Egy érdekes nap

Balavány György
Reggel tüdőembólia gyanújával vittek kórházba, merthogy véreset köhögtem, és épp csak kilencven fölötti volt a szatu az ügyeletes szerint, ami szerinte nem vicces, szerintem meg igen, talán mert nem tudom, mi az a szatu. A sürgősségin felmerült egy általam sosem hallott trombózisfajta, és persze a daganat, illetve valami aortasérülés lehetősége is. Az semmi, mondta erre a szemben levő ágyon egy bácsi, akinek bélelzáródása volt és széklethányása (utóbbiról eddig nem hallottam, ma sajnos láttam is), s aki a beszélgetésünk szüneteiben vergődve vonított a fájdalomtól. Tőlem jobbra egy másik bácsi fél tüdejét elöntötte a víz, és kábé két órát fuldoklott, de nem tudták megcsapolni és leereszteni (azt is most tudtam meg, hogy ez a metódus), mert meg kellett várni valami laboreredményt előbb; irtó halálfélelme volt a bácsinak, a nővérek rohangáltak, kevesen voltak sok betegre, várjon, mondták, mindenki várjon, mi meg, hogy persze, tessenek csak. Kérdezték, hogy kérek-e kacsát, mondtam, hogy konfitálva és párolt lilakáposztával, ha lehet. Nem lehetett. Aztán kimentem pisilni, saját felelősségre. (Tök jól ment, csak nem tudom, miért bokamagasságban helyezik el a kagylót a sürgősségin, szinte lehetetlenné téve a korrekt célzást.) A szomszéd kórteremben egy néni megőrült szegény, azt üvöltözte egy óra hosszat, hogy „Teri! Teri! Viszik a gereblyét!” Vettek vért mindenhonnan belőlem, és azt mondták, hogy kéne CT, tehát átvisznek mentővel a Jánosba, mert az itteni CT beszart, aztán azt közölték, hogy az Istvánba visznek inkább, később meg, hogy nem visznek sehova, csinálnak itt egy röntgent és jónapot. Később a bélelzáródásos bácsit fölvitték műteni, szegény szomszéd néni elengedte ezt a gereblye-dolgot, a fuldokló bácsit lecsapolták és békésen elaludt, velem meg közölték, hogy sem embóliám, sem a röntgenen ábrázolódó daganatom nincs, tehát nem tudják, hogy miért köhögök vért, talán egy heamoptysis-szel járó heveny légcsőgyulladásban kiegyezhetünk, én meg azt mondtam, egyezzünk ki ebben. (Nem volt jobb ötletem.) Addigra Jézusnak elmondtam minden bűnömet, Editnek és az összes gyereknek megüzentem, hogy szeretem őket, a zenekari tagoknak megírtam, hogy ma nem lesz próba, és gondolkoztam valami frappáns utolsó mondaton, de csak mások utolsó mondatai jutottak eszembe a Mehr Licht-től Aszklépiosz kakasáig, az meg milyen snassz már. Mielőtt elengedtek, az egyik nővér azt mondta, vesz tőlem egy búcsúvért, és basszus, vett is, de aortásan, és sokadik próbálkozásra, majd közölte, hogy minden rendben, és a lábam is szép. Én még ilyen bókot az életben nem kaptam (mi tagadás, jól esett), hazafele is csak azt nézegettem, mi a szép rajta, de valószínűleg csak arra gondolt, hogy nem ödémás vagy ilyesmi. Nektek is érdekes napotok volt?