Hozzánk, SZEMÉLY SZERINT. Már csak azért is, mert néha – néha? – nem kifejezetten előremutatóak. Nem kifejezetten korrespondeálnak – nem, nem a valósággal, mert minden valóság, amiről beszélni lehet, hanem – a – de facto – törvénnyel. A de jure törvénnyel se persze, de az csak annyiban érdekes, amennyiben – ő is – korrespondeál, azaz összhangban van a de facto törvénnyel. Azt meg ki a csuda hozza? Hát… valaki. Valami. Mindegy, hogy személy vagy nem személy (“természeti erő”), tudniillik valójában SENKI ÉS SEMMI. Tudom, hogy nehéz ezt egy szuszra felfogni, talán az segíthet, ha ismét felidézik a lét három alakját: lehetőség, lappangás, megnyilvánulás. AZ – ALANYI – “ÉN” LÉTSZINTEN NEM EGYÉB, MINT EGY IDENTITÁS. Minden buddhizmussal kokettálók szíves figyelmébe.
És mi van a bűnös gondolatokkal? Azokat is Isten – a Teremtő – ülteti a fejünkbe? Elsődlegesen azok is az Ő gondolatai? Oké, játsszunk el vele. Miért is ne lennének azok? Hiszen Ő is játszik. Még konkrétabban: Ő JÁTSZIK, bár ez csak onnét nézve játék, sőt… még onnét nézve sem, ha tekintetbe veszik, hogy E JÁTÉK MANIFESZTÁLJA MAGÁT A TEREMTŐT IS. Rossz kifejezéssel RÁ VAN SZORULVA, jobb kifejezéssel ELVÁLASZTHATATLAN TŐLE. A sziámi ikre, mint a lét számára minden, ami belőle következik. Egyszerre születnek. Bárminek a definiálása ezeknek a következményeknek a minél pontosabb meghatározása. Annyi a különbség, hogy Istenhez – a Teremtőhöz – az egész létet kellene definiálni, a maga teljességében, az pedig meglehetősen bajos dolog. Olyasmi, mint a végtelen vége. Isten nem “van” – sokan küszködtek ezzel, Johannes Scotus Erigenától Eckhart mesteren keresztül Jean-Paul Sartre-ig, utóbbi például ki is mondta: “Isten nem lehet úgy, mint egy asztal” -, hanem maga a “vanság”. MAGA A LÉT, annak minden játékával. A játékok pedig ELŐJEL NÉLKÜLIEK. Játék közben hibákat lehet elkövetni, de bűnöket nem.
A gondolkodás azért nem tesz jót, mert szeleteket produkál. Összességében Isten halott aspektusát. A TEREMTÉS ISTEN HOLTTESTE. (Ahogy a gondolatok a gondolkodásé. Próbálják csak számba venni, mi minden következik ebből a két állításból Istenre és a világra nézve. Például VONJÁK ÖSSZE ŐKET EGYETLEN EGYENLETBE.) Lapozzanak bele – ha már nem emlékeznek, vagy még nem tették meg kicsit Spinozába – “determinatio negatio est” – és Nietzschébe, bár ez utóbbiba inkább csak a rím kedvéért. És nem csak Isten, ne áltassák magukat. Egyszerre vagyunk élők és holtak mi is. Ez már ismerős: Schrödinger, mosolyoghatnak. És még amit MAJD ki fog deríteni a fizika, mielőtt végleg összekapcsolódna a metafizikával, feltéve persze, ha lesz rá ideje. Ha nem, megoldódik magától, ugyanis… MÁS LEHETŐSÉG NINCS.
A konklúzió? A konklúzió nem az, hogy ne gondolkozzanak, hanem az, hogy – ezúttal se – NE A VÉGEREDMÉNYRE KONCENTRÁLJANAK, HANEM A FOLYAMATRA. A végeredmény lényegtelen. El is feledhetik rögtön. Nem fog elveszni, hiszen… MEGVOLT. Hogy is mondta James Clavell filmjében (Az utolsó völgy) Vogel tanító (Omar Sharif) a Kapitányt játszó Michael Caine-nek? “A sereg meghal, de te élsz.”
A SEREG MEGHAL, DE TE ÉLSZ. Így mondta.